A better deal for consumers means a more prosperous Europe

Click to download
Reviews
A fogyasztók megerősítése virágzóbb Európát eredményez John F. Kennedy egyszer így fogalmazott: „A fogyasztók körébe – meghatározás szerint – valamennyien beletartozunk…, mégis ez az egyetlen olyan jelentős csoport..., amelynek véleményét gyakran nem hallgatják meg.” Az Európai Bizottság komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy ez a helyzet megváltozzon. A fogyasztói jogok világnapja, március 15-e kapcsán időszerű áttekinteni az elért eredményeket. Az EU nemrégiben jogszabály megalkotását kezdeményezte a roaming (mobiltelefonról kezdeményezett külföldi hívások) díjainak csökkentését azok költségekkel arányossá tétele érdekében. Bankokkal együttműködve dolgoztunk azért, hogy a határokon átnyúló fizetések és átutalások tekintetében egységes európai fizetési térséget hozzunk létre. Foglalkozunk az online repülőjegyek árszabásával és értékesítésével kapcsolatos tisztességtelen gyakorlatokkal. Szeretnénk még ennél is többet tenni. A fogyasztók átlátható, egymással versengő árakat, világos tájékoztatást, a hibás vagy nem biztonságos árukkal szemben pedig hathatós védelmet érdemelnek. Európa segíthet abban, hogy mindez megvalósuljon. Vannak, akik ezekre a célokra úgy tekintenek, mint amelyek ellentmondanak az üzleti érdekeknek. Ez korántsem igaz. A jogaikkal hatékonyan élő fogyasztók jót tesznek Európa gazdaságának: erőteljes versenyre késztetik a vállalkozásokat, és kifizetődővé teszik a hatékonyságot, az innovációt és a minőséget. A vállalkozások szempontjából pontosan ez a helyes megközelítés, tehát lehetőségként kell tekinteni rá. A fogyasztók megerősítése segíthet az európai nemzeti piacok között meglévő korlátok felszámolásában is, a tudatosabb fogyasztók számára pedig Európa belső piaca szélesebb választási lehetőségeket kínál majd. A fogyasztók tájékoztatása hozzájárulhat az éghajlatváltozás elleni küzdelem sikeréhez is. A gépkocsigyártók ma már nemcsak az ár és a teljesítmény, hanem a környezetvédelmi előírások betartása terén is versengenek egymással. Az Európai Bizottság szigorúan érvényt szerez a versenypolitikai szabályoknak annak érdekében, hogy véget vessen a piaci erővel való visszaéléseknek és összejátszásoknak, amelyek megkárosítják a fogyasztókat, a forgalmazókat vagy a verseny résztvevőit. A versenypolitika azonban nem egyedüli eszközünk. Képessé kell tennünk a fogyasztókat arra, hogy hatékonyabban élhessenek legfontosabb fegyverükkel: az összehasonlítás és a választás hatalmával. Ennek érdekében a Bizottság új fogyasztói piaci megfigyelési rendszert hozott létre annak vizsgálatára, hogy vajon a gazdaság különböző ágazataiban megkapják-e a fogyasztók a nekik járó tájékoztatást, választékot és előnyös árakat. Hogy mit tapasztalt fogyasztói piaci megfigyelési rendszerünk? Számos meghökkentő dolgot, pedig ez még csak a fogyasztói piacok új eredménytáblájának legelső kiadása. Szemléltetésül néhány példa: A bankszámlavezetés díja az EU-n belül nulla és 140 euró között mozog. Egyes tagállamokban az elektromos áram díja több, mint kétszerese annak, amit máshol fizetnek. A digitális fényképezőgépek ára szomszédos országok esetében akár 30%-os eltérést is mutathat. E jelenségeket persze magyarázhatják valós körülmények. Árkülönbségek nemcsak tagállamok között, hanem egy adott tagállamon belül is adódnak. Az eltérések helyenként különböző – például szállítási és forgalmazási – költségeket takarnak, helyenként pedig azt tükrözik, hogy a fogyasztók más és más termékeket részesítenek előnyben. Előfordul azonban – és ebben az esetben behatóbb vizsgálatot kell végezni –, hogy a különbségek az egységes piacon belül meglévő indokolatlan, például bürokratikus akadályokból erednek. Ugyanilyen jelentőséggel bír, hogy az árkülönbségek megakadályozhatják a fogyasztókat abban is, hogy kihasználhassák a belső piac nyújtotta előnyöket. Ezen a ponton már cselekednünk kell, hiszen az ilyen akadályok nem eredményezhetik, hogy az uniós polgároknak mélyebben kelljen a zsebükbe nyúlniuk. Természetesen nem ez az egyetlen problematikus kérdés: van olyan európai országok, ahol a fogyasztóknak mintegy 40%-a tapasztal nehézségeket a mobiltelefonokkal kapcsolatos ajánlatok összehasonlításában. Több, mint harmaduk ütközik nehézségekbe, amikor a bankok ajánlatait próbálja összevetni. További érdekes megállapítás, hogy 2006 során az európai fogyasztók 27%-a vásárolt online termékeket, de mindössze 6%-uk az országhatáron túlról. Ez a bizalom hiányára utal, ami mind a fogyasztók, mind a vállalkozások szempontjából hátrányos, ezért a kérdéssel foglalkozni kell. Számos piacot érintően indítottunk részletes vizsgálatokat. Ezek befejeztével – szükség esetén – lépéseket fogunk javasolni. E lépések nem feltétlenül jelentek új uniós jogszabályokat. Léteznek más, kevésbé nehézkes és gyorsabb eszközök is, például a magatartási kódexek. Amennyiben ezek az eszközök nem válnak be, nem fogunk tartózkodni a jogszabályalkotástól sem – amint tettük ezt a roamingról szóló rendelet esetében is. Ahhoz, hogy valamin változtassunk, gyakran elég, ha a dolog nyilvánosságra kerül. Ha a fogyasztók tisztában vannak vele, hogy nem jutnak előnyös ajánlatokhoz, változtatni akarnak majd ezen. Ehhez nincs szükség a kollektív keresetindítási jog amerikai típusú rendszerére. Még a legnagyobb piaci erővel bíró vállalatok sem hagyhatják figyelmen kívül azokat, akiknek forgalmukat köszönhetik. A fogyasztók segítségért fordulhatnak a tagállamok kormányaihoz is. A piaci megfigyelési kezdeményezés célja felnyitni a fogyasztók szemét, hogy erőteljesebb gazdasági erővé válhassanak. Ez a fogyasztók érdekét szolgája, de hasznára lesz azoknak a vállalkozásoknak is, akik a legelőnyösebb áron a legjobb termékeket és szolgáltatásokat nyújtják. A globalizálódó világban Európa versenyképessége javulni fog általa. Következtetésképpen a fogyasztók megerősítése mindenki szempontjából a további növekedés, a több álláslehetőség és a nagyobb jólét érdekét szolgáló, kulcsfontosságú lépés.

Related docs
Other docs by EuropeanUnion