Tudom�nyos tehets�g
Document Sample


Tudományos tehetség
„Nem ismerek bölcsebb és igazabb
fajvédelmet, mint a valódi tehetség, az
ígéretes fiatalság megbecsülését,
pártolását, okos és szerető fölemelését.”
Juhász Gyula
A tehetség definíciójában a történelem
során négyféle álláspont rajzolódott ki:
1. A tehetség első kutatói relatíve stabil tulajdonságnak
tartották azt, amely kevéssé függ a kulturális-társadalmi
feltételektől.
2. Kognitív természetű képesség, elsősorban az
információfeldolgozás minőségével, nem pedig a
tesztekben mérhető teljesítményekkel függ össze.
3. Mások a teljesítményt tekinti a tehetség kritériumának,
illetve megkülönböztet lehetőséget és megvalósult
tehetséget.
4. Tehetséget elsősorban gazdasági, társadalmi feltételek
függvényének tekinti, csak akkor fedezik fel a
tehetségeket, ha van rájuk társadalmi igény és vannak
programok a felkutatásukra.
Tehetség
Tehetségről beszélünk, ha egy egyén
valamilyen tevékenységben, vagy
tevékenységkomplexumban az átlagosnál
magasabb szintű teljesítményre képes.
A tehetség fogalom három
jellegzetességét emelem ki:
(1) kivételesség
(2) összetettség
(3) komplex eredet.
Dr. Ceizler Endre kutatása szerint
A Gauss-féle normál eloszlás: nagy tömegű minta vagy népesség értelmi
szintjének vizsgálati eredménye
A kivételesség
A kiemelkedő teljesítmény az átlagot
számottevően meghaladó sikerű, emberi
tevékenységet jelent, amit a tudományos
vizsgálatokban méréssel és szakszerű
értékeléssel kell hitelesíteni.
2. A tehetség összetett struktúrája
Az elmúlt évek kutatásai világossá tették,
hogy a legnagyobb társadalmi teljesítmények
hátterében nem elsősorban a magas IQ áll.
Ehhez másra is szükség van;
- a specifikus mentális képességek
- kreativitás
- az ezek megvalósulásához szükséges
sajátos személyiség vonások.
2. A tehetség összetett struktúrája
3. A komplex eredet
P=G↔E
(P)= a társadalmi tevékenységben realizá-lódó
teljesítményt jelenti. A képességben, vagyis a P-ben már
a külső hatások is benne vannak.
(G)=Az adottság a veleszületett genetikai lehetőség
(szokás örökletességről is beszélni), vagyis a képesség.
(E )= environment = környezet) javító vagy éppen rontó
hatása.
Számunkra ezek között a legfontosabb a legtágabb
értelmű oktatás-nevelés, így az E betű ennek, tehát a
tanultságnak a kifejezője is lehet.
Tehetséges gyermek:
Viszonylag korai életkorban valamilyen területen
kiemelkedő képességet és odaadást mutató gyermek.
A „tehetség” szó tehát köznapi értelemben átlagon
felüli adottságot jelent az általános és a speciális
iskolai képességekben, az alkotó gondolkodásban
vagy valamely művészeti területen.
A kiemelkedő képességeken kívül eredeti
gondolkodást, kreativitást és a tevékenység iránti
elkötelezettséget, motivációt feltételezi.
A környezet motiváló hatása
Ez az adottság azonban nem válik
tehetséggé, ha a környezet segítő hatása
nem érvényesül.
Ahogy Ranschburg Jenő fogalmazza:
-a család és társadalom értéket ad,
-a tanár kapukat nyit,
-a társak a katalizátorok.
Tanár szerepe a motivációban
E környezeti tényezők folyamatos biztosítása, az
önbizalom és motiváció állandó ébrentartása nélkül
a tehetség stagnál vagy elkallódik.
Pszichológiai kutatás vizsgálta például a tanári
értékelés és az értelmi képességek összefüggését.
Ahol a tanár nem adott elég bátorítást, alulértékelte
a gyerekeket, ott objektív méréssel bizonyítottan a
kimagasló értelmi képességekkel rendelkező
tanulók teljesítménye romlott
Az átlagos képességű tanulók, akikben tanáraik
feltétel nélkül bíznak, teljesítménye javult.
A tehetségfejlesztés társadalmi
feltétele és haszna
A tehetségfejlesztésben három feladata:
1. A gyermekek tehetség-hajlamának a
felismerése.
2.Tehetségfejlesztési programok
szervezése.
3. A gyermekek mentális adottságait
befolyásoló külső hatások ismerete.
Tehetségfejlesztési programok
szervezése.
Olyan programok amelyek a korszerű elméleti ismereteken
alapszanak és képesek a tehetség felismerésére, és
fejlesztésére.
Az iskolák alkalmasak az ilyen programokra. Az optimális
megoldás azonban az lenne, ha ez nem speciális programok,
hanem a tanterv szerves része lenne.
Ugyanakkor továbbra is hasznosíthatók a tehetségfejlesztés
(gyorsítás, léptetés, gazdagítás, szombati programok és nyári
táborok, stb.).
Végül nagyon fontos általános társadalmi légkör teremtése,
amely a legfontosabb természeti kincsnek, az emberi
tehetségnek megadja a jelentőségének megfelelő anyagi és
erkölcsi támogatást.
Tehetségfejlesztés az iskolákban
A tehetség felismerését és a tehetségfejlesztést
magában foglaló pszichológiai, pedagógiai tevékenység.
Tárgya: a tehetség-felismerése
tehetség kibontakoztatása
a tehetségfejlesztés
a tehetséges tanulók iskolai képzése, nevelése
Az alulteljesítő tehetségek felismerése
az életpályájukról való gondoskodás
a tehetségek védelme
oktatásirányítás, pedagógiai-képzés,
szülők orientálása
A tanulási nehézségekkel küzdő,
alulteljesítő tehetségek néhány jellemzője:
1. hiperaktív, kézírása olvashatatlan, szétszórt,
figyelmetlen
2. nehézségei vannak a számolással, memorizálással,
helyesírással
3. tesztekben gyengén teljesít, feledékeny, lenézi a
kötelező feladatokat
4. elszigetelt, nagyon érzékeny, de mások iránt rendkívül
kritikus
5. alacsony az önbecsülése, de irreális elvárásai vannak
önmagával szemben
6. egy dologban elmélyül
7. jó humorérzék, gazdag fantázia jellemzi
8. jó az absztrakciós készsége, a matematikai
gondolkodása stb.
Milyen legyen a kreatív, tehetséges
diák tanára?
Recept nincs, hiszen minden ember, eset, szituáció, találkozás önmagában
egyedi, egyszeri és megismételhetetlen.
Amíg nincsenek tehetséggondozásra képző „mesterkurzusok”, addig saját
empátiánkra, ösztönös pedagógiai érzékünkre, saját és kollégáink
munkájának megfigyelése által nyert tapasztalatainkra, tanítványainkkal való
őszinte beszélgetésekre hagyatkozhatunk.
A bizalom és bátorítás, az elfogadó magatartás fontos.
Mivel a tehetséges tanuló vagy pozitív vagy negatív irányban mindenképpen
kiemelkedik, a tanárnak meg kell tanítania a mássága elviselésére.
Provokálni, stimulálni kell őket a gondolkodtató, a járatlan út felé vezető
kérdésekkel.
Minél előbb lehetőséget kell adnunk nekik, hogy irányításunk mellett
önállóan tanuljanak. A szenvedélyes önművelésnél nincs hatékonyabb
tanulási mód.
A tehetséggondozás szervezeti
formái
1. Individualizáció és differenciálás az osztályon belül
2. Oktatáson kívüli intézkedések
3. Gyorsított előrehaladás
4. Tanácsadók beállítása
5. Tehetséges tanárok és tanácsadók alkalmazása
óraadóként
6. Nyári kurzusok
7. Tehetséges gyerekek részben elkülönített oktatása
8. Tehetségesek külön osztálya
9. Tehetségesek külön iskolája
Tehetséggondozás Encsen
Az iskola bemutatása:
A Kazinczy Ferenc Általános Iskola 1987-benkezdte meg
működését Encsen, egy kb. 6000 főt számláló kisváros második
iskolájaként.
Iskolaigazgató: Timár László
Tanulók száma:732
Pedagógusok száma:57
Az 1993/94-es tanévtől művészeti alapiskolai tevékenységet is
folytat színjáték, néptánc, képzőművészet és zenei tanszakon.
Az elmúlt évek során iskolánk neve ismert lett a tanulmányi
versenyeken elért eredményeink és a továbbtanuló diákjaink
helytállása révén.
Zrínyi Ilona Általános Iskola és Alapfokú
Művészetoktatási Intézmény
2009-ben a két intézményt újra egyesítették. Most is három épületben
tanítunk. Körülményeink nem javultak.
Igazgató: Timár László
Tanulók száma: 1114
pedagógusok száma: 93
tanulócsoportok száma: 45
átlaglétszám: 25
Tagiskoláink: Csobád
Fügöd
Társúlt telepűlések: Abaújkér Gibárt, Hejce, Pere
A szükők kérésére: további csaknem 40 település néhány diákja is
iskolánkba jár
Pedagógiai programunkról:
Pedagógiai programunk kiemelten kezeli a magyar
nyelv, a matematika, az idegen nyelvek (angol,
német), és az informatika tanítását. A kerettanterv,
illetve a nemzeti alaptanterv által előírt óraszámokhoz
képest ezeket a tantárgyakat évfolyamtól függően 0,5
vagy 1 órával magasabb óraszámban taníthatjuk.
Ezen túl alkalmazunk még csoportbontásokat a
matematika, magyar, angol, és német órák tanítása
során is. Az informatika a szabadon választható órák
terhére kapott plusz 1 órát, amit tömbösítve délutáni
órákban tartunk meg.
1.Tehetségesek külön osztálya
Mi középiskolába készülő osztálynak hívjuk,
de lényegében ez egy nívócsoport. Ezt az
osztályt ötödik osztálytól kezdve működtetjük.
Ugyanazt a tantervet használva tanulja a
tantárgyakat, mint többi osztály.
A matematikát, a magyart, és a
számítástechnikát ők két 16 fős csoportra
bontva tanulják eggyel nagyobb óraszámban.
Tehetségesek külön osztálya
Az osztályba a negyedikes tanítók javaslatai
alapján kerülhetnek be azok a tanulók akik,
illetve akiknek a szülei ezt kérik.
Matematika és egy magyar felmérést, állít össze
a felsős munkaközösségek, és megíratjuk a
jelentkezőkkel, a negyedik osztály év végén.
A másik három osztály létrehozásánál arra
törekszünk, hogy összetételük egyforma legyen.
Az osztályok közötti átjárhatóságot a gyerekek
számára lehetővé tesszük.
2. Individualizáció és differenciálás
Akkor alkalmazzuk, ha a tanulók összetétele egy
osztályon belül nagyon heterogén.
Két formája van:
- az osztályon belüli differenciálás, csoportbontás
- az évfolyamon történő differenciálás.
A második esetbe mi a nyelvi órákat az
évfolyamon egyszerre tartjuk, de nem osztály-
keretben, hanem képesség, vagy inkább tudás-
szint szerinti csoportokban. Két osztály három
csoportban.
3.Tehetséges gyerekek részben
elkülönített oktatása
1. színjátszás:
2. zeneoktatás
3. képzőművészet
4. néptánc
4.szakkörök szervezése
A különböző szakköröket a magasabb szintű képzés igényével a
tanulók érdeklődésének megfelelően indítja az iskola.
A foglalkozások előre meghatározott tematika alapján történnek.
A szakköri aktivitás tükröződhet a tanuló szorgalom és szaktárgyi
osztályzatában.
Jelenleg a következő szakköreink működnek:
Matematika 5. osztály
Matematika 6. osztály
Matematika 8. osztály
Kémia
természetismeret 5-6 osztály
Történelem
nyelvművelő
német
sakkszámítástechnika, 5-6 osztály
számítástechnika, 7-8 osztály
5. sportkörök működtetése:
1. Focisuli
2. Kosárlabda
3. Úszás
4. Sportkör
6. Szülők által fizetett foglalkozások
Levelezős tanulmányi versenyek
Magyar (Bendegúz)
Történelem (Szépművészeti Múzeum)
Biológia (Rigó Énekeljen)
Matematika(Matekguru, Curie, Microprof)
Nyári táborok
Angol
Vándortábor (barangolás Magyarországon)
7.Gyorsított előrehaladás
Erre egy esetben volt példa, egy Németországban élő
család gyermekei egyéni úton tanultak. Tanév végén a
család hazajött és a gyerekek iskolánkban tettek
osztályozó vizsgát. Egyik gyermekük nagyon ügyes
volt, alsós osztályait kettesével rakta le. Amikor
hatodikos korában hazaköltöztek ő fiatalabb volt
osztálytársainál, nem mindig értette meg a többieket,
bár szellemileg sokukat felülmúlta.
Volt még olyan tanítványunk aki képes lett volna erre,
de a társaihoz, a közösséghez ragaszkodva meg sem
próbálta ezt a lehetőséget.
8. Differenciálás az osztályon belül
Alkalmaznunk kell, gyakorlatilag minden osztályban, hiszen még
a középiskolába készülő osztályban sem egységes a tanulók
haladási üteme, felkészültsége, képessége.
Én gyakran próbálkozom vele, mert egyik szakom a matematika.
Ezek után az órák után azonban mindig van bennem egy rossz
érzés. Az egészen gyenge tanuló ugyanis nélkülem, vagy a társai
segítsége nélkül egyáltalán nem boldogul. A jó képességű tanulót
viszont puszta gyakorlásra kárhoztatni bűn. Őt akkor fejlesztem
tovább, ha számára olyan feladatot adok, amivel még nem
találkozott, de akkor neki is segítségre, vagy legalábbis
útmutatásokra van szüksége. Így aztán ide is oda is adok egy
keveset, és mindig úgy érzem, hogy valamelyik csoport érdekeit a
másik miatt
9. Versenyfelkészítés
9. Versenyfelkészítés
Évente egyszer, a Zrínyi napokon házi
versenyeket rendezünk minden tantárgyból.
A verseny győzteseivel, 5-6 gyerekkel, aztán
elkezdünk külön is foglalkozni
• A tananyagon túlmutató ismereteket nézünk át együtt, vagy
irányítjuk az egyéni felkészülésüket. Kutatásokat végzünk
tudósokról, találmányokról, történelmi személyiségekről.
Elmélyítjük ismereteiket, fejlesztjük problémamegoldó
képességüket.
A velük való foglalkozás a pedagógusok
számára egy folyamatos továbbképzés.
Iskolánkban ezeket a tanulókkal együtt eltöltött
órákat a pedagógusok túlórában
elszámolhatják.
10. Egyéb
Második idegen nyelv oktatása
Középiskolai felkészítő foglalkozások:
matematika és magyar
Tanulmányi kirándulások
Tehetséggondozó nyári táborok
Természetjáró túrák(Földrajz, magyar stb)
Versenyeredményeink
Országos forduló 2008-2009 2009-2010
évfolyam helyezés helyezés
Zrínyi Ilona matematika 7.o 17.
5.o 53.
Bólyai matematika 7.o 8.
csapatverseny 5.o 22.
Curie matemaika 3.o 3.
5.o 1.
6.o 5. 4.
7.o 1.
8.o 7. 6.
Országos forduló 2008-2009 2009-2010
Országos Kémia verseny 7.o 3.
Bendegúz nyelvész 6.o 20.
5.o 15.
6.o 15.
Kazinczy szépkiejtési 8.o arany
verseny
Nyelvünkben élünk 8.o 2.
OATV német 7.o 3. 8.
Kazinczy szépkiejtési 8.o arany
verseny
Ozirisz Földjén történelem 3.
Literátum német verseny 1.
Varga Tamás Matematika v 12.
Számítástechnika 1 3
Sport (Foci) 2
Akikre büszkék vagyunk
Év Ezüst toll Emlékplakett Szép magyar Jó tanuló jó sportoló
beszéd serleg serleg
2000 Trestyánszki László Varga Attila Duleczki Dóra
2001 Dsupin Éva Bogár Erika Pásztor Roland
Szabó Noémi
2002 Simaházi Renáta Hanyics Dávid
Török Balázs
2003 Hegedűs Szabolcs Majoros Csilla Polgár Edit Képes Ákos
2004 Soltész Judit Bíró Botond Rácz Zsófia Podráczki Fanni
2005 Kardinál László Fodor Annamária Hanyics Benjámin
Szilvási Marcel Géczi Marianna
2006 Farkas Virág Kovács Péter Krupár Anna Pável Roland
2007 Juhász Viktória Tarjáni Gábor Kléri Marietta Majoros Csenge
Vajkó Richárd
2008 Hatala Csaba Tarr Levente Dömötör Édua Tóth Péter
2009 Schultz Vera Petró Boglárka Magyar Helga
Bencze Péter
2010 Matkovics Gábor Kuszkó Dániel Nagy Gabriella Kléri Tamás
Továbbtanulási mutatók:
Év Összes Gimnázium Szakközép Szakiskola Tagozatos Gimi
2002- 2003 106 57 36 13 27
54% 34% 12% 25%
2009-2010 115 57 39 19 19
50% 34% 17% 17%
Zrínyi 161 69 50 42 21
43% 31% 26% 13%
Továbbtanulás megoszlása
iskolatípusok között
60%
50%
40%
2002-2003
30% 2009-2010 Kazinczy
2009-2010 Zrínyi
20%
10%
0%
Gimnázium Szakközép Szakiskola Tagozatos
Gimi
Hiányosságaink
Tehetséges tanulók nyomon követése,
életpályájuk segítése
Kudarc kezelése
Pszichológiai, lelki segítség nyújtása
Szülők „nevelése” a tehetséges gyerek
kezelésére( túlzott elvárás, az
eredmények lebecsűlése, vagy éppen
túlértékelése)
A matekguru csapatverseny
mottójával búcsúzom
“Ha neked is van egy almád meg nekem is
van egy almám és cserélünk, akkor
továbbra is egy-egy almánk lesz.
Ám ha neked is van egy gondolatod meg
nekem is van egy gondolatom és azokat
cseréljük el, akkor már két gondolata lesz
mindkettõnknek.”
(George Bernard Shaw)
Köszönöm figyelmüket
Get documents about "