Brick House karaoke by oknc9iq

VIEWS: 442 PAGES: 43

									               BRICK HOUSE Karaoke


  Sörözőnkben minden kedves vendégünknek lehetőséget
biztosítunk, hogy a listából dalokat válasszon ki és azokat
                              elénekelje.
Egy asztaltársaság kérésére egymás után 3 dalt játszunk
le. Ezután újabb asztaltársaság 3dala kerül lejátszásra,
  illetve a további asztaltársaságoké rotációban. Ennek
 alapján tehát akár 9 dalt is kérhet egy asztaltársaság,
       de az csak 3x3 dalblokkban kerül lejátszásra.
 (Ha csak egy asztaltársaság akar énekelni, akkor rendkívül jó a helyzetük)



A mikrofon mindig a dal kérőjét illeti meg, kérünk ezért
mindenkit, hogy amennyiben nem ő kérte a dalt tartsa fel
    a mikrofont vagy adja át a dal kérőjének úgy, mint
 ahogyan Ő elvárja ezt másoktól. (Gond akkor van, ha 2
  asztaltársaság is kérte ugyan azt a dalt, de ezt majd
                               megoldjuk)
Ugyan az a dal rövid időn belüli ismétlődésénél (1-2 órán
       belül) a kezelő személyzet döntése a mérvadó.


  Kulturált szórakozást kívánunk mindenkinek!


             Magyar dalok
                                               (1-3638)



1.    100 Folk Celsius - A Nagy Ho Hó Horgász           49.   3+2 Együttes - Hallod A Muzsikát
2.    100 Folk Celsius - Anyám Ha Szeretsz              50.   3+2 Együttes - Halvány Őszi Rózsa
3.    100 Folk Celsius - Három Aranyásó                 51.   3+2 Együttes - Hej De Csuda Jó Kedvem Van
4.    100 Folk Celsius - Mikor Szekszárdra Készültem    52.   3+2 Együttes - Hortobágy Te Híres Hortobágy
5.    100 Folk Celsius - Nincs Jobb Lány                53.   3+2 Együttes - Hosszú Éjszakák
6.    100 Folk Celsius - Ohió                           54.   3+2 Együttes - Húszéves Kor
7.    100 Folk Celsius - Országút                       55.   3+2 Együttes - Jeges Eső Esik
8.    100 Folk Celsius - Paff a bűvös Sárkány           56.   3+2 Együttes - Kék A Szemed Mint A
9.    100 Folk Celsius - Postakocsi                     57.   3+2 Együttes - Két Lakat Őrzi Az Ajtót
10.   3+2 - A füredi Annabálon                          58.   3+2 Együttes - Kicsiny Falum
11.   3+2 - Akácos Út                                   59.   3+2 Együttes - Kis Csónakom
12.   3+2 - Egy Asszony Miatt                           60.   3+2 Együttes - Kombiné
13.   3+2 - Ezekkel A Sofőrökkel Baj Van                61.   3+2 Együttes - Kukorékol A Kiskakas
14.   3+2 - Halvány Őszi Rózsa                          62.   3+2 Együttes - Lakodalom Van A Mi Utcánkba
15.   3+2 - Húszéves Kor                                63.   3+2 Együttes - Lenn A Falu Végén
16.   3+2 - Jóskának Az A Baja                          64.   3+2 Együttes - Miért Van Kőből A Szíved
17.   3+2 - Kicsiny Falum                               65.   3+2 Együttes - Minden Este Fogadom
18.   3+2 - Kis Csónakom                                66.   3+2 Együttes - Minek Neked Kettő
19.   3+2 - Kombiné                                     67.   3+2 Együttes - Mire Való Az Alagút
20.   3+2 - Kukorékol már a kakas                       68.   3+2 Együttes - Mond El Nékem Katicabogár
21.   3+2 - Sárgul Már A Kukoricaszár                   69.   3+2 Együttes - Nálam Jó Vagy Csórikám
22.   3+2 - Szól A Nóta Áll A Bál                       70.   3+2 Együttes - Ne Haragudj Rám
23.   3+2 - Zsuzsikám                                   71.   3+2 Együttes - Oly Távol Messze Van Hazám
24.   3+2 Együttes - A Nevem Gyöngyvirág                72.   3+2 Együttes - Orgonafa Árnyékában
25.   3+2 Együttes - Anyám Édesanyám                    73.   3+2 Együttes - Öreg Legények
26.   3+2 Együttes - Az A Rendes Iparos                 74.   3+2 Együttes - Ráérünk Még Korán Van Hazamenni
27.   3+2 Együttes - Az Alvilágnak Nincs Romantikája    75.   3+2 Együttes - Sárga Csikó
28.   3+2 Együttes - Az Ember Egy Léha                  76.   3+2 Együttes - Sárgul Már A Kukoricaszár
29.   3+2 Együttes - Azt Kéri A Bíró                    77.   3+2 Együttes - Sárika Sárika
30.   3+2 Együttes - Csak Azért Iszom Én                78.   3+2 Együttes - Sáros Vagyok
31.   3+2 Együttes - Csak Szóljon A Zene                79.   3+2 Együttes - Sártam Sárba Abasárba
32.   3+2 Együttes - Csak Tavasz Ne Jönne               80.   3+2 Együttes - Sej Haj A Réten Virág
33.   3+2 Együttes - Csendes Kis Falum Jóéjszakát       81.   3+2 Együttes - Szép Kislány Az Ica
34.   3+2 Együttes - Csupa Könny A Szobám               82.   3+2 Együttes - Szép Vagy, Gyönyörű Vagy M.O.
35.   3+2 Együttes - Egy Asszony Miatt                  83.   3+2 Együttes - Szól A Nóta
36.   3+2 Együttes - Egy Édes Álom                      84.   3+2 Együttes - Szőke Lány Nem Kérek Semmi Mást
37.   3+2 Együttes - Egy Május Éjszakán                 85.   3+2 Együttes - Ünnepi Nótával
38.   3+2 Együttes - Egy- Két Csere-Bere Csók           86.   3+2 Együttes - Ütményházán Vettem Malacot
39.   3+2 Együttes - Egyveleg2 Szól A Nóta              87.   3+2 Együttes - Zavaros A Nyárád
40.   3+2 Együttes - Életemben Csak Két Nőt Szerettem   88.   3+2 Együttes - Zöld Volt A Mező
41.   3+2 Együttes - Én Édes Katinkám                   89.   4 F Club - Balatoni láz
42.   3+2 Együttes - Én Magával Nem Lehetek Boldog      90.   4f Club - Tanga
43.   3+2 Együttes - Én Úgy Szeretnék Részeg Lenni      91.   A Két Zsivány - A Fényképed Itt Áll Asztalon
44.   3+2 Együttes - Estharang                          92.   A Két Zsivány - Angelina
45.   3+2 Együttes - Ezekkel A Kakasokkal               93.   A Két Zsivány - Bella Ciao
46.   3+2 Együttes - Ezekkel A Sofőrökkel Baj Van       94.   A Két Zsivány - Édesanyám
47.   3+2 Együttes - Fa Leszek                          95.   A Két Zsivány - Gólya Gólya
48.   3+2 Együttes - Ha Benyúlok A Zsebembe             96.   A Két Zsivány - Gyere Be
97.    A Két Zsivány - Ki Az Aki Szeret        152.   Ambrus Kiry - Nem Híres Jazz Énekes
98.    A Két Zsivány - Nagy Ho Ho              153.   Ámokfutók-Kozsó - A Szerelem Hajnalán
99.    A Két Zsivány - Sosana                  154.   Ámokfutók-Kozsó - Angyalok Álma
100.   A Két Zsivány - Túl A Tiszán            155.   Ámokfutók-Kozsó - Bújj Mellém
101.   A.D. Stúdió - Mond meg ki vigyázz rám   156.   Ámokfutók-Kozsó - Czazy Dance
102.   Ábrahám Pál - 32 Es Baka Vagyok         157.   Ámokfutók-Kozsó - Csak A Csillagok
103.   Ad Stúdió - A Nap Szerelmese            158.   Ámokfutók-Kozsó - Érted Fáj
104.   Ad Stúdió - Álmaimban Amerika           159.   Ámokfutók-Kozsó - Ha Tudnád
105.   Ad Stúdió - Egy Dalt Sodor              160.   Ámokfutók-Kozsó - Hiányzol
106.   Ad Stúdió - Ezer Titok                  161.   Ámokfutók-Kozsó - Hold Dala
107.   Ad Stúdió - Most És Mindörökké          162.   Ámokfutók-Kozsó - Legyen Tiéd Ez A Nap
108.   Ad Stúdió - Nyári Eső                   163.   Ámokfutók-Kozsó - Maradj Velem Kedvesem
109.   Ad Stúdió - Páratlan Páros              164.   Ámokfutók-Kozsó - Meghalok Hogyha Hozzámérsz
110.   Ad Stúdió - Újra Együtt                 165.   Ámokfutók-Kozsó - Ne Sírj
111.   Adaggio - Gyertyafény keringő           166.   Ámokfutók-Kozsó - Neked Adom
112.   Afric Simone - Hafanana                 167.   Ámokfutók-Kozsó - Nem Akarok Sírni
113.   Afric Simone - Ramaya                   168.   Ámokfutók-Kozsó - Nem Kérek Mást
114.   Ági-Chico - Ellopott Szerelem           169.   Ámokfutók-Kozsó - Nyugi Nyugi Baby
115.   Ágnes Vanilla - Kinek mondjam el        170.   Ámokfutók-Kozsó - Ölelj Át Szeress Addig
116.   Ágnes Vanilla - Most Jó                 171.   Ámokfutók-Kozsó - Soha Véget Nem Ér
117.   Ágnes Vanilla - Ragyog A Szívem         172.   Ámokfutók-Kozsó - Szerelem Hajnalán
118.   Ágnes Vanilla - Ugyanaz                 173.   Ámokfutók-Kozsó - Szomorú Szamuráj
119.   Ágnes Vanilla - Valaki Más              174.   Amorf - Ördögök Nekem A Balaton
120.   Ajtai Andor - A Vén Budai Hársfák       175.   Amulett - Boldogság És Szerelem
121.   Ákos Stefi - Csokoládé                  176.   Amulett - Elmegyek, Hogy Ne Láss Többé
122.   Ákos Stefi - Úgy Szeress                177.   Amulett - Tépj Le Egy Orgonát
123.   Ákos-Bonanza - Alig Hitted              178.   Andrew Lloyd Webber - Az Operaház Fantomja
124.   Ákos-Bonanza - Az Utolsó Hangos Dal     179.   Andrew Lloyd Webber - Memory Magyarul
125.   Ákos-Bonanza - Dúdolni Halkan           180.   Animal Cannibals - Csajok A Csúcson
126.   Ákos-Bonanza - Helló Helló              181.   Animal Cannibals - Egyszeregy
127.   Ákos-Bonanza - Hűség                    182.   Animal Cannibals - Két Hétig Egyedül
128.   Ákos-Bonanza - Ikon                     183.   Animal Cannibals - Mindenki Azt Akarja
129.   Ákos-Bonanza - Ilyenek Voltunk          184.   Animal Cannibals - Péntek
130.   Ákos-Bonanza - Indiántánc               185.   Animal Cannibals - Soha Többet Együtt
131.   Ákos-Bonanza - Induljon A Banzáj        186.   Anita - Elképzelt Szerelem
132.   Ákos-Bonanza - Ismerj Fel               187.   Anita - Szerelemördög
133.   Ákos-Bonanza - Keresem Az Utam          188.   Anita - Vallomás
134.   Ákos-Bonanza - Kérlek Baby              189.   Apostol - A Legtöbb Ember Ott Hibázza El
135.   Ákos-Bonanza - Majom A Ketrecben        190.   Apostol - Búcsúzik a nyár
136.   Ákos-Bonanza - Minden Ami Szép Volt     191.   Apostol - Eladó, kiadó
137.   Ákos-Bonanza - Mindenki Táncol          192.   Apostol - Engem Mindig
138.   Ákos-Bonanza - Ölelj Meg Újra           193.   Apostol - Gyere-gyere Gyorsan
139.   Ákos-Bonanza - Valami Fáj               194.   Apostol - Homokvár Légvár Kártyavár
140.   Ákos-Bonanza - Valami Véget ért         195.   Apostol - Ma Este Felmegyek Hozzád
141.   Akt - Csak A Szerelem                   196.   Apostol - Mindig Mindig Veled
142.   Akt - Emlékszem                         197.   Apostol - Ne Felejts El
143.   Alex Tamás - Te Éled Át                 198.   Apostol - Nehéz A Boldogságtól
144.   Alex Tamás - Túl Szép                   199.   Apostol - Nem Tudok Élni Nélküled
145.   Alex Tamás - Utolsó Keringő             200.   Apostol - Nincs Szerencsém
146.   Alexa - Forog A Világ                   201.   Apostol - Okosabban Kéne Élni
147.   Alexa - Hello Mr. Szerelem              202.   Aradszky László - Isten Véled Édes Piroskám
148.   Alexa & Előd - Tiltott Szerelem         203.   Aradszky László - A Gyula Meg A Tótottó
149.   All For Love - Ölelj Át                 204.   Aradszky László - Add Nekem A Szived
150.   Ambrus Kiry - Fehér Házikó              205.   Aradszky László - Aki Rózsát Kap
151.   Ambrus Kiry - Ilyen A Twist             206.   Aradszky László - Annál Az Első
207.   Aradszky László - Az A Sárga Liliom               262.   Baby Sisters - Lesz Ami Lesz
208.   Aradszky László - Azurroo                         263.   Baby Sisters - Még egy tánc
209.   Aradszky László - Benned Hinni Jó                 264.   Baby Sisters - Rád Gondolok
210.   Aradszky László - Bolond Király                   265.   Baby Sisters - Szeresd a testem Baby
211.   Aradszky László - Csak Egy Éjszakát               266.   Baby Sisters - Szeress
212.   Aradszky László - Ha Felviszi Isten A Dolgodat    267.   Back Ii Black - Akár Péntek Akár Szombat
213.   Aradszky László - Hol Van Már A Tavalyi Hó        268.   Back II Black - Miért nem hiszed el
214.   Aradszky László - Isten Véled Édes Piroskám       269.   Back Ii Black - Mindentől Távol
215.   Aradszky László - Nem Csak A Húszéveseké          270.   Back Ii Black - Nánénáné
216.   Aradszky László - Olaj A Tűzre                    271.   Back II Black - Nélküled elveszek
217.   Aradszky László - Pókháló Van Már Az Ablakon      272.   Back II Black - Ölelj át
218.   Aradszky László - Rózsaszinű Ez A Világ           273.   Back Ii Black - Szerelem Bomba
219.   Aradszky László - Száz Szív                       274.   Back Ii Black - Szombat Esti Láz
220.   Aradszky László - Szomszédasszony Fütyülök        275.   Back Ii Black - Te Vagy Akit Legjobban
221.   Aradszky László - Térdenállva Jövök Hozzád        276.   Back II Black - Úgy Vártalak
222.   Aradszky László - Utánam Vízözön                  277.   Back Ii Black - Várj Nélküled Elveszek
223.   Artner Erzsi - Ha Vége Lesz Az Iskolának          278.   Back II Black - Zene Nélkül Mit Érek Én
224.   Atlantis - Drága Bakret Úr                        279.   Bajtala Trió - Cigánylány
225.   Atlantis - Fekete Bárány                          280.   Bakacsi Béla - Bizony Igy Van Ez Szivem
226.   Auguszt Bárió - A Nap Szerelmese                  281.   Bakacsi Béla - Cigánylány
227.   Auguszt Bárió - Egy Dalt Sodor A Szél             282.   Bakacsi Béla - Krisztina
228.   Auguszt Bárió - Mikor A Föld Alszik               283.   Balázs Feco - A Csend Éve
229.   Auth Csilla - A Szerelem Az Esetem                284.   Balázs Fecó - A Kőfalak Leomlanak
230.   Auth Csilla - A Zene Az Kell                      285.   Balázs Fecó - A Szeretet Koldusai
231.   Auth Csilla - Egy Elfelejtett Szó                 286.   Balázs Fecó - Akire Szerelemmel Nézhetek
232.   Auth Csilla - El kell, hogy engedj                287.   Balázs Fecó - Amikor Mellettem Vagy
233.   Auth Csilla - Érzés                               288.   Balázs Fecó - Anyám Vígasztalj
234.   Auth Csilla - Féltelek                            289.   Balázs Fecó - Érints meg
235.   Auth Csilla - Költözés                            290.   Balázs Fecó - Évszakok
236.   Auth Csilla - Különös Szilveszter                 291.   Balázs Fecó - Ez A Csönd Éve Volt
237.   Auth Csilla - Maradj Velem                        292.   Balázs Fecó - Hazafelé
238.   Auth Csilla - Meseautó                            293.   Balázs Fecó - Hétfői Hold
239.   Auth Csilla - Rád Várok Holnap Hajnalig           294.   Balázs Fecó - Homok a szélben
240.   Auth Csilla - Vigyél El                           295.   Balázs Fecó - Idegen
241.   B51 - Búcsúzik A Nyár                             296.   Balázs Fecó - Kergesd El A Felhőt
242.   Baby Évi - Jégbörtön                              297.   Balázs Fecó - Kevés Voltam neked
243.   Baby Gabi - Darabokra Szakítod                    298.   Balázs Fecó - Kölykök A Hátsó Udvarból
244.   Baby Gabi - Édenkert                              299.   Balázs Fecó - Maradj velem
245.   Baby Gabi - Elpattan Egy Húr                      300.   Balázs Fecó - Melleted Minden Reggel
246.   Baby Gabi - Fáj Minden Szó                        301.   Balázs Fecó - Miért Nics Két Életem
247.   Baby Gabi - Forró Nyár                            302.   Balázs Fecó - Ne Állj Meg Soha
248.   Baby Gabi - Gyere Haza                            303.   Balázs Fecó - Nincs Búcsuzás
249.   Baby Gabi - Ha Újra Kezdeném                      304.   Balázs Fecó - Téged Átölelve
250.   Baby Gabi - Hova Sodor A Szél                     305.   Balázs Fecó - Válaszra Várva
251.   Baby Gabi - Őrült Szerelem                        306.   Balázs Fecó - Van Egy Öszinte Dal
252.   Baby Gabi - Szeresss                              307.   Balázs Fecó-Auth Csilla - Maradj Velem
253.   Baby Gabi - Van Egy Kulcs                         308.   Balázs Fecó-Kovács Kati - Forog A Kerék
254.   Baby Gaby - Érzem hogy mindig szeretsz            309.   Balázs Pali - Az Első Szerelem
255.   Baby Gaby - Van-e Helyem                          310.   Balázs Pali - Az Ohio Folyó Partján
256.   Baby Gaby & Lányi Lala - Őrült szerelem           311.   Balázs Pali - Az Óra Körbe Jár
257.   Baby Sisters - Csókolj még                        312.   Balázs Pali - Bocsássa Meg
258.   Baby Sisters - Égben Írt Szerelem                 313.   Balázs Pali - Boldogtalan Lányok
259.   Baby Sisters - Gyere Lángolj                      314.   Balázs Pali - Egyszer Eljön Az Én Időm
260.   Baby Sisters - Ha Szombat Este Táncol             315.   Balázs Pali - Egyszer Fenn
261.   Baby Sisters - Jó Estét Nyár, Jó Estét Szerelem   316.   Balázs Pali - Egyszer vagy százszor
317.   Balázs Pali - Eladó Kiadó Most A Szivemm       372.   Berentei Péter - Zene Nélkül Mit Érek Én
318.   Balázs Pali - Elhibázom Néha                   373.   Béres Répa - Falubeli Mulató
319.   Balázs Pali - Érzés                            374.   Bergendy - Darabokra Törted A Szívem
320.   Balázs Pali - Ez Majdnem Szerelem Volt         375.   Bergendy - Egy kis édes félhomályban
321.   Balázs Pali - Fekete vonat                     376.   Bergendy - Hadd fözzek ma magamnak
322.   Balázs Pali - Gondolj A Szép Napokra           377.   Bergendy - Iskolatáska
323.   Balázs Pali - Gyöngéden Ölelj Át               378.   Bergendy - Nincsen Lakat A SzámoN
324.   Balázs Pali - Ha Itt Vagy Mellettem            379.   Bergendy - Sajtból van a hold
325.   Balázs Pali - Hova Visz A Vonat                380.   Bergendy - Szellemvasut
326.   Balázs Pali - Húsz Év Múlva                    381.   Bergendy - Te is jársz néha tilosban
327.   Balázs Pali - Így Sikerült Az Életem           382.   Berki Tamás - Ha Felviszi Az Isten A Dolgodat
328.   Balázs Pali - Jöjj Vissza Még                  383.   Berki Tamás - Itt A Tűzes Nyár
329.   Balázs Pali - Kell Egy Őrült Érzés             384.   Berki Tamás - Nézz Reám
330.   Balázs Pali - Ki sirja át                      385.   Bery - Csengess Be Hozzám
331.   Balázs Pali - Ki Sírja Át Az Éjszakát          386.   Bery - Darabokban Hever A Szívem
332.   Balázs Pali - Kinek Fáj                        387.   Bery - Ébredj Velem
333.   Balázs Pali - Lehetnél Minden Álmom            388.   Bery - Édes Érintés
334.   Balázs Pali - Minden Szerelem                  389.   Bery - Egyedül
335.   Balázs Pali - Mindig Úgy Szeress               390.   Bery - Szeress Újra
336.   Balázs Pali - Nem adom kölcsön a szívem        391.   Besenyei Ferenc - Ha Én Gazdag Lennék
337.   Balázs Pali - Nem Akarok Boldog Lenni          392.   Bestiák - A Reggel Túl Messze Van
338.   Balázs Pali - Nem Sírnád Vissza A Régit        393.   Bestiák - A Szívedbe Rejts Örökre El
339.   Balázs Pali - Nem Tudok Élni Nélküled          394.   Bestiák - Fáj Még Ha Néha Felhívsz
340.   Balázs Pali - Nincs Szerencsém                 395.   Bestiák - I Love You
341.   Balázs Pali - Se veled, se nélküled            396.   Bestiák - Örökre Ölelj
342.   Balázs Pali - Sirályok Sírnak                  397.   Bestiák - Szabad a pálya
343.   Balázs Pali - Sírsz Te Még                     398.   Betli Duó - A Dunakorzó Este Ragyog
344.   Balázs Pali - Szánd Rám Az Éjszakát            399.   Betli Duó - A Dunaparton Este Zeneszól
345.   Balázs Pali - Szeretsz Vagy Nem                400.   Betli Duó - A Vén Tengerész
346.   Balázs Pali - Te Vagy A Legnagyobb Tévedésem   401.   Betli Duó - A Zöld Vadásznál
347.   Balázs Pali - Úgy Sírj                         402.   Betli Duó - Az Alvilágnak Nincs Romantikája
348.   Balázs Pali - Veled Le Élném                   403.   Betli Duó - Az Egyiknek Sikerül
349.   Bangó Margit - Ez A Roma Csávó                 404.   Betli Duó - Az Évek Elszálltak
350.   Bangó Margit - Halk Zene Szól                  405.   Betli Duó - Boldogság,Szerelem
351.   Bangó Margit - Hosszú fekete haj               406.   Betli Duó - Búcsúzom
352.   Bangó Margit - Úgy Mentél El                   407.   Betli Duó - Cigányszerelem
353.   Bársony Attila - Táskarádió                    408.   Betli Duó - Csak Tavasz Ne Jönne
354.   Bartók Krisztián - Forradalom                  409.   Betli Duó - Dunai Szél
355.   Beatles - Had Fogjam A Kezed                   410.   Betli Duó - Engem Mindig
356.   Beatles - Menj Vissza                          411.   Betli Duó - Fénykép
357.   Beatles - She Loves You                        412.   Betli Duó - Fütyülök A Világra
358.   Beatles - Szeretem Őt                          413.   Betli Duó - Gyere Jöjj Közelebb
359.   Beatles - Szeretlek Téged                      414.   Betli Duó - Ha Nem Tudom Nem Fáj
360.   Beatles - Szülinap                             415.   Betli Duó - Halálos Méreg
361.   Beatrice - 8 Óra Munka                         416.   Betli Duó - Helló Részeges
362.   Beatrice - Azok A Boldog Szép Napok            417.   Betli Duó - Itélj El
363.   Beatrice - Hegyek Között Zakatol               418.   Betli Duó - Kis Papirhajó
364.   Beatrice - Huszadik Század                     419.   Betli Duó - Lenn A Dunaparton Lakom
365.   Beatrice - Nagyvárosi Farkas                   420.   Betli Duó - Lesz Maga Jusztis Az Enyém
366.   Beatrice - Piros Fehér Zöld                    421.   Betli Duó - Lila Orgonák
367.   Bereczky Zoltán - Száz Év                      422.   Betli Duó - Ma Éjjel Hív A Szerelem
368.   Berentei Péter - Egyszer Végetér               423.   Betli Duó - Mennydörög A Szerelem
369.   Berentei Péter - Kell Hogy Várj                424.   Betli Duó - Nem Látlak Én Többé
370.   Berentei Péter - Micsoda Nagyszerű Dolog       425.   Betli Duó - Nyaral A Család
371.   Berentei Péter - Ott Álsz                      426.   Betli Duó - Orgonák
427.   Betli Duó - Ott Fogsz Majd Sírni               482.   Bódi-Fekete Szemek - Bulizz Velünk
428.   Betli Duó - Ölelj Ölelj                        483.   Bódi-Fekete Szemek - Cigányok Sírnak
429.   Betli Duó - Rózsakert                          484.   Bódi-Fekete Szemek - Csillagtalan
430.   Betli Duó - Százezer Csók                      485.   Bódi-Fekete Szemek - Csupa Szilánk
431.   Betli Duó - Szerelmes Szívvel                  486.   Bódi-Fekete Szemek - Dalold El Gitár
432.   Betli Duó - Találd Ki Gyorsan A Gondolatom     487.   Bódi-Fekete Szemek - Dalolj Gitár
433.   Betli Duó - Utoljára Küldöm Neked              488.   Bódi-Fekete Szemek - Dujzsene Szám
434.   Betli Duó - Van Aki Téged Vár                  489.   Bódi-Fekete Szemek - Egy Bűnöm Van
435.   Betli Duó - Zöld Volt A Mező                   490.   Bódi-Fekete Szemek - Egyedül Álmodok
436.   Betty Love - Álom                              491.   Bódi-Fekete Szemek - Este Mikor Nem Lát Senki
437.   Betty Love - Itt Vagyok Veled                  492.   Bódi-Fekete Szemek - Fény Vagy Nekem
438.   Betty Love - Kisérj el                         493.   Bódi-Fekete Szemek - Fogadd Hogy Nem Csalsz
439.   Betty Love - Olyan Mint A Méz                  494.   Bódi-Fekete Szemek - Hazudtam A Szivemnek
440.   Betty Love - Repülj tovább                     495.   Bódi-Fekete Szemek - Hegyek Völgyek
441.   Betty Love - Tőled Szép                        496.   Bódi-Fekete Szemek - Hiába Is Szeretlek
442.   Betty Love - Vigyázz Rám                       497.   Bódi-Fekete Szemek - Hozom A Boldogságot
443.   Big Boys - Rendőrbácsik                        498.   Bódi-Fekete Szemek - Hulljatok
444.   Bikini - A Szabadság Rabszolgái                499.   Bódi-Fekete Szemek - Indián Nyár
445.   Bikini - Adj helyet magad mellett              500.   Bódi-Fekete Szemek - Jaj Nekem
446.   Bikini - Fagyi                                 501.   Bódi-Fekete Szemek - Kicsi Lány
447.   Bikini - Ha Volna Még Időm                     502.   Bódi-Fekete Szemek - Kire Csillog
448.   Bikini - Indokolatlan Jókedv                   503.   Bódi-Fekete Szemek - Kőből Van A Szíved
449.   Bikini - Képek                                 504.   Bódi-Fekete Szemek - Láttam Egy Álmot
450.   Bikini - Ki visz majd haza                     505.   Bódi-Fekete Szemek - Legyél Te Mindig
451.   Bikini - Közeli helyeken                       506.   Bódi-Fekete Szemek - Lillianna
452.   Bikini - Legyek jó                             507.   Bódi-Fekete Szemek - Mennyi A Bánat
453.   Bikini - Megüssem, vagy ne üssem               508.   Bódi-Fekete Szemek - Mért Mentél El Tőlem
454.   Bikini - Mielött végleg elmegyek               509.   Bódi-Fekete Szemek - Millió Rózsaszál
455.   Bikini - Ne Ébressz Fel                        510.   Bódi-Fekete Szemek - Milyen A Világ
456.   Bikini - Nehéz A Dolga A Katonának             511.   Bódi-Fekete Szemek - Nem Én Lettem Hűtlen
457.   Bikini - Nyaljuk A Fagylaltot                  512.   Bódi-Fekete Szemek - Nem Mondom, Hogy
458.   Bikini - Olcsó vigasz                          513.   Bódi-Fekete Szemek - Olyan Jó Hogy Itt Vagy
459.   Bikini - Részegen Ki Visz Majd Haza            514.   Bódi-Fekete Szemek - Rabolj El Mégegyszer
460.   Bikini - Telihold                              515.   Bódi-Fekete Szemek - Ritka Boldogság
461.   Bikini - Veled Akarok                          516.   Bódi-Fekete Szemek - Roma Dance Egyveleg
462.   Bikini - Veri Az Élet                          517.   Bódi-Fekete Szemek - Romalány
463.   Bilicsi Tivadar - Kalapom Pom Pom              518.   Bódi-Fekete Szemek - Rozmaring
464.   Bilicsi Tivadar - Levél Apukához               519.   Bódi-Fekete Szemek - Sírtam Én
465.   Bilicsi Tivadar - Párizsban Szép A Nyár        520.   Bódi-Fekete Szemek - Sukár Szántu Sély
466.   Bilicsi Tivadar - Ujjé A Ligetben Nagyszerű    521.   Bódi-Fekete Szemek - Százezerszer
467.   Bilicsi Tivadar - Vén Diófa                    522.   Bódi-Fekete Szemek - Szép Asszony
468.   Bionic - Gyere Velem                           523.   Bódi-Fekete Szemek - Szép Vagy Cigány Lány
469.   Bionic - Szerelem Az Élet                      524.   Bódi-Fekete Szemek - Szépasszony Vagy
470.   Blue Star - Újra Kezdeném                      525.   Bódi-Fekete Szemek - Szerelem Égeti
471.   Bódi-Fekete Szemek - - Nem Jön Álom A Szemem   526.   Bódi-Fekete Szemek - Szeretlek Szeretlek
472.   Bódi-Fekete Szemek - A Szerelem Égeti          527.   Bódi-Fekete Szemek - Te Voltál
473.   Bódi-Fekete Szemek - Ándumáj Lá                528.   Bódi-Fekete Szemek - Többé Már Nem Sírok
474.   Bódi-Fekete Szemek - Anya Higgy Nekem          529.   Bódi-Fekete Szemek - Tönkre Tetted Az Életem
475.   Bódi-Fekete Szemek - Aranyeső                  530.   Bódi-Fekete Szemek - Tüzet Gyujtottál
476.   Bódi-Fekete Szemek - Arra Kérlek Meséld El     531.   Bódi-Fekete Szemek - Úgy Szeretlek
477.   Bódi-Fekete Szemek - Atánáde                   532.   Bódi-Fekete Szemek - Ustyi Meli
478.   Bódi-Fekete Szemek - Azt Hiszitek Jó Kedvem    533.   Bódi-Fekete Szemek - Van Nekem Egy Anyósom
479.   Bódi-Fekete Szemek - Bilincs A Kezemen         534.   Bódi-Fekete Szemek - Vénasszony
480.   Bódi-Fekete Szemek - Boldogság Gyere Haza      535.   Bódi-Fekete Szemek - Vilagot Törtél Össze
481.   Bódi-Fekete Szemek - Boldogságra Vágyom        536.   Bodnár Attila - Csókszor Csók
537.   Bodnár Attila - Elfújja A Szél             592.   Bon Bon - Válassz Engem
538.   Bodnár Attila - Hotel California           593.   Bon Bon - Van Még Egy Hely
539.   Bodoni Ildikó - Mit Remélsz -              594.   Bon Bon - Viva Espana
540.   Bodrogi-Voith - A Hosszú Élet              595.   Bonanza Banzai - Indiantánc
541.   Bodrogi-Voith - Haccáré                    596.   Bonanza Banzai - Induljon A Banzáj
542.   Bodrogi-Voith - Jamaicai Trombitás         597.   Bonus Track - Boldogság A Semmiből
543.   Bodrogi-Voith-Illés - Nenszoktam Hazudni   598.   Bonus Track - Sziveben_Megfordul
544.   Bojtorján - A Nagyi Dunnája                599.   Bovy Roll - Forró Augusztus
545.   Bojtorján - Ahol A Lusta Folyó             600.   Breitner János - Apu Mesélj
546.   Bojtorján - Budapettől Miskolcig           601.   Breitner János - Öreg Fiúk Dala
547.   Bojtorján - Csavargó dal                   602.   Bródy János - Az Utcát Járom
548.   Bojtorján - Egy Hétig Tart                 603.   Bródy János - Földvár Felé
549.   Bojtorján - Énekelsz Egy Régi Nótát        604.   Bródy János - Ha Én Rózsa Volnék
550.   Bojtorján - Szerelem Volt                  605.   Bródy János - Mama Kérlek
551.   Bojtorján - Teremts Otthont                606.   Bst - Szabad A Pálya
552.   Bojtorján - Tizenhat Éves                  607.   Bubble Gum - Ajajajaj
553.   Bojtorján - Vigyázz Magadra                608.   Bubble Gum - Angyalt küldtem érted
554.   Boleró - Bánatomat Elűzi A Muzsikaszó      609.   Bubble Gum - Kacsatánc
555.   Boleró - Érett Asszonyoké A Szívem         610.   Bubble Gum - Robbanjon a ház
556.   Boleró - Fekete Szempár                    611.   Bunyós Pityu - A Villa Negra
557.   Boleró - Húzzad Cigány                     612.   Bunyós Pityu - Bocsássa Meg
558.   Boleró - Így Fogadj El hosszú              613.   Bunyós Pityu - Cigánylány
559.   Bon Bon - Amíg A Zene Szól                 614.   Bunyós Pityu - Cigányok Cigányok
560.   Bon Bon - Címlap Lányok                    615.   Bunyós Pityu - Ennek Az Asszonynak
561.   Bon Bon - Csak A Holnapnak Élek            616.   Bunyós Pityu - Ezer Éve Vándorolnak
562.   Bon Bon - Érezd magad jól                  617.   Bunyós Pityu - Jaj Nekem
563.   Bon Bon - Függöny Fel                      618.   Bunyós Pityu - Ki Volt Itt
564.   Bon Bon - Gerappa you wen                  619.   Bunyós Pityu - Lakodalom Van
565.   Bon Bon - Gyermekeimnek                    620.   Bunyós Pityu - Leszakadt A Pincelakat
566.   Bon Bon - Három elefánt                    621.   Bunyós Pityu - Máma Egy Kicsit Mulatunk
567.   Bon Bon - Haverok, Buli, Szamba            622.   Bunyós Pityu - Necsi Necsi Necsinálja
568.   Bon Bon - Hétvégi királylány               623.   Bunyós Pityu - Nem Járunk Mi Sehova Sem
569.   Bon Bon - Irány a légió                    624.   Bunyós Pityu - Őrmester Úr
570.   Bon Bon - Jól Vagyok                       625.   Bunyós Pityu - Polgármester úr
571.   Bon Bon - Két Szál Rózsa                   626.   Bunyós Pityu - Rozi Ma Búcsúba Megyünk
572.   Bon Bon - Köszönöm, hogy vagy nekem        627.   Bunyós Pityu - Százkarátos Kőszív
573.   Bon Bon - Kövér Dal                        628.   Bunyós Pityu - Úgy Szeretlek
574.   Bon Bon - Lazulj El                        629.   Bunyós Pityu - Zavaros A Tisza Vize
575.   Bon Bon - Leszállt Az Éj                   630.   C Est La Vie - I Love You Baby
576.   Bon Bon - Megyek A Holdra                  631.   C Est La Vie - Lakat Van A Szivemem
577.   Bon Bon - Na ne na ne                      632.   C Est La Vie - Múljon Hát
578.   Bon Bon - Nem vagyok James                 633.   C Est La Vie - Várránk A Nyár
579.   Bon Bon - Nem Vagyunk Mi Angyalok          634.   Cappucino - Édesanyám
580.   Bon Bon - Oly jól csúszik ez a banánhéj    635.   Cappucino - Elloptad Te Lany A Szivemet
581.   Bon Bon - Pia olimpia                      636.   Capuccino - A Vadlibák Már Elrepültek
582.   Bon Bon - Rabod vagyok                     637.   Capuccino - Apró Virágszál
583.   Bon Bon - Sexepil                          638.   Capuccino - Árnyak Közt A Fény
584.   Bon Bon - Szabad a gazdag                  639.   Capuccino - Édesanyám
585.   Bon Bon - Szabály                          640.   Capuccino - Egy Fénykép Rólad
586.   Bon Bon - Számlák Tévé Szóda               641.   Capuccino - Egy Szál Vörös Rózsa
587.   Bon Bon - Szeress Ahogy Rég                642.   Capuccino - Elloptad Te Lány
588.   Bon Bon - Te Vagy                          643.   Capuccino - Elvarazsolt Ejszakakon
589.   Bon Bon - Tele Van A Hócipőm               644.   Capuccino - Érik A Fekete Szőlő
590.   Bon Bon - Túl Vagyok Rajtuk                645.   Capuccino - Hajnalodik
591.   Bon Bon - Valami Amerika                   646.   Capuccino - Harom Ejjel Harom Nappal
647.   Capuccino - Hazahúz A Szivem                      702.   Crystal - Jég a tűzben
648.   Capuccino - Hófehér Angyal                        703.   Crystal - Két utazó
649.   Capuccino - Kislány A Zongoránál                  704.   Crystal - Lét a tét
650.   Capuccino - Mutass Egy Csillagot                  705.   Crystal - Mama
651.   Capuccino - Sárga Rigó                            706.   Crystal - Összetört A Szivem
652.   Capuccino - Szerelem                              707.   Crystal - Sose Múlik El
653.   Capuccino - Zöld Fenyő Alatt                      708.   Crystal - Vigyazz ram
654.   Caramell - Jégszív                                709.   Czerovszky Henriett - Csak Félig Lenne Mér
655.   Caramell - Szállok a dallal                       710.   Csaby És Mary - Nem Akarok Élni Nélküled
656.   Carpe Diem - Álomhajó                             711.   Csaby És Mary - Tudtad Hogy Fáj
657.   Carpe Diem - Vége Van Már A Hétnek                712.   Csákányi László - Doktor Úr
658.   Charlie - A Holnap Már Nem Lesz Szomorú           713.   Csákányi László - Öregfiúk Dala
659.   Charlie - Aludj el kis ember                      714.   Csárdás - A Szegedi Csikós
660.   Charlie - Az légy aki vagy                        715.   Csárdás - Hideg Szél Fúj
661.   Charlie - Az Otthon Az Valami Más                 716.   Csárdás - Juhászkutyák Ugatnak
662.   Charlie - Csöngess Be Hozzám Jóbarát              717.   Csárdás - Már Ezután
663.   Charlie - Ha Mégis Jön                            718.   Csárdás - Minek A Szőke
664.   Charlie - Ha mégis jön a Rolling Stones           719.   Csárdás - Pénztárcámnak
665.   Charlie - Holnap Egy Másik Világ                  720.   Csárdás - Részeg Vagyok
666.   Charlie - Játszd újra Sam                         721.   Csárdás - Száz Forintnak Ötven A Fele
667.   Charlie - Jég dupla whiskeyvel                    722.   Csárdás - Vékony Héja
668.   Charlie - Könnyű Álmot Hozzon Az Éj               723.   Csárdás - Zöldre Van A
669.   Charlie - Kövér A Nap                             724.   Császár Előd - Álomarcú lány
670.   Charlie - Különös Szilveszter                     725.   Császár Előd - Boldog nevnapot
671.   Charlie - Lehajtott Fejjel                        726.   Császár Előd - Ha visszakapnám most a tegnapot
672.   Charlie - Lehettem volna                          727.   Császár Előd - Nem Kell Másik
673.   Charlie - Mindenki valakié                        728.   Császár Előd - Tiltott Szerelem
674.   Charlie - New York                                729.   Császár Előd - Véget ért a nyár
675.   Charlie - Nézz az ég felé                         730.   Császár Előd & Alexa - Tiltott Szerelem
676.   Charlie - Skandináv éjszakák                      731.   Cserháti Zsuzsa - Akad Ami Nem Gyógyít
677.   Charlie - Százéves Kút                            732.   Cserháti Zsuzsa - Árva Fiú
678.   Charlie - Szőkék a rossz napok ellen              733.   Cserháti Zsuzsa - Boldogság Gyere Haza
679.   Charlie-Demjen-Varga - Ki Szivét Osztja Szét      734.   Cserháti Zsuzsa - Búcsúdal
680.   Cipő - Kék És Narancssárga                        735.   Cserháti Zsuzsa - Édes Kisfiam
681.   Cirmos Koktél - Az Alvilágnak Nincs Romantikája - 736.   Cserháti Zsuzsa - Egy Elfelejtett Dal
682.   Cirmos Koktél - Késö Üzenet                       737.   Cserháti Zsuzsa - Egyetlen éj
683.   Club 54 - Csukd Be A Szemed                       738.   Cserháti Zsuzsa - Én leszek
684.   Club 54 - Kicsi Szivem                            739.   Cserháti Zsuzsa - Fáj Még
685.   Club 54 - Mégegyszer                              740.   Cserháti Zsuzsa - Hamu És Gyémánt
686.   Club 54 - Ne Felejtsd El                          741.   Cserháti Zsuzsa - Hello Dolly
687.   Color - Fényes Kövek                              742.   Cserháti Zsuzsa - Hold Ragyog A Dunán
688.   Corvina - Egy Viharos Éjszakán                    743.   Cserháti Zsuzsa - I love you baby
689.   Corvina - Énekelj Kisleány                        744.   Cserháti Zsuzsa - Jatssz egy igazi dalt
690.   Corvina - Három Aranyásó                          745.   Cserháti Zsuzsa - Két Bolond Egy Pár
691.   Corvina - Helló Lányok                            746.   Cserháti Zsuzsa - Két Szív
692.   Cotton Club Singers-Hofi - Felmegyek Ma Hozzád - 747.    Cserháti Zsuzsa - Kicsi gyere velem
693.   Cozombolis - A Zenétől Felforr A Vérem            748.   Cserháti Zsuzsa - Konnyu almot
694.   Crystal - 2 Utazó                                 749.   Cserháti Zsuzsa - Könnyű, mint az 1 x 1
695.   Crystal - A Lét A Tét                             750.   Cserháti Zsuzsa - Különös Szilveszter
696.   Crystal - Álom                                    751.   Cserháti Zsuzsa - Latin Ver
697.   Crystal - Amig csak élek                          752.   Cserháti Zsuzsa - Menj el csak ne bánts
698.   Crystal - Ezer hold                               753.   Cserháti Zsuzsa - Mercy Cherie
699.   Crystal - Fújja el a szél                         754.   Cserháti Zsuzsa - Nárciszok Virulnak
700.   Crystal - Hajnali Fény                            755.   Cserháti Zsuzsa - Nekem Így Vagy Jó
701.   Crystal - Itt Megtalálsz                          756.   Cserháti Zsuzsa - Őrült Láz
757.   Cserháti Zsuzsa - Száguldás Porsche Szerelem    812.   Csóré Duó - Nem Csak A Húszéveseké
758.   Cserháti Zsuzsa - Szerelmes két sziv            813.   Csóré Duó - Nem Sírok
759.   Cserháti Zsuzsa - Szeretni Bolondulásig         814.   Csóré Duó - Nem Tudni Mit Hoz Még A Holnap
760.   Cserháti Zsuzsa - Új Élet Kezdődött             815.   Csóré Duó - Pici Római Lány
761.   Cserháti Zsuzsa - Volt egy boldog éjszakánk     816.   Csóré Duó - Piros Lett A Pipacs Virága
762.   Csinibaba - Angéla                              817.   Csóré Duó - Régi Nóta
763.   Csinibaba - Csinibaba                           818.   Csóré Duó - Szomorú Még A Szívem
764.   Csinibaba - Élj Vele Boldogan                   819.   Csóré Duó - Te Miattad Nem Alszom
765.   Csinibaba - Fogj Egy Sétapálcát                 820.   Csóré Duó - Valamit Szeretnék Ma Éjjel
766.   Csinibaba - Kicsit Szomorkás A Hangulatomm      821.   Csóré Duó - Városi Világ
767.   Csinibaba - Táskarádió                          822.   Csuka Mónika - Gyere Kislány Gyere
768.   Csocsesz - A Nevem Csocsesz                     823.   Csuka Mónika - Sirályok Sírnak
769.   Csocsesz - Az Alvilánnak Nincs                  824.   Csuka Mónika - Szédülj El
770.   Csocsesz - Csak Lóvé Legyen                     825.   Csuka Mónika-Nagy Feró - Hölgyválasz Tánc Után
771.   Csocsesz - Mókus Szőrrel                        826.   D Nagy Lajos - A Szerelem Éjszakája
772.   Csocsesz - Nem könnyű az élet                   827.   D Nagy Lajos - Egy Éjszaka Nem A Világ
773.   Csocsesz - Nincs Hibám                          828.   Dance4 - Tied A Szivem
774.   Csongrádi Kata - Millió Rózsaszál               829.   Darvas Iván - Várj Reám
775.   Csonka András - Állj meg kislány                830.   De Ja Vu - Rossz Lány
776.   Csonka András - Csókokkal Vársz                 831.   Deák Bill Gyula - A Felszarvazottak Balladaja
777.   Csonka András - Ding Dong                       832.   Deák Bill Gyula - Bort Bluest Békességet
778.   Csonka András - Dolce Vita                      833.   Deák Bill Gyula - Rossz Vér
779.   Csonka András - Ha Szerelem Nincs               834.   Dékány Sarolta - A Kék Tó Partján
780.   Csonka András - Hold Ragyog a Dunán             835.   Delhusa Gjon - Állj Meg Kislany
781.   Csonka András – Látod, Zuhog Az Eső             836.   Delhusa Gjon - Az Ifjúság
782.   Csonka András - Nem Lehet Boldogságot Venni     837.   Delhusa Gjon - Csak Egy Őszinte Szó
783.   Csonka András - Valaki Áttáncolt Az Életemen    838.   Delhusa Gjon - Csak Fújt Közben A Szél
784.   Csonka András - Zuhog az esö                    839.   Delhusa Gjon - Csavargó
785.   Csonka András-Szandi - Happy End                840.   Delhusa Gjon - Egy Szép Nyári Este
786.   Csóré Duó - Asszonyom Nem Szeretem              841.   Delhusa Gjon - Énekelj
787.   Csóré Duó - Az Ohió Folyó Partján               842.   Delhusa Gjon - Ez Az Utolsó Tánc
788.   Csóré Duó - Barna Hajú Lány                     843.   Delhusa Gjon - Fehér Galamb
789.   Csóré Duó - Cigánylány Ne Nézzél A Szemembe -   844.   Delhusa Gjon - Fekete Orfeusz
790.   Csóré Duó - Csak Egy Játék                      845.   Delhusa Gjon - Fiatalok
791.   Csóré Duó - Csendes Éj                          846.   Delhusa Gjon - Fúj A Szél A Fákon
792.   Csóré Duó - Csiga Biga                          847.   Delhusa Gjon - Hazafelé Utazom
793.   Csóré Duó - Csillog A Szemed                    848.   Delhusa Gjon - Hegyek Lánya
794.   Csóré Duó - Egy Lány Szemembe Nézett            849.   Delhusa Gjon - Hinta Palinta
795.   Csóré Duó - Ez A Dal Mit Dúdolok                850.   Delhusa Gjon - Hol Az A Lány
796.   Csóré Duó - Hallod E Édes Kicsi Lány            851.   Delhusa Gjon - Holdfényes Éjszakán
797.   Csóré Duó - Hogyha Velem Vagy                   852.   Delhusa Gjon - Kaktusz És Pálma
798.   Csóré Duó - Hosszú Fekete Haj                   853.   Delhusa Gjon - Kicsordul Majd Aszívem
799.   Csóré Duó - Kelj fel anyám a sírodból           854.   Delhusa Gjon - Mustafa
800.   Csóré Duó - Kezemben A Gitár                    855.   Delhusa Gjon - Ne Problémázz
801.   Csóré Duó - Kimegyek A Temetőbe                 856.   Delhusa Gjon - Nika Se Perimeno
802.   Csóré Duó - Majd Sírsz Te Még                   857.   Delhusa Gjon - Öszi Levél
803.   Csóré Duó - Megyek De Megyek                    858.   Delhusa Gjon - Pedró Kocsmája
804.   Csóré Duó - Menekülök Tőled                     859.   Delhusa Gjon - Rómeó És Júlia
805.   Csóré Duó - Mesélj Nekem Piros Liliom           860.   Delhusa Gjon - Szeretlek Én-Besame Mucho
806.   Csóré Duó - Miért Fáj Úgy A Szívem              861.   Delhusa Gjon - Téged Átölelve
807.   Csóré Duó - Miért Kell Elfelednem               862.   Delhusa Gjon - Úgy Múlik El
808.   Csóré Duó - Mondjátok Meg Mit Tegyek            863.   Demján Ferenc - Szerelemvonat
809.   Csóré Duó - Mostmar Anyám                       864.   Demjén Ferenc - A Pénzemet Én Máma
810.   Csóré Duó - Ne Problémázz                       865.   Demjén Ferenc - A Szabadság Vándorai
811.   Csóré Duó - Nekem Nem Kell Senki                866.   Demjén Ferenc - Álmok Ajtaján
867.   Demjén Ferenc - Angyallány                    922.   Dina - Rólad Álmodom
868.   Demjén Ferenc - Darabokra Törted A Szivem     923.   Dina - Te Quiero
869.   Demjén Ferenc - El Kell Hogy Engedj           924.   Dinamit - Dinamit A Vérem
870.   Demjén Ferenc - Elment A Vándor               925.   Dinamit - Tinédzser Dal
871.   Demjén Ferenc - Elveszett Gyémántok           926.   Dirty Dance - Egy darabot a szivemből
872.   Demjén Ferenc - Én Táncolnék Veled            927.   Disco Express - Pláza Angyal
873.   Demjén Ferenc - Fekszem Az Ágyon              928.   Disco Express - Szaladó Férfi
874.   Demjén Ferenc - Féktelen Éj                   929.   Dj Harmath - Most Kell Eldöntenem
875.   Demjén Ferenc - Gyertyák                      930.   Dj Lotters - Hogyantudnék Élni
876.   Demjén Ferenc - Ha Elindul A Vonat            931.   Dj Lotters - Rólad Álmodom
877.   Demjén Ferenc - Hadd Fözzek Ma Magamnak       932.   Dj Lotters - Vinnélek
878.   Demjén Ferenc - Hogyan tudnék élni            933.   Dj Mulatós - Alacsony Ház
879.   Demjén Ferenc - Iskolatáska                   934.   Dj Mulatós - Rendőrbácsik
880.   Demjén Ferenc - Jégszív                       935.   Dj Slash - Azt Beszéli Már Az Egész Város
881.   Demjén Ferenc - Jöjj Vissza Vándor            936.   Dj Szatmári - Balatoni Nyár
882.   Demjén Ferenc - Kell Még Egy Szó              937.   Dj Szatmári - Égess El
883.   Demjén Ferenc - Ki Marad Majd A Barátom       938.   Dj Szatmári - Mondd
884.   Demjén Ferenc - Kihült Üres Kocsmák           939.   Dj Szatmári - Súgj Egy Titkot
885.   Demjén Ferenc - Köszönöm Hogy Imádott         940.   Dj Szatmári - Száz Évet Várnék
886.   Demjén Ferenc - Ma Lesz A Holnap              941.   Dj Szatmári - Túlélem Én
887.   Demjén Ferenc - Meseautó                      942.   Dobos Attila - A Boldogságtól Ordítani
888.   Demjén Ferenc - Ne Sírj                       943.   Dobos Attila - Csúnya Fiú
889.   Demjén Ferenc - Nincsen Lakat A Számon        944.   Dobos Attila - Kövek A Vízparton
890.   Demjén Ferenc - Sajtból Van A Hold            945.   Dobos Attila - Nyári Zápor
891.   Demjén Ferenc - Szállj Szállj                 946.   Dobos Attila - Piros Pezsgőő
892.   Demjén Ferenc - Szellemvasút                  947.   Dobos Attila - Se Veled Sem Nélküled
893.   Demjén Ferenc - Szerelem Első Vérig           948.   Dobos Attila - Te Vagy Az Oda Ide Álom
894.   Demjén Ferenc - Szerelem Második Vérig        949.   Dobrady Ákos - Fekete Gyémánt
895.   Demjén Ferenc - Szerelemvonat                 950.   Dolly Roll - A Szemed Ugye Csillog Még
896.   Demjén Ferenc - Szeress Úgy Ahogy Én          951.   Dolly Roll - A Szerelemből Repeta
897.   Demjén Ferenc - Te Is Jársz Néha Tilosban     952.   Dolly Roll - Ábrándos Szép Napok
898.   Demjén Ferenc - Tűzvarázsló                   953.   Dolly Roll - Add Nekem Örökbe Szived
899.   Demjén Ferenc - Várj Míg Felkell Majd A Nap   954.   Dolly Roll - Ami Szívemen, A Számon
900.   Demjén Frerec - Preszel Elveszett Gyémántok   955.   Dolly Roll - Arrivederci Amoree
901.   Dés László - Évek Óta Már                     956.   Dolly Roll - Baby doll
902.   Desperado - Add Nekem Az Álmod                957.   Dolly Roll - Bálrománc
903.   Desperado - Akarom őt                         958.   Dolly Roll - Bolond Remény
904.   Desperado - Azok A Boldog Szép Napok          959.   Dolly Roll - Bossanova Senyorita
905.   Desperado - Csak Egy Perc                     960.   Dolly Roll - Chiao Amore
906.   Desperado - Csillagokban jártunk              961.   Dolly Roll - Csak Egy Szó
907.   Desperado - Ébredj Fel                        962.   Dolly Roll - Csingilig Bim Bam
908.   Desperado - Ég veled                          963.   Dolly Roll - Da Do Rom
909.   Desperado - Fáj                               964.   Dolly Roll - Dupla Vagy Semmi
910.   Desperado - Gyere És Álmodj                   965.   Dolly Roll - Ébreszd Fel A Szívemet
911.   Desperado - Ha Újra Látom                     966.   Dolly Roll - Egy Éj
912.   Desperado - Legenda                           967.   Dolly Roll - Egy Régi Emlék
913.   Desperado - Rajtad Múlik                      968.   Dolly Roll - Ellopta Valaki A Szivemet
914.   Desperado - Sok szép nap után                 969.   Dolly Roll - Elpattant Egy Húr
915.   Desperado - Szomorú Alkalom                   970.   Dolly Roll - Fényben Fürdött Minden Év
916.   Desperado - Tanár úr!                         971.   Dolly Roll - Gina
917.   Desperado - Várj rám                          972.   Dolly Roll - Gondolj Most Ránk
918.   Digital - Aranyeső                            973.   Dolly Roll - Három Éjjel Három Nappal
919.   Digital - Érezd Jól Magad                     974.   Dolly Roll - Hol Az A Lány
920.   Digital - Minden Végetér                      975.   Dolly Roll - Hosszú Forró Nyár
921.   Digital - Sej Haj Akácfa                      976.   Dolly Roll - Jaj Cica
977. Dolly Roll - Játék Az Élet                   1032. Dupla Kávé - Ha Hallod A Hangomm
978. Dolly Roll - Jó Az Álmodozás                 1033. Dupla Kávé - Ha Nem Tudom Nem Fáj
979. Dolly Roll - Julius Tüze Égett               1034. Dupla Kávé - Hadd Szeresselek
980. Dolly Roll - Kezeket Fel Ricsi Mutass Rám    1035. Dupla Kávé - Hálót Sző A Nő
981. Dolly Roll - Kicsi Tini Lány                 1036. Dupla Kávé - Hány Éjjel Vártamm
982. Dolly Roll - Let Kiss                        1037. Dupla Kávé - Hidd El Hogy Álmodunk
983. Dolly Roll - Ma Nah Ma Nah                   1038. Dupla Kávé - Hosszú Az A Nap
984. Dolly Roll - Mexiko Mexiko                   1039. Dupla Kávé - Húsz Év Múlva
985. Dolly Roll - Modern Románc                   1040. Dupla Kávé - Jegygyűrű
986. Dolly Roll - Ne Vedd Úgy A Szivedre          1041. Dupla Kávé - Kék A Szeme
987. Dolly Roll - Néha Bánt                       1042. Dupla Kávé - Kék Madár
988. Dolly Roll - Oh Kreol                        1043. Dupla Kávé - Kellene Egy Jóbarát
989. Dolly Roll - Országúti Randevú               1044. Dupla Kávé - Késő Üzenet
990. Dolly Roll - Parkolok                        1045. Dupla Kávé - Kicsit Belehalok
991. Dolly Roll - Peppino                         1046. Dupla Kávé - Kislány Fogd Most A Két Kezem
992. Dolly Roll - Popocape Twist                  1047. Dupla Kávé - Kóbor Őszi Szél
993. Dolly Roll - Rak Rakatiki                    1048. Dupla Kávé - Ma Éjjel
994. Dolly Roll - Retrocky                        1049. Dupla Kávé - Ma Este Felmegyek
995. Dolly Roll - Richie Mutass Rám               1050. Dupla Kávé - Megbocsátok Neked
996. Dolly Roll - Rocky-Láz                       1051. Dupla Kávé - Miért Múlik El Minden Ami Szép
997. Dolly Roll - Simogass Napsugár               1052. Dupla Kávé - Minket Mindig Megtalálsz
998. Dolly Roll - Sugar Sugar                     1053. Dupla Kávé - Nélküled Az Élet Gyötrelem
999. Dolly Roll - Szerelem Volt A Négyzeten       1054. Dupla Kávé - Orgonák
1000. Dolly Roll - Sztár Volt Lolly Pop           1055. Dupla Kávé - Pille Pille
1001. Dolly Roll - Tárd Ki A Szived               1056. Dupla Kávé - Se Veled Se Nélküled
1002. Dolly Roll - Te Vagy A Nappalom             1057. Dupla Kávé - Sirályok Sírnak
1003. Dolly Roll - Vakáció                        1058. Dupla Kávé - Soha Nem Elég
1004. Dolly Roll - Valaki Kell Nekem Is           1059. Dupla Kávé - Szédült Lány
1005. Dolly Roll - Vegled A Szívügyem Maradtál    1060. Dupla Kávé - Szerelmet Szerelemért
1006. Dolly Roll - Veled Vagy Nélküled            1061. Dupla Kávé - Szerenád
1007. Dolly Roll - Wind A Szorny                  1062. Dupla Kávé - Szeretlek Kedvesem
1008. Dolly Roll - Zakatol A Sziv                 1063. Dupla Kávé - Szeretném Ha Szeretnének
1009. Dopeman - Lopni                             1064. Dupla Kávé - Szomorú Szívem
1010. Dopeman-Emilió - Nincsen Arra Szó           1065. Dupla Kávé - Szoríts Erősen
1011. Dukai Regina - Befogom A Szám               1066. Dupla Kávé - Távolodom
1012. Dukai Regina - Csak Szeress Vagy Menj       1067. Dupla Kávé - Temiattad Nem Alszom Én
1013. Dupla Kávé - A Csókodból Sosem Elég         1068. Dupla Kávé - Tombold Ki A Bánatod
1014. Dupla Kávé - A Fájdalom Elmúlik Egyszer     1069. Dupla Kávé - Túl A Távoli Hómezőn
1015. Dupla Kávé - A Füredi Annabálon             1070. Dupla Kávé - Ugye Szeretsz Még
1016. Dupla Kávé - Ajkad Édes Játéka              1071. Dupla Kávé - Utoljára Küldöm Neked
1017. Dupla Kávé - Akácos Út                      1072. Dupla Kávé - Valami Új Valami Régi
1018. Dupla Kávé - Aki Rózsát Kap                 1073. Dupla Kávé - Várok Egy Esemest
1019. Dupla Kávé - Aranyeső                       1074. Dupla Kávé - Zöld Szemű Lány
1020. Dupla Kávé - Aranyhajú Lány                 1075. Dupla Kávé-Köteles István - Honvágy
1021. Dupla Kávé - Az Otthon Zöld Füvén           1076. Echo - Egy Cserép Kaktusz
1022. Dupla Kávé - Boldog Névnapot                1077. Echo - Füttyüs Pepi
1023. Dupla Kávé - Búcsúzom                       1078. Echo - Gondolsz-E Majd Rám
1024. Dupla Kávé - Csak Egyet Kérek               1079. Echo - Maradj Velem
1025. Dupla Kávé - Csupa Sóhaj Az Élet            1080. Edda - A Hűtlen
1026. Dupla Kávé - Drága A Szerelem               1081. Edda - A Keselyű
1027. Dupla Kávé - Egyszer Fenn Egyszer Lenn      1082. Edda - A Kör
1028. Dupla Kávé - Én Úgy Szeretek Részeg Lenni   1083. Edda - A Torony
1029. Dupla Kávé - Fájva Jó Szeretni              1084. Edda - Álmodtam Egy Világot
1030. Dupla Kávé - Fekete Vonat                   1085. Edda - Álom
1031. Dupla Kávé - Gyötrerem Az Életem            1086. Edda - Csak Bírd Ki
1087. Edda - Egek Felé Kiáltottam                1142. Erős Ws Spigiboys - Éjjel Érkezem
1088. Edda - Egyedül Blues                       1143. Erős Ws Spigiboys - Rég Várok Valakire
1089. Edda - Egyirányú Út                        1144. Esküvő - Üllői Úti Fák
1090. Edda - Éjjel Érkezem                       1145. Eszményi Viktória - Vidéki Lány Vagyok
1091. Edda - Elérlek Egyszer                     1146. Exotic - Huszonnégy Per 24
1092. Edda - Elhagyom A Várost                   1147. Exotic - Nézz Rám Tizedes
1093. Edda - Engedjetek                          1148. Exotic - Trabanton Szállni
1094. Edda - Érzés                               1149. Exotic - Véget ért a nyár
1095. Edda - Feléd Nyújtom A Kezem               1150. Expressz - A vidám nagypapa
1096. Edda - Fohász                              1151. Expressz - Harmonikás
1097. Edda - Gyere Őrült                         1152. Expressz - Ne félj semmit
1098. Edda - Háromszor                           1153. Expressz - Sosem elég
1099. Edda - Kölyköd Voltam                      1154. Expressz - Véletlen
1100. Edda - Lelkünkből Szól                     1155. Fan Fan - Hé Várj
1101. Edda - Ma Minden Más                       1156. Fásy Ádám - Drága kicsi szívem
1102. Edda - Magányos Tömeg                      1157. Fásy Mulató - Kalinka
1103. Edda - Mi Vagyunk A Rock                   1158. Fásy Mulató - Minden Szerelem
1104. Edda - Minden Sarkon Álltam Már            1159. Fásy Mulató - Öröm És Bánat
1105. Edda - Őrült                               1160. Favágók - Most Is Jó A Kedvem
1106. Edda - Semmim Sincsen                      1161. Favágók - Öreg Járgány
1107. Edda - Ünnep                               1162. Fazekas-Bokor - Különc
1108. Edda - Veled Vagyok                        1163. Fazekas-Bokor - Miért Kell
1109. Éden - Hullhat Hó                          1164. Fazekas-Bokor - Sajnálom
1110. Éden - Kerek Erdő Közepén                  1165. Feel Good Family - Őrült Nyár
1111. Eisemann Mihály - Fekete Péter             1166. Fehér Csoki - Könnyek A Szemedben
1112. Eleven Hold - A Fák Istenehez              1167. Fekete Johnny - Élj Velem Boldogan
1113. Eleven Hold - Három Perc                   1168. Fekete Johnny - Mindent Újra Kezdhetünk
1114. Első Emelet - A Film Forog Tovább          1169. Fekete Pakó - Add Ide A Didit
1115. Első emelet - Állj vagy jövök              1170. Fekete Pákó - Kislány Vigyázz
1116. Elsö Emelet - Boldog Névnapot              1171. Fekete Szemek - Szép vagy cigánylány
1117. Első Emelet - Csak Azértis Szerelem        1172. Fekete Szemek - Szeretlek, szeretlek
1118. Első Emelet - Szivedben Élnek              1173. Fekete Vonat - Hol van az a lány
1119. Első Emelet - Valami Nagy Dolog            1174. Fenyvesi Gabi - Ádám Hol Vagy
1120. Email - Lehet Hogy Ő                       1175. Ferry - Egy Kicsit Őrült
1121. Email - Ne Félj                            1176. Ferry - Féltelek
1122. E-Mail - Nézd ahogy ég ez a tűz            1177. Ferry - Közelebb hív
1123. Emberek - 100 út                           1178. Ferry - Ma Már Mást Csókol A Szád
1124. Emberek - Csak Egy Nap A Világ             1179. Ferry-Dancs Annamari - Soha Ne Múljon El
1125. Emberek - Forog A Föld                     1180. Fiesta - A Bailar
1126. Emberek - Mama indulnom kell               1181. Fiesta - A Tűzön Át
1127. Emberek - Süt a Nap, nehogy szomorú légy   1182. Fiesta - Aki elmegy, ugye hazatér
1128. Emberek - Száz Út Vár Rám                  1183. Fiesta - Amor Latino
1129. Emergency House - Ez Legalább Szex         1184. Fiesta - Angelina
1130. Emergency House - Keresem Őt               1185. Fiesta - Bonitaa
1131. Emergency House - Neked adom az éjszakát   1186. Fiesta - Bucsuznom
1132. Emil Rulez - Zazi Az Ágyban                1187. Fiesta - Ebben Az Álomban
1133. Emilio - Ne Nézz Vissza Rám                1188. Fiesta - Engem Szeress
1134. Emilio - Nincs Is Arra Szó                 1189. Fiesta - Érzem, Hogy Vége
1135. Emilio - Szallj csak szallj                1190. Fiesta - Gyere erezd
1136. Emilio - Valamit El Kell Mondjak           1191. Fiesta - Ha Most Az Egyszer Visszajönnél
1137. Emir Kusturica - Macskajajj                1192. Fiesta - Ho La Mi Amor
1138. Endrődi Éva - Télapó                       1193. Fiesta - Huanita
1139. Erica És Robby - Mr Hóember                1194. Fiesta - Jött Veled A Nyár
1140. Erkel Ferenc - Hazám Hazám                 1195. Fiesta - Könnyen jöttél
1141. Ernyei Béla - Valaki Mondja Meg            1196. Fiesta - Meddig Tart Még
1197. Fiesta - Még Érzem                       1252. Fresh - Félig Ördög Felig Angyal
1198. Fiesta - Mindig Csak Vártalak            1253. Fresh - Felszárad A Könny
1199. Fiesta - Nem tudhatod meg                1254. Fresh - Gyere Táncolj
1200. Fiesta - Nyári Zápor                     1255. Fresh - Itt Vagyunk
1201. Fiesta - Olyan könnylmüen élek           1256. Fresh - Kezeket Fel
1202. Fiesta - Őrzöm Még                       1257. Fresh - Szép Nap
1203. Fiesta - Összetörted A Szivem            1258. Fresh - Utolso Tango
1204. Fiesta - Soha Nem Tudhatod Meg           1259. Friderika - Mivan Még
1205. Fiesta - Sohase Mondtam Még El           1260. Friderikusz - Nyitány
1206. Fiesta - Szerelem Ittas                  1261. Friderikusz Sándor - Ez Egy Őrült Karnevál
1207. Fiesta - Szeret A Nő                     1262. Friderikusz Sándor - Nyitó Szám
1208. Fiesta - Tied Mindenem                   1263. Fun Fun Fun - Beach Boys
1209. Fiesta - Újra Meg Újra                   1264. Füsti Fecskék - A Lakodalom Visszavág
1210. Filmzene - Audio Surda Dala              1265. Füsti Fecskék - A részeges kőműves mester
1211. Filmzene - Flashdance Magyar             1266. Füsti Fecskék - Géppisztoly
1212. Filmzene - Gatyadal                      1267. Füsti Fecskék - Jó Anyós,De Csúf
1213. Filmzene - Gyengéden Ölelj Át            1268. Füsti Fecskék - Úriember vagyok
1214. Filmzene - Hair Jöjj El Napfény          1269. Füsti Fecskék - Zabálj Tigris Szandokán
1215. Filmzene - Hold Világos Éjszakán         1270. Gálvölgyi János - Nők,Nők,Nők
1216. Filmzene - May Way                       1271. Gangsta Zolee és a Kartel - Néhány jó dolog
1217. Filmzene - New York New York             1272. Ganxsta Zole - Keleti Oldal Nyugati Oldal
1218. Filmzene - Quando,Quando                 1273. Ganxsta Zole - Való Világ
1219. Filmzene - Vad Angyal                    1274. Garden Party - Gyere Velem
1220. Filmzene - Valami Amerika                1275. Gáspár Laci - Bárhol Jársz
1221. Filmzene - Végtelen Történet             1276. Gáspár Laci - Csak Neked Dúdolnék Greg
1222. Flipper Öcsi - Bambina                   1277. Gáspár Laci - Elvarázsolt Éj
1223. Flipper Öcsi - Gina                      1278. Gáspár Laci - Hagyd Meg Nekem A Dalt
1224. Flipper Öcsi - Nekem fáj nagyon          1279. Gáspár Laci - Ma Éjszaka
1225. Flipper Öcsi - Tedd a szívedre a kezed   1280. Gáspár Laci - Miriam
1226. Flm-Császár Előd - Ha Viszakapnám        1281. Gáspár Laci - Rámszabott utakon
1227. Flm-Császár Előd - Neked Szól            1282. Gáspár Laci - Sosem Vagy Egyedül
1228. Flm-Császár Előd - Nem Kell Másik        1283. Gáspár Laci-Szekeres Adrienn - Kikötők
1229. Flm-Császár Előd - Rólad Álmodam         1284. Geg - Szólj Rám
1230. Flm-Császár Előd - Tiltott Szerelem      1285. Gemini - Csavargó Ének
1231. Flm-Császár Előd - Végetért A Nyár       1286. Gemini - Ne Felejts El Emlékezni
1232. Flowers - Gyere És Érezd Jól Magad       1287. Gemini - Néked Csak Egy Idegen
1233. Flowers - Volt Egy Nyár                  1288. Gemini - Vándorlás A Hosszú Úton
1234. Fluo - Szexi Tanárnéni                   1289. Generál - Csengess Be Hozzám Jóbarát
1235. Fonográf - A Széllel Szemben             1290. Generál - Kövér a nap
1236. Fonográf - Az Első Sorban Ült            1291. Generál - Lehajtott Fejjel
1237. Fonográf - Hunydle A Szemed              1292. Generál - Lehettem Volna
1238. Fonográf - I M Elvis Presley             1293. Generál - Zenegép
1239. Fonográf - Köszönöm Doktor Úr            1294. Gergely Róbert - Azok A Fehér Éjszakák
1240. Fonográf - Levél A Távolból              1295. Gergely Róbert - Emanuelle
1241. Fonográf - Lökd Ide A Sört               1296. Gergely Róbert - Hölgy Válasz Tánc Utánn
1242. Fonográf - Mond Hogy Nem Haragszol       1297. Gergely Róbert - Hull Az Elsárgult Levél
1243. Fonográf - Ne vágj ki minden fát         1298. Gergely Róbert - Imádok útra kellni
1244. Fonográf - Oly Gyönyörű Vagy             1299. Gergely Róbert - Lehet, Hogy Téged Vártalak
1245. Fonográf - Szombat Esti Lány             1300. Gergely Róbert - Ma Éjjel
1246. Fonograf - Távolból irok kedvesem sc     1301. Gergely Róbert - Nem Kell Könnyű Szerelem
1247. Fonográf - Vidéki kislány                1302. Gergely Róbert - Rég Várok Rád
1248. Fonográf - Viktória                      1303. Geri Betli Gábor - Mennydörög A Szerelem
1249. Fonográf - Zöld sárga rózsa              1304. Gin Tonic - Az Első Csók
1250. Fradi Induló - Hajrá Fradi               1305. Gin Tonic - Buta levél
1251. Fresh - En is imádlak                    1306. Gin Tonic - Egy Buta Lavél
1307. Gin Tonic - Gyönyörű Angyal                  1362. Harángozó Teréz - Mert Minden Ember
1308. Gin Tonic - Kislokál                         1363. Harangozó Teréz - Mindenkinek Van Egy Álma
1309. Gin Tonic - Zokogj Ha Fáj                    1364. Harangozó Teréz - Nekünk Találkozni Kellett
1310. Grease - Belehalok                           1365. Harangozó Teréz - Ördögtánc
1311. Groovehouse - Álam                           1366. Harangozó Teréz - Szállj Régi Dallam
1312. Groovehouse - Ébredj mellettem               1367. Harangozó Terez- Veled is megtörténhet egyszerg
1313. Groovehouse - Éjjeli Vadász                  1368. Harsányi Gábor - Rézmozsarat Vegyenek
1314. Groovehouse - Elmúlt A Nyár                  1369. Heavan Street - Hol Van Az A Crézi
1315. Groovehouse - Ennyi az egész                 1370. Heaven Street - Délamerika
1316. Groovehouse - Fénykép A Szemedben            1371. Heaven Street - Ne Nézzen Úgy Rám
1317. Groovehouse - Ha Újra Látom                  1372. Help - Igazi Szerelem
1318. Groovehouse - Hadidadi                       1373. Help - Nevess Úgy
1319. Groovehouse - Hajnal                         1374. Help - Túl szép
1320. Groovehouse - Holvagy Nagy Szerelem          1375. Help - Változnék
1321. Groovehouse - Mit Ér Nekeg                   1376. Hernádi Judit - Sohase Mond
1322. Groovehouse - Ollá Ollá                      1377. Hevesi Tamás - Diadal
1323. Groovehouse - Párizsi Lány                   1378. Hevesi Tamás - Ezt Egy Életen Át Kell Játszani
1324. Groovehouse - Rajtad Múlik                   1379. Hexina - Hej Dunárol
1325. Groovehouse - Szavakon Túl                   1380. Hip Hop Boys - A hegyekbe fönn
1326. Groovehouse - Szemeiden át                   1381. Hip Hop Boys - Adj Esélyt
1327. Groovehouse - Szívvel Lélekkel               1382. Hip Hop Boys - Forró augusztus volt
1328. Groovehouse - Támad A Szél                   1383. Hip Hop Boys - Már nem az a tét
1329. Groovehouse - Tanits Meg A Széllel Szállni   1384. Hip Hop Boys - Még Fáj
1330. Groovehouse - Tombolt Veled A Szivem         1385. Hip Hop Boys - Megbántottak
1331. Groovehouse - Úgy Szeress                    1386. Hip Hop Boys - Ott várok rád
1332. Groovehouse - Vándor                         1387. Hobo Blues Band - 320as blues
1333. Gyémánt Valentin - Ha Bün Hogy Várok Rád     1388. Hobó Blues Band - Hajtók Dala
1334. Gyémánt Valentin - Kevés Egy Szó             1389. Hobo Blues Band - Három óra húsz
1335. Győzike - Fogyidal                           1390. Hobo Blues Band - Hey Joe
1336. Hajós Jani - Áll A Kocsi Keresztbe           1391. Hobo Blues Band - Hosszúlábú Asszony
1337. Hajós Jani - Azt Mondta A Hajós Jani         1392. Hobo Blues Band - Közép Európai
1338. Hajós Jani - Ennek A Kislánynak              1393. Hobo Blues Band - Országút Blues
1339. Hajós Jani - Haragszik Az Édesanyám          1394. Hofi Géza - Bölcsődal
1340. Hajós Jani - Horányi Lakodalom               1395. Hofi Géza - én ugy Szeretnék jazz dobos lenni
1341. Halász Judit - A Fiam Meg A Lányom           1396. Hofi Géza - Fél Deci Rum
1342. Halász Judit - Bóbita Bóbita                 1397. Hofi Géza - Felmegyek ma hozzád
1343. Halász Judit - Boldog Születésnapot          1398. Hofi Géza - Gondolj Az Apádra
1344. Halász Judit - Micimackó                     1399. Hofi Géza - Lazitani
1345. Halász Judit - Mit Tehetnék Érted            1400. Hofi Géza - Minden Asszony Életébem
1346. Halász Judit - Se hall, Se lát Dömötör       1401. Hofi Géza - Ne Sírj Kislány
1347. Hangulat - A Felkelő Nap Háza                1402. Hofi Géza - Próbálj Meg Lazítani
1348. Hangulat - És Most Hogy Nincs Tovább         1403. Hofi Géza - Söprik Az Utcát
1349. Hangulat - Sóhajok Szállnak A Szélben        1404. Hollós Ilona - Sétahajó Lágyan Ring
1350. Happy Gang - Adj Esélyt                      1405. Hollós Ilona - Valaki Kell Nekem Is
1351. Happy Gang - Álmodozom Egy Éjjenát           1406. Hollós-Kazal Kétszer Kettő
1352. Happy Gang - Fiatal Szerelem                 1407. Hollyvoodoo - Kívánj Tizet
1353. Happy Gang - He Várj                         1408. Homo Sapiens - Angyalbőrben
1354. Happy Gang - Kerek egy kulcsot               1409. Homonyik Sándor - A Mosolyod Börtönében
1355. Happy Gang - Lógatom A Lábam                 1410. Homonyik Sándor - Álmodj Királylány
1356. Happy Gang - Sokáig Voltam Távol             1411. Homonyik Sándor - Álmodj Szépet
1357. Happy Gang - Szent Karácsony                 1412. Homonyik Sándor - Sose Búcsúzz El
1358. Happy Gang - Tudod,Hogy Szeretlek            1413. Honfoglalás Kell még egy szó
1359. Harangozó Teréz - Álmogj Velem               1414. Honfoglalás - Szállj Szállj
1360. Harangozó Teréz - Azok A Szép Napok          1415. Hooligans - A Vér Nem Válik Vízzé
1361. Harangozó Teréz - Még Hazakisér              1416. Hooligans - Az Összes Dolog Az Életemben
1417. Hooligans - Hotel Mámor                           1472. Hungária-Fenyő - Kérdezd A Csillagoktól
1418. Hooligans - Játszom                               1473. Hungária-Fenyő - Kori Roki
1419. Hooligans - Királylány                            1474. Hungária-Fenyő - Körömlakk Baby
1420. Hooligans - Legyen valami                         1475. Hungária-Fenyő - Krokodil Könnyek
1421. Hooligans - Menj Tovább                           1476. Hungária-Fenyő - Légy Ma Éjjel A Társam
1422. Hooligans - Nőben A Boldogsag                     1477. Hungária-Fenyő - Lépjük A Lépcsőt
1423. Hooligans - Szabadon                              1478. Hungária-Fenyő - Limbó Hintó
1424. Hooligans - Tartson örökké                        1479. Hungária-Fenyő - Luxemburg Rádio
1425. Horváth Attila - Mi Van Még                       1480. Hungária-Fenyő - Ma De In Hunária
1426. Horváth Pista - Az Én Csávóm Mindig Éhes          1481. Hungária-Fenyő - Malvin
1427. Horváth Pista - Beteg Az Édesanyám                1482. Hungária-Fenyő - Menyország A Dunaparton
1428. Horváth Pista - Három Deci Köménymag              1483. Hungária-Fenyő - Micsoda Buli
1429. Horváth Pista - Megdöglött A Bíró Lova            1484. Hungária-Fenyő - Minden Kocka Fordul
1430. Horváth Pista - Megmurgyelt A Bíró Gasztró        1485. Hungária-Fenyő - Mr Rock N Roll
1431. Horváth Pista - Megpödröm A Bajuszomat            1486. Hungária-Fenyő - Multimilliomos Jazzdobos
1432. Horváth Pista - Mikor Mentem Szovátára            1487. Hungária-Fenyő - Napfény A Jégen
1433. Horváth Pista - Mulatnak A Cigányok               1488. Hungária-Fenyő - Néha Nekem Mindig Más
1434. Horváth Pista - Sógoromék Paszujt Főztek          1489. Hungária-Fenyő - Neonparádé
1435. Horváth Tivadar - Párizsban Szép A Nyár           1490. Hungária-Fenyő - Nyári Mikulás
1436. Hot Jazz Band - A Bankban Nincs Betétem           1491. Hungária-Fenyő - Ó Andi
1437. Hungária-Fenyő - A Jampik Angyalok                1492. Hungária-Fenyő - Ördögi Rock And Roll
1438. Hungária-Fenyő - Adios Amigo                      1493. Hungária-Fenyő - Örökzöld Álom
1439. Hungária-Fenyő - Angyalföldi Pálmafák             1494. Hungária-Fenyő - Pikk Dáma
1440. Hungária-Fenyő - Angyali Szerelem                 1495. Hungária-Fenyő - Rémlátomás
1441. Hungária-Fenyő - Az Angyalok Földjén              1496. Hungária-Fenyő - Repül A Varázsszőnyeg
1442. Hungária-Fenyő - Baby Doll                        1497. Hungária-Fenyő - Rock And Roll Party
1443. Hungária-Fenyő - Bibap Lulu                       1498. Hungária-Fenyő - Rumba Abc
1444. Hungária-Fenyő - Bubu Bugi                        1499. Hungária-Fenyő - Séro Báro
1445. Hungária-Fenyő - Casino Twist                     1500. Hungária-Fenyő - Sexbomba
1446. Hungária-Fenyő - Cha Cha Cha                      1501. Hungária-Fenyő - Souvenír
1447. Hungária-Fenyő - Ciao Marina                      1502. Hungária-Fenyő - Szalad Az Élet
1448. Hungária-Fenyő - Csak Egy Kis Emlék               1503. Hungária-Fenyő - Szép Volt És Egyszerű
1449. Hungária-Fenyő - Csakacsaga                       1504. Hungária-Fenyő - Szerelemre Hívott
1450. Hungária-Fenyő - Csavard Fel A Szőnyeget          1505. Hungária-Fenyő - Szeress Még
1451. Hungária-Fenyő - Csepereg Az Eső                  1506. Hungária-Fenyő - Szőke Tisza
1452. Hungária-Fenyő - Csók A Családnak                 1507. Hungária-Fenyő - Sztriptiz Bugi
1453. Hungária-Fenyő - Csókkirály                       1508. Hungária-Fenyő - Szuvenír
1454. Hungária-Fenyő - Csupa Könny A Zenegép            1509. Hungária-Fenyő - Teddy Bár
1455. Hungária-Fenyő - Duci Juci                        1510. Hungária-Fenyő - Twist Miniszter
1456. Hungária-Fenyő - Ébredj Fel Rock                  1511. Hungária-Fenyő - Ujjé Itt Az Újév
1457. Hungária-Fenyő - Egy Jampi Szív                   1512. Hungária-Fenyő - Utcabál
1458. Hungária-Fenyő - Eszelős Szerelem                 1513. Hungária-Fenyő - Valaki Várt Rám
1459. Hungária-Fenyő - Fenyő Nélkül Nincs Karácsony -   1514. Hungária-Fenyő - Várni Rád Egy Éjjen Át
1460. Hungária-Fenyő - Fiatal A Nyár                    1515. Hungária-Fenyő - Viva Rock And Roll
1461. Hungária-Fenyő - Figaro                           1516. Hungária-Fenyő - Vízparti Twist Party
1462. Hungária-Fenyő - Gyere Gyere Juli                 1517. Hungária-Fenyő - Volt És Lesz
1463. Hungária-Fenyő - Hajnal Felé                      1518. Huszka Jenő - Londonban
1464. Hungária-Fenyő - Halló Mancika                    1519. Ihász Gábor - Állj meg kislány
1465. Hungária-Fenyő - Hazug A Szíve                    1520. Ihász Gábor - Amíg Élsz
1466. Hungária-Fenyő - Hej Rolli Rolli                  1521. Ihász Gábor - Csillag vagy nekem
1467. Hungária-Fenyő - Hol Van Már A Tavalyi Smár       1522. Ihász Gábor - Dúdold El
1468. Hungária-Fenyő - Hotel Menthol                    1523. Ihász Gábor - Elsőpri A Szél
1469. Hungária-Fenyő - Hulla Hully Gully                1524. Ihász Gábor - Elszáll A Gondom
1470. Hungária-Fenyő - Isztambul                        1525. Ihász Gábor - Kérlek Válaszolj Nekem
1471. Hungária-Fenyő - Kasza Bubu                       1526. Ihász Gábor - Megemelem a kalapom
1527. Ihász Gábor - Múlnak A Gyermekévekk           1582. Irigy Hónaljmirigy - Kócos Fürtjeim
1528. Ihász Gábor - Ne Titkold                      1583. Irigy Hónaljmirigy - Los aluljaros
1529. Ihász Gábor - Olyan Jól Esik                  1584. Irigy Hónaljmirigy - Ma Sem Értem
1530. Ihász Gábor - Te Én És                        1585. Irigy Hónaljmirigy - Megdumállak Még
1531. Ihász Gábor - Válaszolj nekem                 1586. Irigy Hónaljmirigy - Nem Tetszik Semmi Meló
1532. Illényi Katica - Eszpresszo Keringő           1587. Irigy Hónaljmirigy - Numerakirály
1533. Illés - Amikor én még kis srác voltam         1588. Irigy Hónaljmirigy - Parlamenti Banzáj
1534. Illés - Az ész a fontos                       1589. Irigy Hónaljmirigy - Quantana
1535. Illés - Az utcát járom                        1590. Irigy Hónaljmirigy - Részegen Ki Visz Majd Haza
1536. Illés - Cigánylány                            1591. Irigy Hónaljmirigy - Szaladó Férfi
1537. Illés - Dal Az Ártatlanságról                 1592. Irigy Hónaljmirigy - Tik Vagytok Parasztok
1538. Illés - Élünk És Meghalunk                    1593. Irigy Hónaljmirigy - Tojó
1539. Illés - Good By London                        1594. Irigy Hónaljmirigy - Whiskey Üvegek
1540. Illés - Hadd fözzek ma magamnak               1595. István a király - Oly távol vagy tőlem
1541. Illés - Kégli Dal -                           1596. Izsmán Nelly - Susu Bolondság
1542. Illés - Keresem A Szót                        1597. Jakab György - Milyen Szép A Világ
1543. Illés - Kisvirág                              1598. Jávor Pál - Az Ember Egy Léha
1544. Illés - Légy Jó Kicsit                        1599. Jávor Pál - Kis Édes Félhomályban
1545. Illés - Little Richard                        1600. Jay Project - Akkor is mást játszom
1546. Illés - Még Fáj Minden Csók                   1601. Jay Project - Minek a szó
1547. Illés - Miért hagytuk, hogy így legyen        1602. Jay Project - Tavaszi Szél
1548. Illés - Ne Gondold                            1603. Jazz+Az - Csepp A Tengerben
1549. Illés - Nem Szoktam Hazudni                   1604. Jazz+Az - Megint Hétfő
1550. Illés - Oh kisleány                           1605. Jolly - Álom Álom
1551. Illés - Oly Gyönyörű Vagy                     1606. Jónás Andi - Törd meg a jeget
1552. Illés - Régi Dal                              1607. Josh Feat Jutta - Vár Rám Az Ismeretlen
1553. Illés - Rock And Roll Rezi                    1608. Judit-Zenemanók - Gyermek Volt
1554. Illés - Sárga rózsa                           1609. Judit-Zenemanók - Semmi Más
1555. Illés - Sárika Egy Kicsikét                   1610. Juhász Mária - Ha Árulnak Majd Gesztenyét
1556. Illés - Szemétdomb                            1611. Juventus - Da Da Da
1557. Illés - Táskarádió                            1612. Juventus - Rozi 69
1558. Illés - Újra itt van                          1613. Juventus - Végetért Egy Fejezet
1559. In Grid - Tű És Fog                           1614. Kabos Gyula - Az Én Rózsam Vasutas
1560. Induló - Szoboszló Induló                     1615. Kabos László - Budapestbe Szerelmes Vagyok
1561. Inflagranti - Boldog Vagyok                   1616. Kabos László - Harminckettes Baka Vagyok
1562. Inflagranti - El nem mondott szó              1617. Kaczor Ferenc - A Hargitai Pásztor
1563. Inflagranti - Epigramma                       1618. Kaczor Ferenc - A Polgármestertt
1564. Inflagranti - Éreztem                         1619. Kaczor Ferenc - Álom Álom
1565. Inflagranti - Kérdeztem                       1620. Kaczor Ferenc - Angéla
1566. Inflagranti - Kettőnkről szól                 1621. Kaczor Ferenc - Bakadal
1567. Inflagranti - Nem Felejtelek                  1622. Kaczor Ferenc - Befestem A Hajam Szinét
1568. Inflagranti - Szeress Úgy                     1623. Kaczor Ferenc - Bocsáss Meg
1569. Inflagranti - Te + én                         1624. Kaczor Ferenc - Boldogságra Vágyom
1570. Inflagranti - Tudom hogy minden igy volt jo   1625. Kaczor Ferenc - Csak Játsz Velem
1571. Inflagranti - Tündérlány                      1626. Kaczor Ferenc - Csodatévő Lány
1572. Inflagranti - Változtam                       1627. Kaczor Ferenc - Édesanyám Meghalok
1573. Infraglanti - Kérdezgetem                     1628. Kaczor Ferenc - Édesapa Gyere Haza
1574. Irigy Hónaljmirigy - 20 Óra                   1629. Kaczor Ferenc - Egy Kis Boldogságra Vágyoom
1575. Irigy Hónaljmirigy - Borból Jó A Kannás       1630. Kaczor Ferenc - Egy Összépett Fénykép
1576. Irigy Hónaljmirigy - Borotválom               1631. Kaczor Ferenc - Elmagyek Eltünök
1577. Irigy Hónaljmirigy - Csipkerózsi              1632. Kaczor Ferenc - Emlékszel E Rám
1578. Irigy Hónaljmirigy - Dal A Csávóról           1633. Kaczor Ferenc - Göncölszekér
1579. Irigy Hónaljmirigy - Dzsingisz Kan            1634. Kaczor Ferenc - Gyere Gyere Őlelj Át
1580. Irigy Hónaljmirigy - Huncut karnevál          1635. Kaczor Ferenc - Gyere Vissza Várlak
1581. Irigy Hónaljmirigy - Képzeld A Víz Kiver      1636. Kaczor Ferenc - Ha Fáj A Szived
1637. Kaczor Ferenc - Ha Felmegyek Budapestre          1692. Kaczor Ferenc - Szeress Újra
1638. Kaczor Ferenc - Ha Majd A Sírás                  1693. Kaczor Ferenc - Szeretem A Kék Szemedet
1639. Kaczor Ferenc - Ha Megütöm A Főnyereményt        1694. Kaczor Ferenc - Szeretem Magát
1640. Kaczor Ferenc - Hajnal Felé                      1695. Kaczor Ferenc - Szerettem Egyszer
1641. Kaczor Ferenc - Harmonika Szó                    1696. Kaczor Ferenc - Te Miattad Nem Alszom
1642. Kaczor Ferenc - Hazudtak A Rózsák                1697. Kaczor Ferenc - Titkoltam
1643. Kaczor Ferenc - Hé Te Gyorsvonat                 1698. Kaczor Ferenc - Tombold Ki Magad
1644. Kaczor Ferenc - Hiába Sírsz                      1699. Kaczor Ferenc - Tudom Tudom
1645. Kaczor Ferenc - Hiába Várom                      1700. Kaczor Ferenc - Üzenem A Széllel
1646. Kaczor Ferenc - Hogy Mondjam El Hogy Szeretlek 1701. Kaczor Ferenc - Üzenem Hogy Szeretem
1647. Kaczor Ferenc - Igérd Meg Kislány                1702. Kaczor Ferenc - Valahol Várnak Rám
1648. Kaczor Ferenc - Igérem Jó Anyám                  1703. Kaczor Ferenc - Valaki Azt Mondta
1649. Kaczor Ferenc - Iszonyú Jó Volt                  1704. Kaczor Ferenc - Várj
1650. Kaczor Ferenc - Jóska Gyere Haza                 1705. Kaczor Ferenc - Várom Hogy Betoppanj
1651. Kaczor Ferenc - Jósold Meg Cigánylány            1706. Kaczor Ferenc - Visszakérek Minden Csókot
1652. Kaczor Ferenc - Jöjj vissza várlak               1707. Kaczor Ferenc - Volt Valaki
1653. Kaczor Ferenc - Kék Az Orgona Virága             1708. Kadlott Karcsi - A Füredi Annabálon
1654. Kaczor Ferenc - Kék Szárnyú Lepke                1709. Kadlott Karcsi - A Gyöngyhalász
1655. Kaczor Ferenc - Kócos Cigánylány                 1710. Kadlott Karcsi - Ah Ah Angyalom
1656. Kaczor Ferenc - Kocsmáros Gyújtsd Meg            1711. Kadlott Karcsi - Árad A Dunavize
1657. Kaczor Ferenc - Köszönöm Hogy Szerettél          1712. Kadlott Karcsi - Becsaptál
1658. Kaczor Ferenc - Laura                            1713. Kadlott Karcsi - Citadella Hosszú
1659. Kaczor Ferenc - Le Tépnék Minden Orgonát         1714. Kadlott Karcsi - Csendes Kis Falum
1660. Kaczor Ferenc - Légy Boldog Mással               1715. Kadlott Karcsi - Délibábos Hortobágyon
1661. Kaczor Ferenc - Letépnék Minden Orgonát          1716. Kadlott Karcsi - Egy Dunaparti Csónakház
1662. Kaczor Ferenc - Lump Vagyok Én                   1717. Kadlott Karcsi - Élet Élet Kanasz Élet
1663. Kaczor Ferenc - Ma Éjjel                         1718. Kadlott Karcsi - Erzsike
1664. Kaczor Ferenc - Ma Este Mulatok                  1719. Kadlott Karcsi - Fölutaztam Budapestre
1665. Kaczor Ferenc - Még Az Éjjel Leiszom Magam       1720. Kadlott Karcsi - Indul A Sábhegyi Fogaskerekű
1666. Kaczor Ferenc - Megkondult A Harang              1721. Kadlott Karcsi - Jóska Levelet Hozott A Pósta
1667. Kaczor Ferenc - Merre Jársz                      1722. Kadlott Karcsi - Kimentem Én Sétálni
1668. Kaczor Ferenc - Messze Az Óceánon Túl            1723. Kadlott Karcsi - Ma Este Babám A Fasorba Hosszú
1669. Kaczor Ferenc - Mi Ez Az Érzés                   1724. Kadlott Karcsi - Nyám Nyám Itt A Tavasz
1670. Kaczor Ferenc - Miattad Nem Alszom               1725. Kadlott Karcsi - Őrmester Úr-Paprika Só Mix
1671. Kaczor Ferenc - Miért Fáj                        1726. Kadlott Karcsi - Pajtás A Zene Szépen Szól
1672. Kaczor Ferenc - Miért Volt Hazugság              1727. Kadlott Karcsi - Piros A Pipacs Virága
1673. Kaczor Ferenc - Minden Rosszban Van              1728. Kadlott Karcsi - Rendőrbácsik
1674. Kaczor Ferenc - Muskátlis Kisablak               1729. Kadlott Karcsi - Rozi Ma Búcsúba Megyünk
1675. Kaczor Ferenc - Ne Csald Meg Kislány A Szivemet -1730. Kadlott Karcsi - Sej Haj Rozika
1676. Kaczor Ferenc - Ne Menj El                       1731. Kadlott Karcsi - Sörinduló
1677. Kaczor Ferenc - Nélküle Mit Ér A Május           1732. Kadlott Karcsi - Szivednek Szinaranyból
1678. Kaczor Ferenc - Nem Tudok                        1733. Kadlott Karcsi - Távolodom
1679. Kaczor Ferenc - Ó Ó Kislány                      1734. Kadlott Karcsi - Túl A Távoli Hőmezőnn
1680. Kaczor Ferenc - Oly Nehéz Nélküled               1735. Kadlott Karcsi - Úgy Szerettelek
1681. Kaczor Ferenc - Orgonák                          1736. Kadlott Karcsi - Volt Egyszer Egy Hadnagyocska
1682. Kaczor Ferenc - Ott Állsz Majd Újra              1737. Kalapos - A Whisky Körbe Jár
1683. Kaczor Ferenc - Örökké Átkozlak                  1738. Kálmán Imre - De Jó Is Lenne
1684. Kaczor Ferenc - Örült Szerelem                   1739. Kálmán Imre - Hej Cigány
1685. Kaczor Ferenc - Össze Vissza Szédíted            1740. Kálmán Imre - Marica Belépője
1686. Kaczor Ferenc - Pacsirtamadár                    1741. Kálmán Imre - Túl At Óperencián
1687. Kaczor Ferenc - Rabod Lettem                     1742. Kaly - Cigány Asszony Jósold Meg
1688. Kaczor Ferenc - Rég Volt Szép Volt               1743. Kaly - Cigánygyerek Vagyok
1689. Kaczor Ferenc - Smasszer Uram                    1744. Kaly - Halvány Csillag
1690. Kaczor Ferenc - Szenyorita                       1745. Kaly - Kapanyél
1691. Kaczor Ferenc - Szerelem Szerelem Mit Tettél     1746. Kaly - Kelj Fel Anyám
1747. Kaly - Te Romalány                          1802. Kiki - Belehalok
1748. Karácsonyi Dal - Az Ige                     1803. Kiki - Valami Nagy Dolog
1749. Karácsonyi Dal - Három Királyok             1804. Kiki - Végtelen Történet
1750. Karácsonyi Dal - Hull A Pelyhes             1805. Király Linda - Big Brother
1751. Karácsonyi Dal - Kirje Kirje                1806. Király Linda - Két Szív
1752. Karácsonyi Dal - Pásztorok                  1807. Király Linda - Szerelem Utolsó Vérig
1753. Karácsonyi Dal - Suttog A Fenyves           1808. Kis József-Program Zenekar - Kávéház
1754. Karády Katalin - Csókólj Meg                1809. Kispál-Borz - Csinibaba
1755. Karády Katalin - Csupa Könny A Szobám       1810. Kispál-Borz - Emese
1756. Karády Katalin - Szeretlek Én Jöjj Vissza   1811. Kispál-Borz - Gézengúz
1757. Karády Katalin - Valahol Oroszországban     1812. Kispál-Borz - Ha Az Életben
1758. Karaván - Ki Itt A Legény                   1813. Kispál-Borz - Kicsit Szomorkás A Hangulatom
1759. Karaván - Őszi Levél                        1814. Kispál-Borz - Mire Megtanultam
1760. Karaván - Pomagele                          1815. Kistehén - Én A Kistehén
1761. Karthago - Apáink útján                     1816. Kistehén - Szájber Gyerek
1762. Karthágó - Requiem                          1817. Kistehén - Szia Zoli
1763. Karthágó - Senki Lánya                      1818. Kiwi - Érted Dobban
1764. Kasabu L. Szilárd - Féltelek az a bünöm     1819. Kiwi - Hol Jár
1765. Kasabu L. Szilárd - Ma Éjjel                1820. Kiwi - Lila Fellegek
1766. Kasabu L. Szilárd - Száguldj tovább         1821. Kiwi - Ne Szólj
1767. Kaszás Péter - Én Rossz Vonatra Szálltam    1822. Klemy - Mond Azt Hogy Szerelem
1768. Kaszás Péter - Ki Menti Meg Az Életem       1823. Kocsándi Miklós - Két Könnycsepp
1769. Kaszás Péter - Öröm És Bánat                1824. Koktél - A Füredi Annabalán
1770. Katona Klári - Ne Sírj                      1825. Koktél - Ha A Rózsák Könnyesek
1771. Katona Klári - Savanyú A Csololádé          1826. Koktél - Késő Üzenet
1772. Katona Klári - Vigyél El                    1827. Koktél - Táncolj Táncolj
1773. Kefír - Az Élet Megy Tovább                 1828. Koltai Róbert - Gatyadal
1774. Képzelt Riport - Arra Születtem             1829. Komár László - A Pesti Gigoló
1775. Képzelt Riport - Valaki Mondja Meg          1830. Komár László - Alfa Romeo
1776. Keresztapa - Gyengéden ölelj át             1831. Komár László - Amerika Legszebb Asszonya
1777. Keresztes Ildikó - Vénusz                   1832. Komár László - Árva Bús Éjszakán
1778. Keringő - Ha Bün Ha Várok Rád               1833. Komár László - Az Utolsó Könny Csepp
1779. Kerozin - Csak A Huga                       1834. Komár László - Azon A Szombat Éjszakán
1780. Kerozin - Durva Didi                        1835. Komár László - Búzamezők
1781. Kerozin - Guantanamera                      1836. Komar László - Eszelos szerelem
1782. Kerozin - Halál a májra                     1837. Komár László - Fehér Hold
1783. Kerozin - Kismalac                          1838. Komár László - Férfiszív
1784. Kerozin - Nagypapa Punk Volt                1839. Komár László - Fiam
1785. Kerozin - Nelly Az Elefánt                  1840. Komár László - Gondolj Néha Énrám
1786. Kerozin - Qantaramera                       1841. Komár László - Ha Eljönnek A Tornacipőss
1787. Kerozin - Találkozunk még                   1842. Komár László - Halvanykék Szemek
1788. Késmárky Marika - Csak Egy Tánc Volt        1843. Komár László - Hé papa
1789. Késmárky Marika - Egy Fiú A Házból          1844. Komár László - Hé Taxi
1790. Ketten - Körforgás                          1845. Komár László - Hej Mambo Italiano
1791. Kft - Afrika                                1846. Komár László - Helló Haver
1792. Kft - Bábu Vagy                             1847. Komár László - Hey Hey Paula
1793. Kft - Balatoni nyár                         1848. Komár László - Húsz Év Múlva
1794. Kft - Bankrabló                             1849. Komár László - Játszd El
1795. Kft - Elizabeth                             1850. Komár László - Jó Éjszakát Kadvesem
1796. Kft - Fantasztikus Lány                     1851. Komár László - Kalandorok
1797. Kft - Nem Sikerül Kikúrálni                 1852. Komár László - Karolin
1798. Kft - Siker Pénz Csillogás                  1853. Komár László - Kell A Nő
1799. Khin István - A Szerelem Él                 1854. Komár László - Ki Borul A Rakkabili
1800. Khin István - Éjszakai Kávéház              1855. Komár László - Könnyűbúvár lány
1801. Kibédi Ervin - Epizód Az Élet               1856. Komár László - Krisztina
1857. Komár László - Láncomom Lóg Egy Fél Medál      1912. Koncz Zsuzsa - Valaki Kell Hogy Szeressen
1858. Komár László - Mambo Italia                    1913. Koncz Zsuzsa - Valaki Mondja Meg
1859. Komár László - Marina                          1914. Koncz Zsuzsa - Vigyázz Ha Jön Vonat
1860. Komár László - Megvan Írva A Csillagokban      1915. Koncz Zsuzsa - Zöld Szemem Kék
1861. Komár László - Melodia Lamoul                  1916. Koncz Zsuzsa-Kormolán - Karácsony Felé
1862. Komár László - Mesebeli Afrika                 1917. Koós János - A Férjek Egyenjogusága
1863. Komár László - Mond Kis Kócos                  1918. Koós János - Akit Szeretnek A Lányok
1864. Komár László - Nem Én Vagyok A Cukros Bácsi    1919. Koós János - Ami A Szivemen A Számon
1865. Komár László - Nem Szabad                      1920. Koós János - Az Étetem Egy Szép Regény
1866. Komár László - No Miss                         1921. Koós János - De Jó Így Együtt
1867. Komár László - Pesti Dzsigolo                  1922. Koós János - Delilah
1868. Komár László - Pont Egy Éve                    1923. Koós János - Egy Szál Gyufa
1869. Komár László - Postakocsi                      1924. Koós János - Én Aki Nálad Jártam
1870. Komár László - Reszket A Hold                  1925. Koós János - Ez A Dal Az A Dal
1871. Komár László - Sárga Villamos                  1926. Koós János - Fogj egy sétapálcát
1872. Komár László - Souvenir Souvenir               1927. Koós János - Kicsit Szomorkás
1873. Komár László - Szerelmem Kormányoz             1928. Koós János - Kislány A Zongoránál
1874. Komár László - Szóljon A Zene                  1929. Koós János - Kit Érdekel
1875. Komár László - Táncoló fekete lakkcipök        1930. Koós János - Marinaa Samba
1876. Komár László - Te Vagy A Játékom               1931. Koós János - Mert Minden Végetér
1877. Komár László - Telefon                         1932. Koós János - Mi Férfiak
1878. Komár László - Úgy Mint Egy Üstökös            1933. Koós János - Micsoda nagyszerű dolog
1879. Komár László - Úgy Szeretnék Húsz Éves         1934. Koós János - Mondjátok Meg Máriának
1880. Komár László - Utolsó Könnycsepp               1935. Koós János - Nem Vagyok Őrült
1881. Komár László - Volore                          1936. Koós János - Paprika Twist
1882. Komár László - Zene Bolond Vagyok              1937. Koós János - Pedró Kocsmája
1883. Koncz Zsuzsa - A Széllel Szemben Járok         1938. Koós János - Sír A Telefon
1884. Koncz Zsuzsa - A Város Fölött                  1939. Koós János - Szomorú Vasárnap
1885. Koncz Zsuzsa - Amikor                          1940. Koós János - Taka taka
1886. Koncz Zsuzsa - Bárhogy Lesz                    1941. Koós János - Van Nékem Egy Lopótököm
1887. Koncz Zsuzsa - Dal Az Ártatlanságról           1942. Koós Réka-Való Világ - A Lét A Tét
1888. Koncz Zsuzsa - Ég és Föld között               1943. Koós-Hofi - Macskaduett
1889. Koncz Zsuzsa - Elmúlt Egy Év                   1944. Korál - A kőfalak leomlanak
1890. Koncz Zsuzsa - Elszállt A Nyár                 1945. Korál - Anyám vígasztalj
1891. Koncz Zsuzsa - Én Nem Tudtam Azt               1946. Korál - Hazafelé
1892. Koncz Zsuzsa - Ez Az A Ház                     1947. Korál - Homok a szélben
1893. Koncz Zsuzsa - Gézengúz                        1948. Korál - Idegen
1894. Koncz Zsuzsa - Ha Én Rózsa Volnék              1949. Korál - Kergesd el a felhőt
1895. Koncz Zsuzsa - Hogy mondjam el                 1950. Korál - Kevés voltam neked
1896. Koncz Zsuzsa - Jelbeszéd                       1951. Korál - Maradj velem
1897. Koncz Zsuzsa - Kárpáthyék Lánya                1952. Korál - Melleted minden reggel
1898. Koncz Zsuzsa - Kertész Leszek                  1953. Korda György - A Nap Kapujában
1899. Koncz Zsuzsa - Ma Végre Jó                     1954. Korda György - Aki Melletted Él
1900. Koncz Zsuzsa - Mama Kérlek                     1955. Korda György - Akkor Voltam Bolond Én
1901. Koncz Zsuzsa - Micimackó                       1956. Korda György - Áruld El
1902. Koncz Zsuzsa - Miért hagytuk                   1957. Korda György - Azóta Te Vagy Minden Reményem
1903. Koncz Zsuzsa - Miért Hagytuk Hogy Így Legyen   1958. Korda György - Barátok Amíg Élünk
1904. Koncz Zsuzsa - Miszter Alkohol                 1959. Korda György - Becsaptál
1905. Koncz Zsuzsa - Mr alkohol                      1960. Korda György - Bouna Sera
1906. Koncz Zsuzsa - Nincsen Olyan Ember             1961. Korda György - Brazil
1907. Koncz Zsuzsa - Ó Miszter Alkohol               1962. Korda György - Bucsuszó
1908. Koncz Zsuzsa - Rég Elmúltam 60 Éves            1963. Korda György - Comment Ca Va
1909. Koncz Zsuzsa - Rohan Az Idő                    1964. Korda György - Égig Érnek A Fák
1910. Koncz Zsuzsa - Sajnálom Szegényt               1965. Korda György - Éjjen A Mama
1911. Koncz Zsuzsa - Valahol Egy Lány                1966. Korda György - Fehér Galamb
1967. Korda György - Fekete Orfeusz                     2022. Kovács Erzsi - Üzen A Nyár
1968. Korda György - Felicita                           2023. Kovács Erzsi - Veled Is Megtörténhet Egyszer
1969. Korda György - Fényben Fürdött Minden Év          2024. Kovács Esztike - Pancsoló kisgyerek
1970. Korda György - Gitárom Beszélj Most Halkan        2025. Kovács József - Vágyom Egy Nő Után
1971. Korda György - Gondolj A Szép Napokra             2026. Kovács Kati - Úgy szeretném meghálálni
1972. Korda György - Gyöngéden Ölelj Át                 2027. Kovács Kati - A Festő És A Fecskék
1973. Korda György - Ha Bűn Hogy Várok Rád              2028. Kovács Kati - A Régi Ház Körül
1974. Korda György - Ha Megversz Is                     2029. Kovács Kati - Álmodj Kiskölyök
1975. Korda György - Ha Szárnyaim Lennének              2030. Kovács Kati - Átmentem A Szivárvány Alatt
1976. Korda György - Halló Szöszi Tündér                2031. Kovács Kati - Bolyongok A Város Peremén
1977. Korda György - Hazudik A Szemed                   2032. Kovács Kati - Búcsú
1978. Korda György - Hiába Szép Szeptember              2033. Kovács Kati - Egy Hamvas Arcú Kisgyerek
1979. Korda György - Hol Vagytok Cimborák               2034. Kovács Kati - Gyere Szeress
1980. Korda György - Honvágy                            2035. Kovács Kati - Gyermekszemmel
1981. Korda György - Idegenek Az Éjszakában             2036. Kovács Kati - Ha Legközelebb Látlak
1982. Korda György - Jolly Joker                        2037. Kovács Kati - Hogy Is Tudtam Élni
1983. Korda György - Kacsatánc                          2038. Kovács Kati - Hull A Hó A Kéklő Hegyeken
1984. Korda György - Kár A Könnyekért                   2039. Kovács Kati - Indián Nyár
1985. Korda György - Komán Szává                        2040. Kovács Kati - Józsi Hol Vagy
1986. Korda György - Lady Karnevál                      2041. Kovács Kati - Kötözni Való Bolond
1987. Korda György - Lady Laura                         2042. Kovács Kati - Mama Leone
1988. Korda György - Mamma Maria                        2043. Kovács Kati - Mamy Blue
1989. Korda György - Mikor Jössz Már Én Felém           2044. Kovács Kati - Mindig Veled
1990. Korda György - Mond Hogy Szép Volt                2045. Kovács Kati - Mit Remélsz
1991. Korda György - Napfény Kell A Virágnak            2046. Kovács Kati - Most Kéne Abbahgyni
1992. Korda György - Ne Sírj                            2047. Kovács Kati - Nálad Lenni Újra Jó Lenne
1993. Korda György - Nekem Épp Úgy Kella Szerelem       2048. Kovács Kati - Napfényes Álom-Sunofjam
1994. Korda György - Nem Vagyok Ideges                  2049. Kovacs Kati - ROCK'N ROLLER
1995. Korda György - Nézd A Ket Szemét                  2050. Kovács Kati - Rok End Roller
1996. Korda György - Nezz Rám És Énekeljünk             2051. Kovács Kati - Rózsák A Sötétben
1997. Korda György - Ó Lady N                           2052. Kovács Kati - Szívfájdalom
1998. Korda György - Soha Soha                          2053. Kovács Kati - Talalkozás Egy Régi Szerelemmel
1999. Korda György - Száll A Dal                        2054. Kovács Kati - Úgy Szeretném Meghálálnii
2000. Korda György - Szeptember Volt                    2055. Kozmix - Angyal
2001. Korda György - Szerelmet Adj Szerelemért          2056. Kozmix - Bízd Magad Ránk
2002. Korda György - Szeretlek Én                       2057. Kozmix - Buli Van Ma Éjjel
2003. Korda György - Szeretni Kell Ennyi Az Egész       2058. Kozmix - Gyöngyhajú Lány
2004. Korda György - Találd Ki Gyorsan A Gondolatom -   2059. Kozmix - Ha fáradt vagy bízd magad csak ránk
2005. Korda György - Téged Tőlem Már Nem                2060. Kozmix - Hangerőt
2006. Korda György - Ugye Szeretsz Még                  2061. Kozmix - Hazafelé
2007. Korda György - Vágyom Egy Nő Után                 2062. Kozmix - Holnapután
2008. Korda György - Válassz Ki Egy Csillagot           2063. Kozmix - Jó a kedvem
2009. Korda György - Virágeső                           2064. Kozmix - Kell Még Egy Szó
2010. Korda György - Visszatérek Én                     2065. Kozmix - Kis világ
2011. Korda György - Volt Egyszer Egy Nyár              2066. Kozmix - Kozmix - A Házban
2012. Kormolán - Haromkirályok                          2067. Kozmix - Létezem
2013. Kovács Erzsi - A Donát Úton Nyílnak Már Az        2068. Kozmix - Minden Most Kezdődik
2014. Kovács Erzsi - Búcsúzni Csak Nagyon Szépen        2069. Kozmix - Százezer Éve
2015. Kovács Erzsi - Engem Nem Lehet Elfelejteni        2070. Kozmix - Találkozunk Még
2016. Kovács Erzsi - Ha Most Az Egyszer Visszajönnél    2071. Kozmix - Úgy Várom A Reggelt
2017. Kovács Erzsi - Hová Tűnt A Sok Virág              2072. Kozmix - Valami Bizarr Dolog
2018. Kovács Erzsi - Rejtély                            2073. Kredenc - Árad A Duna Vize
2019. Kovács Erzsi - Szeretlek Akkor Is                 2074. Kredenc - Fúrós Nóta
2020. Kovács Erzsi - Téged Vártalak                     2075. Kredenc - Kék A Kökény
2021. Kovács Erzsi - Tűzpiros Virág                     2076. Kredenc - Legyen A Horvathkertben
2077. Kredenc - Lemegyek A Pince Fenekére                   2132. Lagzi Lajcsi - Ha Mindig Szomorú A Szived
2078. Kredenc - Ma Este Felmegyek Majd Hozzád               2133. Lagzi Lajcsi - Hajmási Péter
2079. Kredenc - Ma Önről Álmadtam                           2134. Lagzi Lajcsi - Hallod a muzsikát
2080. Kredenc - Maradj Velem                                2135. Lagzi Lajcsi - Hallod É Rozika Te
2081. Kredenc - Menekülök Tőled                             2136. Lagzi Lajcsi - Hétre Ma Várom A Nemzetinél
2082. Kredenc - Szép Asszony Jó Bor                         2137. Lagzi Lajcsi - Hosszú Fekete Haj
2083. Kredenc - Szőr A Szitában                             2138. Lagzi Lajcsi - Hozom a boldogságot
2084. Krisz Rudi - A szerelem egész más                     2139. Lagzi Lajcsi - Indul A Százszemélyes
2085. Krisz Rudi - Álmatlan Éjszakákon                      2140. Lagzi Lajcsi - Jaj Cica
2086. Krisz Rudi - Csak Egy Pillanat                        2141. Lagzi Lajcsi - Jóska levelet hozott a posta
2087. Krisz Rudi - Csak Rám Néztél                          2142. Lagzi Lajcsi - Jöjjön Ki Óbudára
2088. Krisz Rudi - Egy pillanat itt maradt                  2143. Lagzi Lajcsi - Káposzta Káposzta
2089. Krisz Rudi - Ennyi volt a nyár                        2144. Lagzi Lajcsi - Kék A Szeme
2090. Krisz Rudi - Ezüst Hold                               2145. Lagzi Lajcsi - Késő Bánat
2091. Krisz Rudi - Homokba Rajzolt Szerelem                 2146. Lagzi Lajcsi - Késöbánat Utánam A Vízözön
2092. Krisz Rudi - Keresem a szót                           2147. Lagzi Lajcsi - Ki Megpróbál Szeretni
2093. Krisz Rudi - Ki ölel majd át                          2148. Lagzi Lajcsi - Kislány Hallod A Muzsikát
2094. Krisz Rudi - Szállj                                   2149. Lagzi Lajcsi - Lazítani
2095. Krisz Rudi - Törd át a csendet                        2150. Lagzi Lajcsi - Legyen A Horvát Kertben
2096. Krisz Rudi - Változnék                                2151. Lagzi Lajcsi - Majd Ha Nékem Sok Pénzem Lesz
2097. L.L. Junior - A tűz mindig tombol                     2152. Lagzi Lajcsi - Máma Még Nem Ittunk
2098. L.L. Junior - Éjszakákat Járom                        2153. Lagzi Lajcsi - Megigézett A Szemed
2099. L.L. Junior - Hogy Mondjam El                         2154. Lagzi Lajcsi - Midön Havannában
2100. L.L. Junior - Raggamoffin                             2155. Lagzi Lajcsi - Mikor Jössz Már Énfelém
2101. L.L. Junior - Válassz Engem                           2156. Lagzi Lajcsi - Mindenki Link
2102. Laci Betyár - Asszony Lessz A Lányból Greg            2157. Lagzi Lajcsi - Molien Do Cafe
2103. Ladánybene - Igen Igen                                2158. Lagzi Lajcsi - Ne Mondj Le Rólam
2104. Ladánybene - Kell Egy Ház                             2159. Lagzi Lajcsi - Nem Lehetsz Mindig Húszéves
2105. Ladánybene - Van Még A Világon                        2160. Lagzi Lajcsi - O sole mio
2106. Lados Zsuzsi - Álom Volt                              2161. Lagzi Lajcsi - Palira Vettek
2107. Lados Zsuzsi - Visszavárlak                           2162. Lagzi Lajcsi - Pedro Kocsmájában
2108. Lagzi Lajcsi - A Babám Fekete Romalány                2163. Lagzi Lajcsi - Sárgarézből Van A Pipakupakom
2109. Lagzi Lajcsi - A Lányok Angyalok                      2164. Lagzi Lajcsi - Sej Haj Akácfa
2110. Lagzi Lajcsi - A Muzsikusnak Dalból                   2165. Lagzi Lajcsi - Szeretlek szeretlek
2111. Lagzi Lajcsi - Ahol Az Ember                          2166. Lagzi Lajcsi - Szervusz Itt A Daridó
2112. Lagzi Lajcsi - Aranyeső                               2167. Lagzi Lajcsi - Szuperbuli Finálé
2113. Lagzi Lajcsi - Az Otthon Zöld Füvén                   2168. Lagzi Lajcsi - Te Rongyos Élet
2114. Lagzi Lajcsi - Bocsása meg nekem a világ              2169. Lagzi Lajcsi - Ugye Gondolsz Rám
2115. Lagzi Lajcsi - Budapest Te Csodás                     2170. Lagzi Lajcsi - Újra Itt Vann
2116. Lagzi Lajcsi - Cigánykaraván                          2171. Lagzi Lajcsi - Újra Szól A Dal
2117. Lagzi Lajcsi - Citadella                              2172. Lagzi Lajcsi - Utoljára küldöm neked
2118. Lagzi Lajcsi - Csocsesznek Az A Baja                  2173. Lagzi Lajcsi - Van Aki Téged Vár
2119. Lagzi Lajcsi - Csónakom Csónakom                      2174. Lagzi Lajcsi - Van E Szerelmesebb Vallomás
2120. Lagzi Lajcsi - Dáridó Cafe                            2175. Lagzi Lajcsi - Van Nekem Egy
2121. Lagzi Lajcsi - Eger Városa                            2176. Lagzi Lajcsi - Vége A Zenének
2122. Lagzi Lajcsi - Egy A Szívem Neked Adom                2177. Lagzi Lajcsi - Viva Espana
2123. Lagzi Lajcsi - Egy cigánykaraván                      2178. Lagzi Lajcsi - Zsuzsikám
2124. Lagzi Lajcsi - Egy régi nótát hoz Budáról át a szél   2179. Lajcsii-Bódi - Vénasszony
2125. Lagzi Lajcsi - Egy Vallomás                           2180. Laux - Latino Latino
2126. Lagzi Lajcsi - Eviva Espana                           2181. Lehár Ferenc - Giuditta Dala
2127. Lagzi Lajcsi - Felállott A Jancsi Bácsi               2182. Lehár Ferenc - Mosoly Országa Vagyom Egy Nő
2128. Lagzi Lajcsi - Fent Leszek Szerdán A Citadellán       2183. Lehr István - Tűzvarázsló
2129. Lagzi Lajcsi - Fogadod Hogy Nem Csalsz Meg            2184. LGT - A kicsi, a nagy, az Arthúr és az indián
2130. Lagzi Lajcsi - Galamb                                 2185. LGT - A Rádió
2131. Lagzi Lajcsi - Gyere Velem A Tanyára                  2186. LGT - Álomarcú lány
2187. LGT - Boksz                                   2242. Manhattan - Várj Te Hosszú Forró Nyár
2188. LGT - Egyveleg                                2243. Marcelina - Sexy Lady
2189. LGT - Embertelen                              2244. Marcelina - Szemeiden Át
2190. LGT - Gyere Ki A Hegyoldalba                  2245. Marcelina - Ujságárús
2191. LGT - Jóbarátok Vagyunk                       2246. Mari Zsuzsa - Hogy Is Tudtam Élni
2192. LGT - Kislokál                                2247. Mari Zsuzsa - Mama
2193. LGT - Miénk ez a cirkusz                      2248. Mari Zsuzsa - Nyári Zápor
2194. LGT - Mindenki Másképp Csinálja               2249. Mari Zsuzsa - Te Szeress Legalább
2195. LGT - Neked irom a dalt                       2250. Mari Zsuzsi - Almát Eszem
2196. LGT - Nem adom fel                            2251. Márió - Álmomban
2197. LGT - Ő Még Csak 14                           2252. Márió - Amikor A Rózsák
2198. LGT - Ringasd el magad                        2253. Márió - Amikor a szívem úgy dobog
2199. LGT - Szólj Rám Ha Hangosan Énekelek          2254. Márió - Áttancolom Az Éjszakát
2200. LGT - Valaki Mondja Meg                       2255. Mario - azota nem tudom hol a szerelem
2201. LGT - Zenevonat                               2256. Márió - Cigánylány
2202. Linda - Államelnök Úr                         2257. Márió - Cigányszerelem
2203. Liszter Sándor - Falu Végén Kis Kunyhóban     2258. Márió - Csak Egy Csillag
2204. Liza - Záporeső                               2259. Mário - Csak Egy Játék
2205. Lola - Álomtánc                               2260. Márió - Csalogány
2206. Lola - Hallja meg a Világ                     2261. Márió - Csavargó Zenészz
2207. Lola - Titokban Álmodoztunk                   2262. Márió - Csörög A Pénz
2208. Lord - Egyedül járom a várost                 2263. Márió - Egy a szívem
2209. Lord - Hiányzol                               2264. Márió - Egy Könnycsepp Az Arcodon
2210. Lord - Kisfiú                                 2265. Mário - Egyedül te segithetsz
2211. Lord - Nem Kell Más                           2266. Márió - Elhagytál
2212. Lord - Szemedben A Csillagok                  2267. Márió - Elsöpri A Szél
2213. Lord - Vándor                                 2268. Márió - Fehér Orgonák
2214. Lord - Virág Dal                              2269. Márió - Fekete Szempar
2215. Lui - A Pénzről Álmodik                       2270. Márió - Gyöngyvirág
2216. Lui - Az Éjek Asszonya                        2271. Márió - Ha Arulnak Majd Gesztenyet
2217. Lui - Bonfa-antonio Maria Manha De Carneval   2272. Márió - Ha Eltudsz Menni
2218. Lui - Éjfélkor Találkozunk                    2273. Márió - Határon Túl
2219. Lui - Elins Szomszédságában                   2274. Márió - Hol A Szerelem
2220. Lui - Elvitorlázom                            2275. Márió - Homokóra
2221. Lui - Lépj Be Az Álmaimba                     2276. Márió - Hová Menekülnél Előlem
2222. Lui - Ne Játsz Most Nekem Rocendrollt         2277. Márió - Hozom A Boldogságot
2223. Luigi - Engem Nem Lehet Elfelejteni           2278. Mario - Hull az eső
2224. Luigi - Szerelem Hajnalán                     2279. Márió - Huncut Nóta
2225. Luigi - Te vagy aki kell                      2280. Márió - Imádok Útra Kelni
2226. Lukács Margit - Dalold El Ezüstgitár          2281. Márió - Itt A Piros
2227. M7 - Félig Sem Szerelem                       2282. Mario - Itt van mar a szerelem
2228. M7 - Nem Lehet Boldogságot Venni              2283. Márió - Járom Az Utam
2229. M7 - Nincs Arra Szó Jupapa                    2284. Márió - Jó bor kell
2230. M7 - Valaki Áttáncolt Az Életemen             2285. Márió - Kell hogy varj
2231. Maché - Édesen Keserű                         2286. Márió - Keresem a boldogságot
2232. Maché - Most És Mindörökké                    2287. Márió - Ki Megpróbál Szeretni
2233. Maché - Sosem Vétkező Szerelem                2288. Márió - Kis papir száll a szélben
2234. Maché - Talán                                 2289. Márió - Már Csak A Ma Éjszaka Számít
2235. Machine Mouse - Játékos                       2290. Márió - Mézédes
2236. Magay Klementína Almát Eszem                  2291. Márió - Minden Éjjel Várok Rád
2237. Magna Cum Laude - Vidéki sanzon               2292. Márió - Mond El Csillagos Éj
2238. Magyar Baccara - Yes Sir Boogie               2293. Mario - Mondj egy imat ertem
2239. Majsai Gábor Az Otthon Zöld Füvén             2294. Márió - Ne Hagyd El Soha
2240. Malek Andrea - Azert Vannak A Jó Barátok      2295. Márió - Nem Tudlak Elfelejteni
2241. Manhattan - Ne Sírjál                         2296. Mario - Ossze vissza szedited
2297. Márió - Pedró Kocsmájában                          2352. Máté Péter - Ki Tudja Miért
2298. Mário - Romantikus egyveleg                        2353. Máté Péter - Majdnem szerelem volt
2299. Mário - Rossz fiu                                  2354. Máté Péter - Még Megsem Köszöntem
2300. Mario - Sarga rozsa                                2355. Máté Péter - Még Nem Tudom
2301. Márió - Sírni Tudnál Értem                         2356. Máté Péter - Mondd miért szeretsz te mást
2302. Márió - Százszor Is                                2357. Máté Péter - Most Élsz
2303. Márió - Széna Szalma                               2358. Máté Péter - Ott állsz az út végén
2304. Márió - Szerelem az első pillantásra               2359. Máté Péter - Régi Út
2305. Márió - Szerenád                                   2360. Máté Péter - Túl Szép
2306. Mario - Szeress ujra                               2361. Máté Péter - Úgy Várom Jössz E
2307. Mario - Szettepett szerelmes level                 2362. Máté Péter - Várni kell
2308. Márió - Többé Már Nem                              2363. Máté Péter - Veled Jó Lessz
2309. Márió - Úgy Búcsúzom El                            2364. Máté Péter - Volt Egy Szerelem
2310. Mario - Ugy sir a szel                             2365. Máté Péter - Zene nélkül mit érek én
2311. Márió - Van úgy                                    2366. Mátrai Zsuzsa - Johhny Játszd Ezt A Régi Dalt
2312. Márió - Velencei Nyár                              2367. Mátrai Zsuzsa - Ördögből angyal lehetnél
2313. Márió - Violák                                     2368. Mátrai Zsuzsa - Te szeress legalább
2314. Márió - Volare                                     2369. Matyi és a hegedűs - 100 Forintnak
2315. Márió - Volt Egy Kislány                           2370. Matyi és a hegedűs - 50 Pengő
2316. Márió - Zakatol A Vonat                            2371. Matyi és a hegedűs - A Cigányok Hej
2317. Maros Gábor - Csak Átutazó Vagyok Itt E Földön -   2372. Matyi és a hegedűs - A Házunk Tetején
2318. Marót Viki - Buli A Kurtulban                      2373. Matyi és a hegedűs - Alacsony Ház
2319. Marót Viki - Dololj Jazz Gitár                     2374. Matyi és a hegedűs - Álmodtam egy lánnyal
2320. Marót Viki - Egy Fiú A Házból                      2375. Matyi és a hegedűs - Az A Rendes Iparos
2321. Marót Viki - Elpattant Egy Húr                     2376. Matyi és a hegedűs - Azt A Kutya Mindenit
2322. Marót Viki - Engem Nem Lehet Elfelejteni           2377. Matyi és a hegedűs - Bele léptem a sárba
2323. Marót Viki - Itt A Nyár Újra                       2378. Matyi és a hegedűs - Bocsássa meg nekem a világ
2324. Marót Viki - Modern Románc                         2379. Matyi és a hegedűs - Buli Van Ma Este
2325. Marót Viki - Nékem A Balaton A Riviéra             2380. Matyi és a hegedűs - Cigányleány
2326. Marót Viki - Nem Híres Jazz Énekes                 2381. Matyi és a hegedűs - Cikk Cakkban Mentem Haza
2327. Marót Viki - Például Te                            2382. Matyi és a hegedűs - Duj Duj Desuduj
2328. Marót Viki - Platinus                              2383. Matyi és a hegedűs - Eger városa
2329. Marót Viki - Pont A Bőgős                          2384. Matyi és a hegedűs - Eger Városa
2330. Marót Viki - Susu Bolondság                        2385. Matyi és a hegedűs - Egyszer Eljutok Hozzád
2331. Mary Zsuzsa - Mama                                 2386. Matyi és a hegedűs - Elment a lidineni
2332. Mary Zsuzsa - Te Szeress Legalább                  2387. Matyi és a hegedűs - Én nem járok sehova sem
2333. Máté Ottilia - Aranyvegű Cigaretta                 2388. Matyi és a hegedűs - Erdő Szélén
2334. Máté Péter - Az Első Szerelem                      2389. Matyi és a hegedűs - Gyere vissza
2335. Máté Péter - Azért vannak a jó barátok             2390. Matyi és a hegedűs - Ha Berúgok Én
2336. Máté Péter - Azt súgta a szél                      2391. Matyi és a hegedűs - Ha Megütöm A Főnyereményt
2337. Máté Péter - Egy Darabot A Szívemből               2392. Matyi és a hegedűs - Hej rigo rigo
2338. Máté Péter - Egyszer véget ér                      2393. Matyi és a hegedűs - Hejj Daláré
2339. Máté Péter - Éjszakák És Nappalok                  2394. Matyi és a hegedűs - Hejj Ha Az A Barack
2340. Máté Péter - Elmegyek                              2395. Matyi és a hegedűs - Hely Cigányok
2341. Máté Péter - Érzés                                 2396. Matyi és a hegedűs - Jajj De Nagyon Részeg Vagyo
2342. Máté Péter - Ez majdnem                            2397. Matyi és a hegedűs - Járomszög
2343. Máté Péter - Ezért Vannak A Jó Barátok             2398. Matyi és a hegedűs - Julcsa Ha Kimegyen A Piacra
2344. Máté Péter - Feherakacok                           2399. Matyi és a hegedűs - Kalapomnak Karimája
2345. Máté Péter - Georgia                               2400. Matyi és a hegedűs - Lám Meg Mondtam Sárközi
2346. Máté Péter - Ha Véget Ér A Nyár                    2401. Matyi és a hegedűs - Lemegyek A Pince Fenekére
2347. Máté Péter - Hazám                                 2402. Matyi és a hegedűs - Lenn Az Erdő Szélén
2348. Máté Péter - Hosszú hosszú évek                    2403. Matyi és a hegedűs - Lump Vagyok Én
2349. Mate Peter - Hull az elsargult level               2404. Matyi és a hegedűs - Maradj Velem
2350. Máté Péter - Húsz Év Múlva                         2405. Matyi és a hegedűs - Megdöglött A Bíró Lova
2351. Máté Péter - Kell hogy várj                        2406. Matyi és a hegedűs - Megszöktettem
2407. Matyi és a hegedűs - Nád a házam teteje          2462. Mc Hawer-Tekknő - Macskajaj
2408. Matyi és a hegedűs - Necsi-necsi                 2463. Mc Hawer-Tekknő - Már Mi Nálunk Babám
2409. Matyi és a hegedűs - Nekivágok A Világnak        2464. Mc Hawer-Tekknő - Megy A Gőzös
2410. Matyi és a hegedűs - Olyan szép                  2465. Mc Hawer-Tekknő - Mi Mi Mi Mozog
2411. Matyi és a hegedűs - Piros De Piros              2466. Mc Hawer-Tekknő - MikorAvodkaAFejembe Száll
2412. Matyi és a hegedűs - Szép Asszonynak             2467. Mc Hawer-Tekknő - Minden Olyan Más
2413. Mc Hawer-Tekknő - 16 És Félesztendős             2468. Mc Hawer-Tekknő - Négy Fal Között
2414. Mc Hawer-Tekknő - A Babám                        2469. Mc Hawer-Tekknő - Néha Minden Olyan Egész Más
2415. Mc Hawer-Tekknő - A Börtön Árnyékában            2470. Mc Hawer-Tekknő - Nem Kell Már
2416. Mc Hawer-Tekknő - A Füredi Annabálon             2471. Mc Hawer-Tekknő - Pedró Kocsmájában
2417. Mc Hawer-Tekknő - Aki Minket Nem Szeret          2472. Mc Hawer-Tekknő - Piros Bicikli
2418. Mc Hawer-Tekknő - Aranyeső                       2473. Mc Hawer-Tekknő - Piros Lett A Pipacs
2419. Mc Hawer-Tekknő - Boldogság Szerelem             2474. Mc Hawer-Tekknő - Rendőr Bácsik
2420. Mc Hawer-Tekknő - Böllérrap                      2475. Mc Hawer-Tekknő - Rózsikám Jöjj Vissza
2421. Mc Hawer-Tekknő - Börtön Árnyékában              2476. Mc Hawer-Tekknő - Sárgán Virágzik A Tök
2422. Mc Hawer-Tekknő - Bubamara                       2477. Mc Hawer-Tekknő - Sárgul Már A Kukorica
2423. Mc Hawer-Tekknő - Bye Bye Lány                   2478. Mc Hawer-Tekknő - Se Veled Se Nélküled
2424. Mc Hawer-Tekknő - Cigánygyerek Vagyok            2479. Mc Hawer-Tekknő - Sej Haj Akácfa
2425. Mc Hawer-Tekknő - Cigánysoron                    2480. Mc Hawer-Tekknő - Sírjon A Hegedű
2426. Mc Hawer-Tekknő - Cső Csö Cső                    2481. Mc Hawer-Tekknő - Szőr A Szitába
2427. Mc Hawer-Tekknő - De Sukar Ez A Roma Leány 2482. Mc Hawer-Tekknő - Táncolj Cigánylány
2428. Mc Hawer-Tekknő - Diszkópolka                    2483. Mc Hawer-Tekknő - Tűrpiros A Virág
2429. Mc Hawer-Tekknő - Egy Szép Nyari Este            2484. Mc Hawer-Tekknő - Úgy Szeretem A Ranyimat
2430. Mc Hawer-Tekknő - Eladom A Lovamat               2485. Mc Hawer-Tekknő - Utcára Nyílik
2431. Mc Hawer-Tekknő - Faj A Gyomrom Faj              2486. Mc Hawer-Tekknő - Végleg A Szívügyem
2432. Mc Hawer-Tekknő - Fáj A Szivem                   2487. Mc Hawer-Tekknő - Viszlát Cigánylány
2433. Mc Hawer-Tekknő - Fekete Gyász                   2488. Mc Hawer-Tekknő - Zöld Az Erdő
2434. Mc Hawer-Tekknő - Fekete Vonat                   2489. Megarom - Gyere Vissza
2435. Mc Hawer-Tekknő - Felejtsd El A Hibámat Kérlek - 2490. Megarom - Nincs Már Remény
2436. Mc Hawer-Tekknő - Fényes A Cipőm                 2491. Megasztár - Csillagdal
2437. Mc Hawer-Tekknő - Főztem Neked                   2492. Megasztár - Ne Ébressz Fel
2438. Mc Hawer-Tekknő - Ha Bemegyek A Kocsmába         2493. Megasztár 2
2439. Mc Hawer-Tekknő - Ha Van Urad                    2494. Melody Boys - Egész Nyáron Nem Csináltam
2440. Mc Hawer-Tekknő - Haljátok Cigányok              2495. Melody Boys - Melody Szerelem
2441. Mc Hawer-Tekknő - Haragszom A Töködre            2496. Meseautó
2442. Mc Hawer-Tekknő - Három Deci Köménymag           2497. Mesefilm - Hohó A Nagyhorgász
2443. Mc Hawer-Tekknő - Hegedűm Dalolj                 2498. Mesefilm - Hupikék -
2444. Mc Hawer-Tekknő - Hogy Ha Nékem                  2499. Mesefilm - Vuk Fürge Róka Lábak
2445. Mc Hawer-Tekknő - Húsvéti Nóta                   2500. Mester Tamás - Egy Forró Nyár
2446. Mc Hawer-Tekknő - Húzd Rá Cigány                 2501. Metró - Citrom ízű banán
2447. Mc Hawer-Tekknő - Jabadaj                        2502. Mikes Éva - Dunaparti Ház
2448. Mc Hawer-Tekknő - Jaj De Izgalmas                2503. Mikes Éva - Feketehajú Kis Gimnazista
2449. Mc Hawer-Tekknő - Jaj De Jó Jaj Da Finom         2504. Mini - Keresztes Lovag
2450. Mc Hawer-Tekknő - Kék A Szeme                    2505. Mini-Török Ádám - Gőzhajó
2451. Mc Hawer-Tekknő - Keljfel Anyám                  2506. Moho Sapiens - Angyalbőrben
2452. Mc Hawer-Tekknő - Kérlek Engedj Újra             2507. Mojitó - Mi Kell A Nőnek
2453. Mc Hawer-Tekknő - Két Lakat Őrzi                 2508. Molnár Ferenc - Szállok A Dallal
2454. Mc Hawer-Tekknő - Kicsiny Falum                  2509. Molnár Ferenc - Várt Váratlan
2455. Mc Hawer-Tekknő - Kilenc Kis Gólya               2510. Moulin Rouge - Áruld El
2456. Mc Hawer-Tekknő - Kimegyek A Temetőbe            2511. Moulin Rouge - Egy Csók És Más Semmi
2457. Mc Hawer-Tekknő - Kint A Dolozsmai Határban - 2512. Moulin Rouge - Egy Dunaparti Csónakházban
2458. Mc Hawer-Tekknő - Lakodalom Van A Mi Utcán 2513. Moulin Rouge - Hosszú Forró Nyár
2459. Mc Hawer-Tekknő - Lemegyek A Pince Fenekére 2514. Moulin Rouge - Járom Az Utam
2460. Mc Hawer-Tekknő - Lent Az Erdő Szélén            2515. Moulin Rouge - Kétszer Kettő Néha Öt
2461. Mc Hawer-Tekknő - Lőre Lőre                      2516. Moulin Rouge - Köszönöm Hogy Imádott
2517. Moulin Rouge - Miért Nem Tudják Az Urak       2572. Neoton - Egy Kis Nyugalmat
2518. Moulin Rouge - Minden Asszony Éltébe          2573. Neoton - Elmentél
2519. Moulin Rouge - Mindenkinek Van Egy Álma       2574. Neoton - Emlékül
2520. Moulin Rouge - Mylord                         2575. Neoton - Esik Esik
2521. Moulin Rouge - Örökzöld Slágerturmix          2576. Neoton - Eszterlánc
2522. Moulin Rouge - Sétahajó                       2577. Neoton - Glória
2523. Moulin Rouge - Sohase Mond                    2578. Neoton - Ha El Múlik Karácsony
2524. Mozgalmi - A Vidám Úttörő Mint A Mókus        2579. Neoton - Ha szombat este táncol
2525. Mozgalmi - Szózat                             2580. Neoton - Halley
2526. Mr Rick - Mambo Italianó                      2581. Neoton - Hegyirabló
2527. Mr Rick - Sírj Ha Fáj                         2582. Neoton - Holnap hajnalig
2528. Mr Rick - Úgy Várlak                          2583. Neoton - Hosszú az a nap
2529. Mr Rick - Zárjon Be A Gyár                    2584. Neoton - I love you
2530. Mr. Rick - Szállj csak szállj                 2585. Neoton - Ilyen Egy Lány
2531. Mulatós Misi - Életemben Két Nőt              2586. Neoton - Isztambul
2532. Mulatós Misi - Elmentél Az Életemből          2587. Neoton - Jojó
2533. Mulatós Misi - Fáj A Szívem                   2588. Neoton - Kék Korszak
2534. Mulatós Misi - Horgász Dal                    2589. Neoton - Kell Hogy Várj
2535. Mulatós Misi - Megy A Gőzös                   2590. Neoton - Kétszázhúsz Felett
2536. Mulatós Misi - Ne Sírj Kérlek                 2591. Neoton - Lady Lady Lady
2537. Mulatós Misi - Nem Tagadom                    2592. Neoton - Latin szerenád
2538. Mulatós Misi - Sírjon Az A Hegedű             2593. Neoton - Lobo Az Idegen
2539. Mulatós Misi - Szép Az Élet                   2594. Neoton - Maraton
2540. Mulatós Misi - Utóljára Küldöm Neked          2595. Neoton - Megváltást Várok
2541. Munkácsi Sándor - Mégis                       2596. Neoton - Minek ez a cirkusz
2542. Musical - Csillagok Aranya                    2597. Neoton - Na-Na-Nagyfiú
2543. Musical - Forog A Tánc                        2598. Neoton - Nyár van
2544. Musical - Valahol Európában                   2599. Neoton - Pago pago
2545. Náksi vs Brunner - Nézz az ég felé            2600. Neoton - Párizsi lány
2546. Náksi vs. Brunner - Gyere Velem               2601. Neoton - Remete lany
2547. Náksi vs. Brunner - Szállj 2002               2602. Neoton - Sámson És Delilah
2548. Napoleon Boulevard - Legyetek jok             2603. Neoton - Santa Maria
2549. Napoleon Boulevard - Szállj Velem             2604. Neoton - Szandokán
2550. Németh József - Szeretnélek Újra Megtalálni   2605. Neoton - Szenyorita Rita
2551. Németh Lehel - Angéla                         2606. Neoton - Szép nyári nap
2552. Németh Lehel - Bolyongok A Város              2607. Neoton - Szeret vagy nem szeret
2553. Németh Lehel - Egyedül A Tóparton             2608. Neoton - Szombat Este Táncol
2554. Németh Lehel - Fogj Egy Sétapálcát            2609. Neoton - Társasjáték
2555. Németh Lehel - Hold Ragyog A Dunán            2610. Neoton - Te Quieró
2556. Németh Lehel - Melodie D Amour                2611. Neoton - Tinidal
2557. Németh Lehel - Ó Szerenella                   2612. Neoton - Vadvirág
2558. Németh Lehel - Reszket A Hold                 2613. Neoton - Vándorénekk
2559. Németh Lehel - Szeressük Egymást Gyerekek     2614. Neoton - Vándorlás A Hosszú Úton
2560. Németh Lehel - Szeretni Kell                  2615. Neoton - Vannak kivételek
2561. Neoton - 220 felett                           2616. Neoton - Visz a hajó
2562. Neoton - A csend eve volt                     2617. Neoton - Yoyo
2563. Neoton - A Diszkó Királynő                    2618. Nepusz Tamás - Tegnapi Perc
2564. Neoton - Álmodd Ha Nincs                      2619. No Smoking - Hol a pénz, hol a nö
2565. Neoton - Apám szólt                           2620. Non Stop - Tréfás Kedvű Jack
2566. Neoton - Babylon                              2621. Not For Sale - Jöjjön Végre Már
2567. Neoton - Bucsú                                2622. Nótár Mary - Álom
2568. Neoton - Bye Bye Kedvesem                     2623. Nótár Mary - Amikor Érted Sírok
2569. Neoton - Célfotó                              2624. Nótár Mary - Boldogságos Pillanat
2570. Neoton - Don Quijote                          2625. Nótár Mary - Én A Sírba Is
2571. Neoton - Édentől Keletre                      2626. Nótár Mary - Esik Az Eső
2627. Nótár Mary - Gyere És Érezd Jól Magad           2682. Omega - Ballada A Fegyverkovács
2628. Nótár Mary - Hajnalcsillag                      2683. Omega - Csillagok Útján
2629. Nótár Mary - Hull A Könnyem                     2684. Omega - Éjféli Koncert
2630. Nótár Mary - Hullanak A Falevelek               2685. Omega - Éjszakai Országúton
2631. Nótár Mary - Itt a piros hol a piros            2686. Omega - Ezüst Eső
2632. Nótár Mary - Jeges Szív                         2687. Omega - Fekete Pillangó
2633. Nótár Mary - Meghalok                           2688. Omega - Félbe Szaladt Koncert
2634. Nótár Mary - Mikor Elmentél                     2689. Omega - Gammapolis 2
2635. Nótár Mary - Nem Sírok Többé                    2690. Omega - Gyöngyhajú lány
2636. Nótár Mary - Pengezsd A Gitárt                  2691. Omega - Ha én szél lehetnék
2637. Nótár Mary - Rád Gondolok                       2692. Omega - Halott Virágok
2638. Nótár Mary - Rongyos Cigány                     2693. Omega - Hűtlan Barátok
2639. Nótár Mary - Szálljon Az Imám                   2694. Omega - Ismertem Egy Lányt
2640. Nótár Mary - Úgy fáj                            2695. Omega - Kemény Játék
2641. Nótár Mary - Viszlát cigánylány                 2696. Omega - Kiabálj Énekelj
2642. Notar Mary - Visszasírlak                       2697. Omega - Kötéltánc
2643. Nox - Bíborhajnal                               2698. Omega - Léna
2644. Nox - Csak Játsz                                2699. Omega - Naplemente
2645. Nox - Ébredj fel                                2700. Omega - Nem Szeretlek
2646. Nox - Eskü                                      2701. Omega - Nem Tudom A Neved
2647. Nox - Hej Dunárol                               2702. Omega - Nyári Éjek Asszonya
2648. Nox - Százszor ölelj még                        2703. Omega - Ö Még Csak 14
2649. Nox - Szent Ünnep                               2704. Omega - Petróleum lámpa
2650. Nox - Szeretem                                  2705. Omega - Rég Várt Kedvesem
2651. Nox - Szeretetlánc                              2706. Omega - Régi csibészek
2652. Nox - Tavaszi szél                              2707. Omega - Rózsafák
2653. Nyári Kálmán - Addig Szeretnék Élni             2708. Omega – Start Gammapolis
2654. Nyári Kálmán - Azt Mondják Rólad                2709. Omega - Tékozló fiú
2655. Nyári Kálmán - Boldogság Nálad Lenni            2710. Omega - Tízezer Lépés
2656. Nyári Kálmán - Borús Az Idő                     2711. Omega - Trombitás Frédi
2657. Nyári Kálmán - Én Voltam Boldogabb              2712. Omega - Ülök A Hóban
2658. Nyári Kálmán - És Tudtam Élni                   2713. Omega - Van Egy Szó
2659. Nyári Kálmán - Fogadj El Engem                  2714. Ooops - Érzem
2660. Nyári Kálmán - Gyere És Add A Szived            2715. Ooops - Kell Még
2661. Nyári Kálmán - Hadd Sirjon A Szél Felettünk     2716. Operett - A Lányok
2662. Nyári Kálmán - Hogy Is Tudtam Igy Élni          2717. Operett - Csárdás Királynő-Hajmási Péter
2663. Nyári Kálmán - Hova Tűnik El A Csillag          2718. Operett - De Jó Is Lenne
2664. Nyári Kálmán - Leszel Akkor Is Ha Nem Leszel    2719. Operett - Délibábos Mix
2665. Nyári Kálmán - Levél Apukához                   2720. Operett - Egy Cica
2666. Nyári Kálmán - Magányos Volt Életem             2721. Operett - Gyere Csókolj Meg
2667. Nyári Kálmán - Nem Kell Már Többé               2722. Operett - Hajmási Péter
2668. Nyári Kálmán - Parole                           2723. Operett - Hallod E Rozika Te
2669. Nyári Kálmán - Szerdán Tavasz Lesz              2724. Operett - Hej Cigány
2670. Nyári Kálmán - Szólj Rám                        2725. Operett - Hétre Ma Várom A Nemzetinél
2671. Nyári Kálmán - Vágyak Szárnyán                  2726. Operett - Jöjjön Ki Óbudára
2672. Nyári Kálmán - Veled Vagyok Még Gondolatban -   2727. Operett - Londonban Hej
2673. Nyári Károly - Szeress Úgy                      2728. Operett - Marica Belépője
2674. Oj Sámson-Mc Ducky - Ágyamban Nincs             2729. Operett - Olyan Forró
2675. Oláh Ibolya - Magyarország                      2730. Operett - Te Rongyos Élet
2676. Omega - 200 Évvel Az Utolsó Háború Utan         2731. Operett - Túl Az Operencián
2677. Omega - A Föld Árnyékos Oldalán                 2732. Operett - Vágyom Egy Nő Után
2678. Omega - Addig Élj                               2733. Oroszlán Szonja - Micsoda Nő Ez A Férfi
2679. Omega - Az 58-as boogie                         2734. Oroszlán Szonja - Tépj szét
2680. Omega - Azt mondta az anyukám                   2735. Oroszlán Szonja - Vetkőzés
2681. Omega - Babilon                                 2736. Orsi - És Ákos 7 Másodperc
2737. Orsi - Ha Lemegy A Nap                          2792. Örökzöld - Stux Maga Veszedelmes
2738. Ossian - Éjféli Lány                            2793. Örökzöld - Szeptember
2739. Örökzöld - 100 forintnak 50 a fele              2794. Örökzöld - Szerdán A Citadellán
2740. Örökzöld - A Gyöngyhalász                       2795. Örökzöld - Szeretlek Én Jöjj Vissza Hozzám
2741. Örökzöld - A habos sütemény                     2796. Örökzöld - Szeretlek Én-Besame Mucho
2742. Örökzöld - A Két Szemét Még Most Is Látom       2797. Örökzöld - Szomorú Vasárnap
2743. Örökzöld - A pénzemet én máma' mind elmulatom   2798. Örökzöld - Szorentói Emlék
2744. Örökzöld - A szemed                             2799. Örökzöld - Te Rongyos Élet
2745. Örökzöld - Akácosút                             2800. Örökzöld - Tölcsért csinálok
2746. Örökzöld - Arcodon Egy Fénylő Könnycsepp        2801. Örökzöld - Utcára nyílik
2747. Örökzöld - Az Esküvődőn                         2802. Örökzöld - Visszatérek Én
2748. Örökzöld - Becsaptál                            2803. P Box - A Zöld A Bíbor És A Fekete
2749. Örökzöld - Búcsuzni Csak Nagyon Szépen          2804. P Mobil - A Főnix
2750. Örökzöld - Csak a szépre emlékezem              2805. P Mobil - Baró Roma Csaj
2751. Örökzöld - Dénes György - Joseph, Joseph        2806. P Mobil - Ha Ujra Kezdeném
2752. Örökzöld - Dunaparti Ház                        2807. P Mobil - Két Forintos Dal
2753. Örökzöld - Eisemann Mihály - Maga Nős Ember     2808. P Mobil - Menj Továnn
2754. Örökzöld - Éjjel Az Omnibusz Tetején            2809. P Mobil - Miskolc
2755. Örökzöld - Én Magával Nem Lehetek Boldog        2810. P Mobil - Vándorlások
2756. Örökzöld - Engem Nem Lehet Elfelejteni          2811. Pa Dö Dö - Azt Csinálok Amit Én Akarok
2757. Örökzöld - Este Fess A Pesti Nő                 2812. Pa Dö Dö - Bye Bye Szása
2758. Örökzöld - Ezzel a dallal                       2813. Pa Dö Dö - Egykicsit
2759. Örökzöld - Fekete Hajú Kis Gimnazista           2814. Pa Dö Dö - Fáj A Fejem
2760. Örökzöld - Féltékenység                         2815. Pa Dö Dö - Kiabálj
2761. Örökzöld - Ha Bűn Hogy Várok Rád                2816. Pa Dö Dö - Obladi Oblada
2762. Örökzöld - Hajmási Péter                        2817. Pa Dö Dö - Szabó János
2763. Örökzöld - Hold Ragyog A Dunán                  2818. Pa Dö Dö - Te Vagy A Legjobb Dolog
2764. Örökzöld - Holdvilágos Éjszakán                 2819. Pa Dö Dö - Úszkálunk
2765. Örökzöld - Hosszú fekete haj                    2820. Páger Antal - A Villa Negra Románca
2766. Örökzöld - Jaj De Jó A Habos Sütemény           2821. Palcsó Tamás - Megfordult A Világ Greg
2767. Örökzöld - Kacsatánc                            2822. Pálfy Zsuzsa - Úgy Szeretlek (Demó)
2768. Örökzöld - Kalapom-Pom-Pom                      2823. Pápai Joci - Ne Nézz Így Rám
2769. Örökzöld - Kicsit szomorkás a hangulatom        2824. Pataki Attila - A Felkelő Nap Háza
2770. Örökzöld - Kislány kezeket fel                  2825. Pataki Attila - Kivánlak
2771. Örökzöld - Köszönöm hogy imádott                2826. Pataki Attila - Ne Kérdezd
2772. Örökzöld - Lehoznám A Csillagokat               2827. Pataki Attila - Ország Úton
2773. Örökzöld - Love Story Hun                       2828. Paudits Béla - Hanvadó Cigarettavég
2774. Örökzöld - Ma Önröl Álmodtam                    2829. Paudits Béla - Konyakot Kérek
2775. Örökzöld - Maga Nős Ember Vagy Boldog           2830. Paudits Béla - Maga Nős Ember Vagy Boldog
2776. Örökzöld - Máma Még Nem Ittunk Még Semmit       2831. Payer András - A Szemed
2777. Örökzöld - Mi Muzsikus Lelkek                   2832. Payer András - Akkor Gyere El
2778. Örökzöld - Mi Van Még                           2833. Payer András - Annyi Arc Ismerős
2779. Örökzöld - Midőn Havannába                      2834. Payer András - Az A Sárga Liliom
2780. Örökzöld - Miért Múlik El Minden                2835. Payer András - Halálos Méreg
2781. Örökzöld - Minden asszony életében              2836. Payer András - Minden Jót Mónika
2782. Örökzöld - Ne Sírj Anyám                        2837. Payer András - Szélmalom
2783. Örökzöld - Nem Vagyok Én Már                    2838. Perczel Zita - Kislány Kezeket Fel
2784. Örökzöld - Nézz Reám                            2839. Pető Csaba - Szép Asszonyom Bevalhatom
2785. Örökzöld - Oh Joseph                            2840. Phantom of the opera - Memory
2786. Örökzöld - Ott Fogsz Majd Sírni                 2841. Picasso Branch - Álmodj Rólam
2787. Örökzöld - Össze csendül két pohár              2842. Picasso Branch - Belehalok
2788. Örökzöld - Pá kis aranyom                       2843. Picasso Branch - Gyere Még
2789. Örökzöld - Soha Soha Nem Vágytam                2844. Picasso Branch - Veled Álmodtam
2790. Örökzöld - Sóhajok Szállnak A Szélben           2845. Pierrot - Nekem Senki Nem Hegedül
2791. Örökzöld - Sokáig Voltam Távol                  2846. Pierrot - Szerelemittas nyár
2847. Pierrot - Tegnap Összetört Egy Álom            2902. Reflex - Kérlek Baby
2848. Pierrot - Teli Hold                            2903. Reflex - Mondd Hány Éjszakát
2849. Pintér Tibor - Mese (Csak Azért Szeretem)      2904. Reflex - Nem Kell Már
2850. Piramis - A Becsület                           2905. Reflex - Péntek Szombat
2851. Piramis - Ajándék                              2906. Reflex - Sírni Hogy Ha Kell
2852. Piramis - Gyere Szorits Erösen                 2907. Republic - 16 Tonna
2853. Piramis - Ha volna két életem                  2908. Republic - A 67-Es Úton
2854. Piramis - Szabadnak Születtem                  2909. Republic - A Kisdobos
2855. Piramis - Szállj Fel Magasra                   2910. Republic - A Rakéta Indul
2856. Piramis - Várj Mig                             2911. Republic - Az Ő Neve
2857. Plastic - Nélküled                             2912. Republic - Csak A Szívemen Át
2858. Plastic - Rolad mesél a hajnali szél           2913. Republic - Du Du Du
2859. Platinium - Álmodj Velem                       2914. Republic - Ég és Föld között
2860. Platinium - Hazudós Lány                       2915. Republic - Égi Lovakon
2861. Platinum - Gyermekevek                         2916. Republic - Engedj Közelebb
2862. Poór Péter - Fekete Vonat                      2917. Republic - Erdő Közepében
2863. Poór Péter - Kócos Kis Cigánylány              2918. Republic - Ez Itt Egy Ló
2864. Poór Péter - Mikor Jössz Már Énfelém           2919. Republic - Gurul A Kő-Rád Gondoltam
2865. Poór Péter - Nathalie                          2920. Republic - Gyere Hopp
2866. Poór Péter - Piros Tulipán                     2921. Republic - Ha itt lennél velem
2867. Poór Péter - Szeressük Egymást Gyerekek        2922. Republic - Ha Mégegyszer
2868. Poór Péter - Ugye Gondolsz Néha Rám            2923. Republic - Holdeső Napsugár
2869. Poór Péter - Utánam A Vízözön                  2924. Republic - Hozd el azt a napot
2870. Postás Józsi - Angelina                        2925. Republic - Igaz Volt Volt Minden Szó
2871. Postás Józsi - Átmulatok Én Sok Éjszakát       2926. Republic - Jó Reggelt Kívánok
2872. Postás Józsi - Fagyos Éjjel                    2927. Republic - Jópofa Vagyok
2873. Postás Józsi - Hozom A Postát                  2928. Republic - Jöhet A Bumm Bumm
2874. Postás Józsi - Jóska Levelet Hozott            2929. Republic - Kék és narancssárga
2875. Postás Józsi - Magányos Lokál                  2930. Republic - Lassú Vonat Érkezik
2876. Postás Józsi - Rohanok Egy Boldog Perc Után    2931. Republic - Megsimogatná Arcomat
2877. Postás Józsi - Szél Viszi Messze               2932. Republic - Megy a gomba
2878. Postás Józsi - Szervusz Vándorcigány           2933. Republic - Nagy Bajban Van A Barátom
2879. Postás Józsi - Te Miattad Nem Alszom           2934. Republic - Nagy Kő Zuhan
2880. Postás Józsi - Ugye Szeretsz Még               2935. Republic - Neked könnyű lehet
2881. Postássy Juli - Puszi Nyuszi                   2936. Republic - Repül a bálna
2882. Presser Gábor - A Szerelem Jó A Szerelem Fáj   2937. Republic - Szallj el kismadar
2883. Presser Gábor - Nagy utazas                    2938. Republic - Szerelmes Vagyok
2884. Prognózis - Hajsza Közben                      2939. Republic - Szeretni valakit valamiert
2885. Prognózis - Ne Zavarjon Senki                  2940. Republic - Törjön Szét
2886. Prognózis - Nyári Éjszakák                     2941. Republic - Varazsolj A Szivemmel
2887. Psota Irén - Barnabőrű Hableány                2942. Republic - Zászlók A Szélben
2888. Psota Irén - Tibi Tangó                        2943. Révész Sándor - Nem Tudtam Hogy Így Fáj
2889. Putnoki Attila - Így Élni Oly Jó               2944. R-GO - Ballag A Katona
2890. Putnoki Gábor - Csak a szépre emlékezem        2945. R-GO - Bombázó
2891. R Port - Akarom Hogy Rám Találj                2946. R-GO - Egy alacsony férfi dilemmái
2892. R Port - Angyal Lány                           2947. R-GO - Embertelen Dal
2893. R Port - Faj                                   2948. R-GO - Júlia
2894. R Port - Köszönöm Hogy Jó Vagy Hozzám          2949. R-GO - Ki ölel majd át
2895. R Port - Ne Sírj Te Kis Bolond                 2950. R-GO - Látod Így Sikerült
2896. R Port - Te Vagy Aki Kell                      2951. R-GO - Legyen Nyár
2897. R Port - Úgy Akarom                            2952. R-GO - Létezem
2898. Rapülők - Tur Do Flanc                         2953. R-GO - Megy a lány
2899. Reflex - Azok A Boldog Szépnapok               2954. R-GO - Mert Ö
2900. Reflex - Elmult Az Éjjel                       2955. R-GO - Mire Gondolsz Katona
2901. Reflex - Hosszú Az Éjszaka                     2956. R-GO - Most Kell Hogy Nagyon Szeresss
2957. R-GO - Ne félj te kis bolond                  3012. Románcok - Szív Küldi Szívnek
2958. R-GO - Nem Igaz                               3013. Románcok - Táncold Át Az Éjszakát
2959. R-GO - Rég Várok Valakire                     3014. Románcok - Te Vagy A Lány
2960. R-GO - Szeretlek Is Meg Nem Is                3015. Románcok - Virágoskert az én szívem
2961. R-GO - Te Csak Mindig Akkor Sírsz             3016. Romantic - A Tegnap Véget Ért
2962. R-GO - Zanzibár                               3017. Romantic - A Vándorcirkusz Hazatér
2963. Roma Jilo - Ablakomon besütött a holdvilág    3018. Romantic - Ategnagm
2964. Roma Jilo - Kelj fel anyam a sirodbol         3019. Romantic - Búcsúzom
2965. Roma Julio - Ablakomon Besütött A Holdvilág   3020. Romantic - Csak homokot fúj
2966. Roma Julio - Anyám Hogyha Nem Leszel          3021. Romantic - Dal A Távolból
2967. Roma Julio - Azt Hiszitek Jó A Kedvem         3022. Romantic - Ha Vissza Térhetnél
2968. Roma Julio - Ez A Lány Mikor Rám Nevet        3023. Romantic - Hangszer A Szívemben
2969. Roma Julio - Fekete Gyász                     3024. Romantic - Homokszem
2970. Roma Julio - Fogd Meg Cigany                  3025. Romantic - Kell Ez A Nő
2971. Roma Julio - Kelj Fel Anyám                   3026. Romantic - Rólad Szól
2972. Roma Julio - Nem Akarok Többé                 3027. Romantic - Száz Év Magány
2973. Roma Julio - Nen Tudni Mit Hoz                3028. Romantic - Szeretem ot
2974. Roma Julio - Sej Haj Cigánylány               3029. Romantic - Törd Meg A Jeget
2975. Roma Julio - Szivem                           3030. Romantic - Tűzmadár
2976. Roma Sztárparádé - Kissasszonyom              3031. Romantic - Vágyom rád
2977. Roma Sztárparádé - Nem Sírok Ma Én            3032. Rómeo és Júlia - Lehetsz király
2978. Roma Sztárparádé - Nincs Már Remény           3033. Rony - Árva Fiú
2979. Roma Sztárparádé - Ritka Boldogság            3034. Rony - Csillag Vagy Nekem
2980. Roma Sztárparádé - Vihar Tépte Fák            3035. Rony - Félig Sem Szerelem
2981. Románcok - A Börtön Rácsos Ablakában          3036. Rony - Még Sohasem Láttam
2982. Románcok - Ahogy A Két Szemeddel              3037. Rony - Ohio
2983. Romancok - Alom alom                          3038. Rony - Rumeláj
2984. Romancok - Banat ul a szivemen                3039. Roy Ádám - Feketén A Hófehér
2985. Románcok - Belém Bújt A Szerelem              3040. Roy Ádám - Gyanús Sláger
2986. Románcok - Csendes Az Éj                      3041. Roy Ádám - Trambulin
2987. Romancok - En nem tudom                       3042. Roy Ádám - Zsebemben A Holnap
2988. Románcok - Eszembe Jutsz                      3043. Rózsa Anni - Jaj De Jó A Habos
2989. Románcok - Ez A Dal                           3044. Rózsa Ignác - Várj Kérlek Még Várj
2990. Románcok - Ezer Éjszaka                       3045. R-port - Fáj
2991. Románcok - Ezeregy Éjszaka                    3046. R-port - Ugy akarom
2992. Románcok - Furcsa Érzés                       3047. Rutkai Éva - Hol Van Az Nyár-Ott Fogsz Majd
2993. Románcok - Füledbe Súgnám                     3048. Rúzsa Magdi - Aprócska Blues Greg
2994. Románcok - Gyémántkő                          3049. Rúzsa Magdi - Édes Álmok
2995. Románcok - Had Legyek Ma Éjjel                3050. Rúzsa Magdi - Most élsz
2996. Románcok - Hiába Sírsz                        3051. Sárközi - Neked Adom Mindenem
2997. Románcok - Hogy Tudlak Elfeledni              3052. Sárközi - Ó Istenem
2998. Románcok - Hogy Tudnék Boldog Lenni           3053. Sárosi Katalin - Áprilisi Tréfa
2999. Románcok - Istenem Mit Tettél Velem           3054. Sárosi Katalin - Imádok Élni
3000. Románcok - Istenem Mond Meg Én Nekem          3055. Sárosi Katalin - Különös Éjszaka Volt
3001. Románcok - Jajj Istenem Add                   3056. Sárosi Katalin - Lassan Bandukolva
3002. Románcok - Készülj Fel                        3057. Sárosi Katalin - Love Story
3003. Románcok - Mennyek Kapujában                  3058. Sárosi Katalin - Magyar Love Story
3004. Románcok - Mért Mentél El Tőlem               3059. Sárosi Katalin - Sok Idegen Jár Az Éjszakában
3005. Románcok - Néha Gondolj Rám                   3060. Sárosi Katalin - Szalmaláng
3006. Románcok - Nem Múlt Minden Ell                3061. Sárosi Katalin - Ugye te is akarod
3007. Románcok - Nem Szeretsz Most                  3062. Sas Szilvia - Szerelmes Asszony
3008. Romancok - Olyan jo hogy itt vagy             3063. Scampolo-Komár László - Maradj Egy Percig
3009. Romancok - Pille pille                        3064. Sebestyén Ágnes-Unio Eggyüttes - Mond Kedvesem
3010. Románcok - Szemedből Könnycsepp               3065. Shygys - Dübörög A Zene
3011. Románcok - Szerelmes Lettem                   3066. Sipos F Tamás - Az Ágyban Nincs Szabály
3067. Sipos F Tamás - Ez Egy Ilyen Nyár            3122. Solymos-Tóni - Ó Mond Hogy
3068. Sipos F Tamás - Ez nem semmi                 3123. Solymos-Tóni - Peches Nő A Sári
3069. Sipos F Tamás - Nincs Baj Baby               3124. Solymos-Tóni - Ramona
3070. Sipos F. Tamás - Az ágyamban nincs szabály   3125. Solymos-Tóni - Romamix
3071. Sipos F. Tamás - Nincs baj baby              3126. Solymos-Tóni - Sosem Elég
3072. Skorpió - A Vén Koldus                       3127. Solymos-Tóni - Szállj Szállj Madár
3073. Skorpio - Azt beszéli már az egész város     3128. Solymos-Tóni - Taka Taka Taka
3074. Skorpió - Dédapám                            3129. Solymos-Tóni - Tambur Major
3075. Skygys - Vágyom Rád                          3130. Solymos-Tóni - Tapsolj Ma Nevetve
3076. Skyland - A Hegyeken Túl                     3131. Solymos-Tóni - Véletlen Egy Ilyen
3077. Smokie - Eliz Szomszédságában                3132. Solymos-Tóni - Vidám Nagypapa
3078. Sógorok - Dingi Dingi Dongó                  3133. Solymos-Tóni - Vidám Város
3079. Sógorok - Induljom A Nászmenet               3134. Somló Tamás - Indiulni kell
3080. Sógorok - Piszkáld Ki                        3135. Somló Tamás - Olyan Szépek Voltunk
3081. Soho Party - Álom                            3136. Sonnie - Tündérlány
3082. Soho Party - Az éjjel soha nem érhrt véget   3137. Sóré Duó - Sohasoha
3083. Soho Party - Balatoni Nyár                   3138. Splash - Húzz Magadhoz Ha Fázol
3084. Soho Party - Nem Számít A Pénz               3139. Splash - Szabadon
3085. Soho Party - Szállj                          3140. Splash - Talán
3086. Soho Party - Szeretlek                       3141. Splash - Tedd fel a kezedet
3087. Sohó Party - Tudom Hogy Szeretlek            3142. Sprint - Köss Egy Sárga Szallagot
3088. Soho Party - Vigyázz Rám                     3143. Sprint - Postakocsi
3089. Soltész Rezső - Annabella                    3144. Sramli Kings - Akik Vágják A Fát
3090. Soltész Rezső - Egy Viharos Éjszakán         3145. Sramli Kings - Dombok Felett
3091. Soltész Rezső - Énekelj Kisleány             3146. Sramli Kings - Egy Kis Erotika
3092. Soltész Rezső - Gondolsz E Majd Rám          3147. Sramli Kings - Ich Liebe Dich
3093. Soltész Rezső - Ha Volna Valaki              3148. Sramli Kings - Idd Meg A Sört
3094. Soltész Rezső - Nézd A Zöld Réteket          3149. Sramli Kings - Jódli Az Udvaron
3095. Soltész Rezső - Ó Nem Nem                    3150. Sramli Kings - Jódli Dal
3096. Soltész Rezső - Régi Utcán                   3151. Sramli Kings - Legjobb Éjszakám
3097. Soltész Rezső - Rólad Álmodozni Jó           3152. Sramli Kings - Oh La La La
3098. Soltész Rezső - Sokáig voltam távol          3153. Sramli Kings - Szüreti Bál
3099. Soltész Rezső - Szóljon Hangosan             3154. Staff - Ágyra Járok
3100. Soltész Rezső - Várj Ne Rohanj El            3155. Starriders Feat-Ági - Szerelem Első Vérig
3101. Soltész Rezső - Véled                        3156. Stefano - Én A Cipőm Sarkán
3102. Solymos-Tóni - A Harmónikás                  3157. Stefano - Gyere Velem
3103. Solymos-Tóni - A Vidám Nagypapa              3158. Stefano - Kisasszonyom
3104. Solymos-Tóni - Ahogy A Két Szemeddel         3159. Stefano - Kökényszemecske
3105. Solymos-Tóni - Drágam                        3160. Stefanó - Szomorú vagy
3106. Solymos-Tóni - Feketehajú Gimnazista         3161. Sub Bass Monster - Igaz Vagy Hamis
3107. Solymos-Tóni – Feketehajú Egyveleg           3162. Sugar Spice - Szived Börtönégen
3108. Solymos-Tóni - Gratulálok                    3163. Surda - Forró Szél
3109. Solymos-Tóni - Harmonikás                    3164. Syconor - Kicsi Felhő
3110. Solymos-Tóni - Hello Mary Lou                3165. Syrius - Ha Meghallod Ezt A Dalt
3111. Solymos-Tóni - Indul A Zene                  3166. Syrius - Így Mulat Egy Beat
3112. Solymos-Tóni - Jani Te Jani                  3167. Syrius - Stranzisztori
3113. Solymos-Tóni - Jöjj Hozzám                   3168. Syrius - Tranzisztori
3114. Solymos-Tóni - Kislány Vigyázz               3169. Szabó Leslie - Utazás
3115. Solymos-Tóni - Leszállt A Csendes Éj         3170. Szandi - Csók az óra körül
3116. Solymos-Tóni - Mediterran Koktel             3171. Szandi - Jó Az Álmodozás
3117. Solymos-Tóni - Mellékutcán                   3172. Szandi - Kislány Kezeket Fel
3118. Solymos-Tóni - Mond Hogy Mért                3173. Szandi - Lessz Twist Igen
3119. Solymos-Tóni - Ne Félj Semmit                3174. Szandi - Loko Loko Lokni
3120. Solymos-Tóni - Nézz Reám                     3175. Szandi - Mást Csókol A Szád
3121. Solymos-Tóni - Ó Egy Kis Csók                3176. Szandi - Minden percem szerelme
3177. Szandi - Ne Sírj                             3232. Szekeres Adrienn - Forróbb A Nyárnál
3178. Szandi - Neh Nah Nah Nah                     3233. Szekeres Adrienn - Kikötők
3179. Szandi - Nem csak a huszéveseké a világ      3234. Szekeres Adrienn - Túl késő
3180. Szandi - Papa Engedj                         3235. Sziasztok lányok - Gyújtsd meg a tüzet
3181. Szandi - Percem A Szerelemé                  3236. Sziasztok lányok - Itt járt a szerelem
3182. Szandi - Rád Gondolok                        3237. Sziasztok lányok - Szőke
3183. Szandi - Szaguldas porse szerelem            3238. Szikora Róbert - Ki Ölel Majd Át
3184. Szandi - Szerelmes Szívek                    3239. Szivárvány - Egyveleg -
3185. Szandi - Szívem most is harcol érted         3240. Szivárvány - Gyerebe A Szívembe
3186. Szandi - Találkozás egy régi szerelemmel     3241. Szivárvány - Ici Pici Csiri Biri
3187. Szandi - Táncoló Napsugár                    3242. Szivárvány - Nélküled Az Élet Gyötrelem
3188. Szandi - Tinédzser Lamour                    3243. Szolnoki Barna Gyöngyök - Arra Kérlek
3189. Szandi - Velem van a szíved                  3244. Szólnoki Barna Gyöngyök - Istenem Mit Tettél
3190. Szandi - Volt Egy Tűzszínű Nyár              3245. Szolnoki Barna Gyöngyök - Mért Mentél El
3191. Szatmári Orsi - Bújj Hozzám                  3246. Szolnoki Péter - Oly Jól Csúszik Ey A Banánhéj
3192. Szécsi Pál - Nézd milyen szép az éjjel       3247. Szomor György - Cukor Baby Vagy
3193. Szécsi Pál - A szélrózsa minden irányában    3248. Szosztár - Aranyeső
3194. Szécsi Pál - Adaggio                         3249. Szulák Andrea - Shoop-shoop
3195. Szécsi Pál - Azt a rózsaszín szegfűt         3250. Szulák Andrea - Szabadon szállok a széllel
3196. Szécsi Pál - Azzurro                         3251. Szűcs Judit - Elbúcsúzom
3197. Szécsi Pál - Bús Szívből Énekelni            3252. Szűcs Judit - Flash Dance
3198. Szécsi Pál - Cigánylány                      3253. Szűcs Judit - Járd El A Zorba Dalát
3199. Szécsi Pál - Claudia                         3254. Szűcs Judit - Kezdjünk Új Életet
3200. Szécsi Pál - Csak egy tánc volt              3255. Szűcs Judit - Még Helyben Jársz
3201. Szécsi Pál - Drága Anna                      3256. Szűcs Judit - Mikor Emlékül
3202. Szécsi Pál - Édes öregem                     3257. Szücs Judit - Emberek botokkal
3203. Szécsi Pál - Egy darabot a szívemböl         3258. Szűcs Judit - Gyere a disco-club elé
3204. Szécsi Pál - Egy nagy kaland az élet         3259. Szűcs Judit - Gyere táncolj
3205. Szecsi Pál - Egy szál harangvirág            3260. Szűcs Judit - Ha szombat este táncol
3206. Szécsi Pál - Én édes Katinkám                3261. Szűcs Judit - Ha Táncolsz Velem
3207. Szécsi Pál - Falu Végén Kis Kunyhóban        3262. Szűcs Judit - Járd el a Zorba dalát
3208. Szécsi Pál - Fáradt éjszakák                 3263. Szűcs Judit - Levél
3209. Szécsi Pál - Gedeon bácsi                    3264. Szűcs Judit - Mit tegyek
3210. Szécsi Pál - Ha Nem Vagy Velem               3265. Szücs Judit - Neked Adom A Dalt Greg
3211. Szécsi Pál - Ha Tudnék Szeretni              3266. Szűcs Judit - Rám szakadt az éj
3212. Szécsi Pál - Harangvirág                     3267. Szűcs Judit - Táncolj még
3213. Szécsi Pál - Három forintért tíz gesztenye   3268. Takács Tamás - Dirty Blues Band Megöl A Vágy
3214. Szécsi Pál - Hiddel                          3269. Takács Tamás - Pocsojába Léptem
3215. Szécsi Pál - Himnusz A Nyárhoz               3270. Takács Tamás - Zakatol A Vonat
3216. Szécsi Pál - Jaj de bolond voltam            3271. Talizmán - Megtalált a szivem
3217. Szécsi Pal - Karolina                        3272. Talizmán - Nem kell már
3218. Szécsi Pál - Kék csillag                     3273. Talizmán - Te Vagy Az Életem
3219. Szécsi Pál - Kéklő ég                        3274. Tamás Gábor - A Donát Úton
3220. Szécsi Pál - Két Összeillő Ember             3275. Tangó - Minden Asszony Életébem
3221. Szécsi Pál - Kismadár                        3276. Tankcsapda - A Legjobb Méreg
3222. Szécsi Pál - Kószaszél                       3277. Tankcsapda - Azt mondom állj
3223. Szécsi Pál - Mások Vittek Rossz Utakra       3278. Tankcsapda - Bevagyok rúgva
3224. Szécsi Pál - Mint A Violák                   3279. Tankcsapda - Egyszerű Dal
3225. Szécsi Pál - Nekem Minden Sikerül            3280. Tankcsapda - Ez az a ház
3226. Szécsi Pál - Nem Tudja A Jobbkéz             3281. Tankcsapda - Mennyország Tourist
3227. Szécsi Pál - Nézd Milyen Szép Az Éjjel       3282. Tankcsapda - Örökké tart
3228. Szécsi Pál - Szereted E Még                  3283. Tankcsapda - Szemétre Való
3229. Szécsi Pál - Szeretni Bolondulásig           3284. Tankcsapda - Tudok Egy Munkát
3230. Szécsi Pál - Távollét                        3285. Tankcsapda - Üdvözöl a pokol
3231. Szécsi Pál - Zenészballada                   3286. Tarzan Boy - Kerozin
3287. Tátrai Band - New York                      3342. Ulmann Mónika - Moncsicsi
3288. Taurus - Akire Szerelemmel Nézhetek         3343. Unikum - Érted Élek
3289. Taurus - Zöld csillag                       3344. Unikum - Gyere És Táncolj
3290. Teki Lala - Sörre Bor                       3345. Unikum - Gyorsvonat
3291. Tibó - Bulizzunk A Menyországban            3346. Unikum - Ha Megütöm A Főnyereményt
3292. Tibó - Hol Késel Szerelem -                 3347. Unikum - Mondd, Hogy
3293. Tim Tom - Almát Eszem                       3348. Unique - Angyal
3294. Tim Tom - Kertek Alatt                      3349. Unique - Csillagtenger
3295. Timo - Leszek Én                            3350. Unique - Gyere És Táncolj
3296. TNT - Bakancsdal                            3351. Unique - Itt Vagy
3297. TNT - Bele Vagyok Zugva                     3352. Unique - Mi Van A Nevedben
3298. TNT - Bolond aki sír                        3353. Unique - Mozaik
3299. TNT - Egyetlen szó                          3354. Unisex - Forróbb a nyárnál
3300. TNT - Eltünik A Könnycsepp                  3355. Unisex - Jöjjön végre már
3301. TNT - Ennek Így Kellett Lenni               3356. Unisex - Túl késő
3302. TNT - Fehér Karácsony                       3357. United - A Nap felé
3303. TNT - Fogod A Kezem                         3358. United - A Nap Kapujaában
3304. TNT - Ha Nem Jön Álom                       3359. United - Gyémánt
3305. TNT - Ha nem jön álom a szememre            3360. United - Hajnalban még a Nap is más
3306. TNT - Hallgasd Hogy Zsong A Tavasz          3361. United - Hófehér Jaguár
3307. TNT - Híd a folyót                          3362. United - Jöjj hát
3308. TNT - Holnap azt hiszem végleg hazautazom   3363. United - Keserű Méz
3309. TNT - Hova visz a hajó                      3364. United - Koktél
3310. TNT - Itt Vagy A Szívemben                  3365. United - Mondd Még
3311. TNT - Kicsi geszetenye                      3366. United - Nincs Ősz Nincs Tél
3312. TNT - Lakatlan Sziget                       3367. United - Végső vallomás
3313. TNT - Látod zokog a szívem                  3368. United A Nap Felé
3314. TNT - Miért Vagy Szomorú                    3369. Universal - Az Nem Lehet Hogy Ne Szeress
3315. TNT - Nem Jön Álom A Szememre               3370. Universal - Elvarázsolt Nyár
3316. TNT - Nem talalok szavakat                  3371. Universal - Jó Éjt
3317. TNT - Nincs Baj Miért Vagy Szomorú          3372. Universal - Olyan Voltam Én
3318. TNT - Sírni Tudnék                          3373. Universal - Túl Minden Álmon
3319. TNT - Szivarvany Dal                        3374. Universal - Volt E Más Bolond
3320. TNT - Tiltott perc                          3375. V Moto Rock - Gyertyák
3321. TNT - Titkos Üzenett                        3376. V Tech - Álmodoztam
3322. TNT - Van-e valaki                          3377. V Tech - Búcsúzz El
3323. TNT - Visz a hajó                           3378. V Tech - Együtt Voltunk
3324. Tolcsvay - Boldogtalan Vándor               3379. V Tech - Éjfél Után
3325. Tolcsvay - Csak Egy Kék Szinű Virág         3380. V Tech - Ének Az Esőben
3326. Tolcsvay - Nem Kérdem Én                    3381. V Tech - Homokba Írt Szerelem
3327. Toldi Mária - Egy Velem Könnyen Megy        3382. V Tech - Merre Jár A Boldogság
3328. Toldi Mária - Lelketlen Ember               3383. V Tech - Miért
3329. Toldi Mária - Például Te                    3384. V Tech - Ne Múljon El
3330. Toldi Mária - Rövid Az Élet                 3385. V Tech - Nem Akarom
3331. Torontai István - Drága Alice               3386. V Tech - Nem Szabad Sírni
3332. Tóth Gabi - Vágyom Rád                      3387. V Tech - Ölelj Úgy
3333. Török Ádám És A Mini - Gőzhajó              3388. V Tech - Rohan Az Idő
3334. Tulélem én Szücs J                          3389. V Tech - Semmi Nem Tart Vissza
3335. Tunyogi Bernadett - Csörpi Csip             3390. V Tech - Te Vagy Aki
3336. Tunyogi Péter - Megyek Hozzád               3391. V Tech - Vele Minden Jó
3337. Turi Lajos - Minnight Lady                  3392. V Tech - Vétkezz Velem
3338. Tűzkerék - Zöld csillag                     3393. V Tech - Visszahúz A Szivem
3339. Udvaros Dorottya - Vetkőzés                 3394. Vámosi János - Csinibaba
3340. Ufo - Napolaj                               3395. Vámosi János - Járom az utam
3341. Ufo - Szélmalomharc                         3396. Vámosi János - Pedro kocsmájában
3397. Váradi Roma Cafe - A Csitári Hegyek            3452. Vision - Bárcsak Újra Itt Lennél
3398. Váradi Roma Cafe - Ablakomon Besütött          3453. Vitay Pál - Álmaimban
3399. Váradi Roma Cafe - Bárhol Jársz                3454. Vladimir Cosma - Házibuli
3400. Váradi Roma Cafe - Elfeledlek                  3455. Voith Ági és Illés - Nem Szoktam Hazudni
3401. Váradi Roma Cafe - Elhagytam A Hazámat         3456. Voith Ági-Illés - Nem Szoktam Hazudni
3402. Váradi Roma Cafe - Elrohannék                  3457. Voith-Bodrogi - Haccáré
3403. Váradi Roma Cafe - Ez Lessz A Vesztünk         3458. Voith-Bodrogi - Jamaikai Trombitás
3404. Váradi Roma Cafe - Gyere Vissza                3459. Voith-Bodrogi - Nem Csak A Húszéveseké A Világ
3405. Váradi Roma Cafe - Hogy Cigány Vagy Netagadd   3460. Vuk
3406. Váradi Roma Cafe - Itt Voltál                  3461. Zalatnai Sarolta - A Boldogságtól
3407. Váradi Roma Cafe - Járok Kelek A Világba       3462. Zalatnai Sarolta - Egy Kis Nápolyi Utca
3408. Váradi Roma Cafe - Jöjj Hát Gyere              3463. Zalatnai Sarolta - Félteni Kell
3409. Váradi Roma Cafe - Kinn Kopog Az Eső           3464. Zalatnai Sarolta - Hol Jár Az Eszem
3410. Váradi Roma Cafe - Lehetsz Bárki               3465. Zalatnai Sarolta - Hosszú Forró Nyár
3411. Váradi Roma Cafe - Lehozom Én                  3466. Zalatnai Sarolta - Hozzám Tartozol
3412. Váradi Roma Cafe - Maradj Meg Nekem            3467. Zalatnai Sarolta - Megmondták Előre
3413. Váradi Roma Cafe - Menj Mond Hogy Vége         3468. Zalatnai Sarolta - Mindig Kell Egy Barát
3414. Váradi Roma Cafe - Nem Fáj Érted               3469. Zalatnai Sarolta - Nem Vagyok Én Apáca
3415. Váradi Roma Cafe - Nem Is Tudom                3470. Zalatnai Sarolta - Nem Várok Holnapig
3416. Váradi Roma Cafe - Nem Történt Semmi           3471. Zalatnai Sarolta - Szervusztok Régi Barátok
3417. Váradi Roma Cafe - Ördög Bujt A Botomba        3472. Zalatnai Sarolta - Tölcsért Csinálok
3418. Váradi Roma Cafe - Szeress Még                 3473. Zalatnai Sarolta - Várlak Még
3419. Váradi Roma Cafe - Szeretni Csak Egyet         3474. Zalatnai Sarolta - Vén Tükör
3420. Váradi Roma Cafe - Te Vagy Az A Nő             3475. Zalatnay Sarolta - Miszter alkohol
3421. Váradi Roma Cafe - Umbala Umba                 3476. Zalatnay Sarolta - Tölcsért csinálok
3422. Váradi Roma Cafe - Utazzunk El                 3477. Zámbó Jimmy - A Szeretet Ünnepén
3423. Varga Feri - Ébredni Valakiért                 3478. Zámbó Jimmy - A Világ Lassan Útra Kész
3424. Varga Miklós - Európa                          3479. Zámbó Jimmy - Ave Maria
3425. Varga Miklós - Hotel California                3480. Zámbó Jimmy - Bárhol Jársz
3426. Varga Miklós - Miatyánk                        3481. Zámbó Jimmy - Bocsass meg mindenért
3427. Varga Zsuzsa - A Lányok Másra Várnak           3482. Zámbó Jimmy - Bukott diák
3428. Varga-Balassy - Egy Bolond Százat Csinál       3483. Zámbó Jimmy - Bye bye lány
3429. Végtelen történet                              3484. Zámbó Jimmy - Bye Bye Lány
3430. Vénusz - Add nekem a tested                    3485. Zámbó Jimmy - Csak Egy Vallomás
3431. Vénusz - Élem Az Életem                        3486. Zámbó Jimmy - Csendes Éj
3432. Vénusz - Hajt a vérem                          3487. Zámbó Jimmy - Dalban Mondom El
3433. Vénusz – Kocka has                             3488. Zámbo Jimmy - Dalolj gitár
3434. Vénusz - Régi nyár                             3489. Zámbó Jimmy - Egy Jó Asszony Mindent Megbocsájt
3435. Vénusz - Veled Létezem                         3490. Zámbó Jimmy - Egyszer megjavulok én
3436. Vénusz - Vetkőzés                              3491. Zámbó Jimmy - Éjjek Asszonya Hosszú
3437. Viki - Anyuci                                  3492. Zámbó Jimmy - Emlékezz rám
3438. Viki - Mért Jég A Szíved                       3493. Zámbo Jimmy - Engem csak szeretni kell
3439. Vincze Lilla - Ég és Föld között               3494. Zámbó Jimmy - Fogadj Örökbe
3440. Vincze Lilla - Hány Éjjel                      3495. Zámbó Jimmy - Gondolj Egy Régi Dalra
3441. Vincze Lilla - Júlia Nem Akar A Földön Járni   3496. Zámbó Jimmy - Good bye my love
3442. Vincze Lilla - Szállj velem                    3497. Zámbó Jimmy - Gyere sírj a vállamon
3443. Vincze Lilla - Téged Nem Felejtelek El         3498. Zámbó Jimmy - Győzni Kell
3444. Vincze Viktória - Hány Éjjel Vártam            3499. Zámbó Jimmy - Ha Boldog Lennék
3445. Vincze Viktória - Téged Nem Felejtelek         3500. Zámbó Jimmy - Ha Leszáll Az Éj
3446. Vip - Fogd Meg A Két Kezem                     3501. Zámbó Jimmy - Ha Majd Nem Leszek
3447. Vip - Keresem A Lányt                          3502. Zámbó Jimmy - Ha Nem Leszek
3448. Vip - Miért Kell Hogy Elmenj                   3503. Zámbó Jimmy - Harag Vagy Béke
3449. Vip - Rohan Az Idő                             3504. Zámbó Jimmy - Jan Wayne Only You
3450. Vip - Szükségem Van Rád                        3505. Zámbó Jimmy - Készülj Fel
3451. Vip - Tedd Meg Velem                           3506. Zámbó Jimmy - Kisfiam
3507. Zámbó Jimmy - Lehet Hogy Téged Vártalakk      3562. Záray-Vámosi - Hangulat
3508. Zámbó Jimmy - Más lettem én                   3563. Záray-Vámosi - Holdfény Szerenád
3509. Zámbó Jimmy - Még Egy Tánc                    3564. Záray-Vámosi - Homokóra
3510. Zámbó Jimmy - Még nem veszíthetek             3565. Záray-Vámosi - Járom Az Utam
3511. Zámbó Jimmy - Mindent Megbocsájt              3566. Záray-Vámosi - Kacsatánc
3512. Zámbó Jimmy - Mit Akarsz A Boldogságtól       3567. Záray-Vámosi - Kár Össze Veszni Velem
3513. Zámbó Jimmy - Mit Kezdjek A Bánatoddal        3568. Záray-Vámosi - Kicsit szomorkás a hangulatom
3514. Zámbó Jimmy - Mit Tennél Ha                   3569. Záray-Vámosi - Köszönet A Boldog
3515. Zámbó Jimmy - Mond azt hogy szerelem          3570. Záray-Vámosi - Mások Vittek Rossz Utakra Engem -
3516. Zámbó Jimmy - Most Kell H Nagyon Szeress      3571. Záray-Vámosi - Mikor Jössz Már Én Felém
3517. Zámbó Jimmy - Nagy Út Vár Rám                 3572. Záray-Vámosi - Minden Ember
3518. Zámbó Jimmy - Ne Szeress Úgy                  3573. Záray-Vámosi - Ne Hagyd El Soha Azt
3519. Zámbó Jimmy - Nézz le rám                     3574. Záray-Vámosi - Ne Nézzen Úgy Rám
3520. Zámbó Jimmy - Only You                        3575. Záray-Vámosi - Ne Sírj Anyám
3521. Zámbó Jimmy - Örökkön örökké                  3576. Záray-Vámosi - Nekünk Találkozni Kellett
3522. Zámbó Jimmy - Rólad Mesél                     3577. Záray-Vámosi - Orgona Virág
3523. Zámbó Jimmy - Senki Nem Szeret                3578. Záray-Vámosi - Ott Fogsz Majd Sírni
3524. Zámbó Jimmy - Sírj A Vállamon                 3579. Záray-Vámosi - Összecsendül Két Pohár
3525. Zámbó Jimmy - Szállj velem                    3580. Záray-Vámosi - Paloma Blanka
3526. Zámbó Jimmy - Szemeddel Látsz                 3581. Záray-Vámosi - Pedró Kocsmája
3527. Zámbó Jimmy - Szent Karácsony Ünnepén         3582. Záray-Vámosi - Sok Idegen Jár Az Éjszakában
3528. Zámbó Jimmy - Szerelmes asszony               3583. Záray-Vámosi - Szupermix
3529. Zámbó Jimmy - Szeress Úgyis Ha Rossz Vagyok   3584. Záray-Vámosi - Szeressük Egymást Gyerekek
3530. Zámbó Jimmy - Szeretnélek Újra Megtalálni     3585. Záray-Vámosi - Szeretlek Én Jöjj Vissza
3531. Zámbó Jimmy - Úgy Teszünk                     3586. Záray-Vámosi - Tűzpiros Virág
3532. Zámbó Jimmy - Ugye Nem Bántad Meg             3587. Záray-Vámosi - Van Egy Város
3533. Zámbó Jimmy - Valahol Bús Dal Szól            3588. Záray-Vámosi - Volt Egyszer Egy Vadnyugat
3534. Zámbó Jimmy - Vándor Vagyok Ezen A Földön     3589. Zavodi Gábor - Élj Vele Boldogan
3535. Zámbó Jimmy - Várlak                          3590. Zizi Labor - Honky Tonk Women
3536. Zanzibár - Az Igazi Nevem                     3591. Zoltán Erika – Belehalok Nekem Férfi Kel
3537. Zanzibár - Érintés                            3592. Zoltán Erika - Casanova
3538. Zanzibár - Ilyen Az Élet                      3593. Zoltán Erika - Easy Mix
3539. Zanzibar - Nem vagyok tökéletes               3594. Zoltán Erika - Egyveleg
3540. Zanzibár - Szerelemről Szó Sem Volt           3595. Zoltán Erika - Gyere Táncolj Még
3541. Zanzibár - Szólj már                          3596. Zoltán Erika - Hova Menjek
3542. Zanzibár - Táncolunk                          3597. Zoltán Erika - Madonna
3543. Zanzibár - Ugyanaz vagyok                     3598. Zoltán Erika - Remete lány
3544. Zanzibar - Vágyom Rád                         3599. Zoltán Erika - Rólad Álmodom
3545. Záray Márta - Én mindenkiben csalódtam        3600. Zoltán Erika - Sexi Lady
3546. Záray-Vámosi - A Haja Szőke Volt              3601. Zoltán Erika - Szerelemre Születtem
3547. Záray-Vámosi - A Két Szemét Hulló Falevél     3602. Zoltán Erika - Túl Szexi Lány
3548. Záray-Vámosi - A Mi Utcánk                    3603. Zoltán Erika - Veled Oly Szép
3549. Záray-Vámosi - A Muzsikusnak Dalból           3604. Zorán - A Szerelemnek Múlnia Kell
3550. Záray-Vámosi - A Szívemet Ma Össze Szidtam    3605. Zorán - Ahogy Volt Úgy Volt
3551. Záray-Vámosi - Azóta Te Vagy                  3606. Zorán - Amikor Elmentél
3552. Záray-Vámosi - Csak Most Maradj Csendben      3607. Zorán - Apám Hitte
3553. Záray-Vámosi - Csinibaba                      3608. Zorán - Citromízű Banán
3554. Záray-Vámosi - Egy Ősz hajú Asszony           3609. Zorán - Édes Évek
3555. Záray-Vámosi - Egyveleg                       3610. Zorán - Fehér Sziklák
3556. Záray-Vámosi - Én Mindenkiben Csalódtam       3611. Zorán - Felmásztam
3557. Záray-Vámosi - Ének Az Esőben                 3612. Zorán - Hé 67
3558. Záray-Vámosi - Ez Más Mint Ami Eddig Volt     3613. Zorán – Hó madár
3559. Záray-Vámosi - Fizetek Főúr                   3614. Zorán - Kék Asszony
3560. Záray-Vámosi - Gyere Ülj Kedves Mellém        3615. Zorán - Kócos ördögök
3561. Záray-Vámosi - Gyöngyhalász                   3616. Zorán - Mária Volt
3617. Zorán - Mi Fáj
3618. Zorán - Ne Hagyj El
3619. Zorán - Régi Kép Szobrok
3620. Zorán - Romantika
3621. Zorán - Szép Júlia
3622. Zorán - Szerelmes Dal
3623. Zorán - Ülök Egy Rózsaszínű Kádban
3624. Zorán - Vasárnap Délután
3625. Zsédenyi Adrien - Egyszer Volt
3626. Zsedényi Adrien - Motel
3627. Zsedényi Adrien - Rám Valahol Egy Férfi Vár
3628. Zsedenyi Adrien - Szánkózás
3629. Zsedényi Adrien - Szeress Most
3630. Zsédenyi Adrien - Újhold
3631. Zserbó - Egy Csók És Más Semmi
3632. Zserbó - Éjjel Az Omnibusz
3633. Zserbó – Jön E Velem
3634. Zserbó - Lesz Maga
3635. Zserbó - Meseautó
3636. Zserbó - Negyvenhatos Sárga Villamoson
3637. Zsoldos Imre - Gyertyafény Keringő
                     Külföldi dalok          (5000-5810)



5000 4 Non Blondes - Whats up                        5046 Adamo - Affida una lacrima al vento
5001 ABBA - Angel eyes                               5047 Adamo - Cade la neve
5002 ABBA - Another Town Another Train               5048 Adamo - Il nostro romanzo
5003 ABBA - Bang A Boomerang                         5049 Adamo - Inch'Allah
5004 ABBA - Chiquitita                               5050 Adamo - La mia vita
5005 ABBA - Dance While the Music Still Goes on      5051 Adamo - La notte
5006 ABBA - Dance                                    5052 Adamo - Non voglio nascondermi
5007 ABBA - Dancing Queen                            5053 Aerosmith - Amazing
5008 ABBA - Dum Dum Didle                            5054 Aerosmith - Blind man
5009 ABBA - Fernando                                 5055 Aerosmith - Crying
5010 ABBA - Hasta manana                             5056 Aerosmith - Dude looks like a Lady
5011 ABBA - He is Your Brother                       5057 Aerosmith - I Dont Wanna Miss a Thing
5012 ABBA - Hey Hey Helen                            5058 Aerosmith - Jaded
5013 ABBA - I Am A Marionette                        5059 Aerosmith - Janie's Got A Gun
5014 ABBA - I Do I Do                                5060 Aerosmith - Pink
5015 ABBA - I Have A Dream                           5061 AHA - Summer moved on
5016 ABBA - I've Been Waiting For You                5062 AHA - Take on me
5017 ABBA - Kisses Of Fire                           5063 AHA - The living daylights
5018 ABBA - Knowing Me Knowing You                   5064 Alphaville - Big in Japan
5019 ABBA - Lay All Your Love On Me                  5065 Anastacia - Cowboys and Kisses
5020 ABBA - Lovers                                   5066 Anastacia - I ask for you
5021 ABBA - Money money money                        5067 Anastacia - I'm outta love
5022 ABBA - Rock Me                                  5068 Anastacia - Love is alive
5023 ABBA - Super Trouper                            5069 Anastacia - One day in your life
5024 ABBA - Take A Chance On Me                      5070 Anastacia - Overdue Goodbye
5025 ABBA - Than You For The Music                   5071 Anastacia - Paid my dues
5026 ABBA - The Visitors                             5072 Anastacia - Why'd you lie to me
5027 ABBA - The Winner Takes It All                  5073 Animals - Don't Let Me Be Misunderstood
5028 ABBA - Tiger                                    5074 Animals - House Of The Rising Sun
5029 ABBA - Two For The Price One                    5075 Animals - Sky Pilots
5030 ABBA - Voulez Vous                              5076 Ann Lee - 2 Times
5031 ABBA - Waterloo                                 5077 Annie Lennox - Don't Ask Me Why
5032 ABBA - Why Did It Have To Be Me                 5078 Annie Lennox - It's All Right
5033 ABBA Teens - Mamma Mia                          5079 Annie Lennox - Missionary Man
5034 ACDC - For Those About to Rock                  5080 Aqua - Around The World
5035 ACDC - Highway to Hell                          5081 Aqua - Barbie girl
5036 ACDC - Whole Lotta Rosie                        5082 Aqua - Cartoon Heroes
5037 Ace Of Base - All That She Wants                5083 Aqua - Dr Jones
5038 Ace Of Base - Beautiful Life                    5084 Aqua - My oh my
5039 Ace Of Base - Dont turn around                  5085 Aqua - Roses are red
5040 Ace Of Base - Life is a Flower                  5086 Aqua - Turn Back Time
5041 Ace Of Base - Living in Danger                  5087 Archies - Sugar Sugar
5042 Ace Of Base - Lucky love                        5088 A-Teens - Dancing Queen
5043 Ace Of Base - The Sign                          5089 A-Teens - Mamma Mia
5044 Ace Of Base - Wheel Of Fortune                  5090 A-Teens - Super Trouper
5045 Adamo - Accanto a te l'estate                   5091 Atomic Kitten - Eternal flame
5092 Atomic Kitten - It's ok                        5147 Beatles - Don't Let Me Down
5093 Atomic Kitten - The tide is high               5148 Beatles - Eight Days A Week
5094 Atomic Kitten - Whole again                    5149 Beatles - Elenaor Rigby
5095 Aventura - Obsesion                            5150 Beatles - Fixing A Hole
5096 Avril Lavigne - Complicated                    5151 Beatles - Free as a Bird 1
5097 Backstreet Boys - All I Have To Give           5152 Beatles - Free As a Bird 2
5098 Backstreet Boys - As Long As You Love Me       5153 Beatles - Get Back
5099 Backstreet Boys - Everybody                    5154 Beatles - Getting Better
5100 Backstreet Boys - Get down                     5155 Beatles - Girl
5101 Backstreet Boys - I Want It That Way           5156 Beatles - Good morning
5102 Backstreet Boys - Ill Never Break Your Heart   5157 Beatles - Goodnight
5103 Backstreet Boys - Lion Sleeps Tonight          5158 Beatles - Got to get you into my life
5104 Backstreet Boys - More That                    5159 Beatles - Help
5105 Backstreet Boys - Quit Playin Games            5160 Beatles - Helter Skelter
5106 Backstreet Boys - Shape Of My Heart            5161 Beatles - Here Comes The Sun
5107 Backstreet Boys - Show me the meaning          5162 Beatles - Here there and everywhere
5108 Backstreet Boys - The One                      5163 Beatles - Hey Jude
5109 Bad Boys Blue - Youre A Woman                  5164 Beatles - Honey don't
5110 Bangles - Eternal flame                        5165 Beatles - Honey Pie
5111 Bangles - Manic monday                         5166 Beatles - I Am The Walrus
5112 Bangles - Walk like an Egyptian                5167 Beatles - I don't want to
5113 Barbra Streisand - Evergreen                   5168 Beatles - I Feel Fine
5114 Barbra Streisand - Over The Rainbow            5169 Beatles - I Saw Her Standing There 1
5115 Barbra Streisand - Stoney End                  5170 Beatles - I Will
5116 Barbra Streisand - What Kind Of Fool           5171 Beatles - If I Fell
5117 Barbra Streisand - Woman In Love               5172 Beatles - I'll cry in stead
5118 Barbra Streisand - Tell Him                    5173 Beatles - I'll Follow The Sun
5119 Beach Boys - California Dreaming               5174 Beatles - I'm a loser
5120 Beach Boys - Good vibrations                   5175 Beatles - In My Life
5121 Beach Boys - Help me Rhonda                    5176 Beatles - Is hould have known better
5122 Beach Boys - Kokomo                            5177 Beatles - I've Just Seen a Face
5123 Beach Boys - Sloop John B                      5178 Beatles - Julia
5124 Beatles - A day in the life                    5179 Beatles - Lady madonna
5125 Beatles - A Hard Day's Night                   5180 Beatles - Let It Be
5126 Beatles - A Little Help from my Friends        5181 Beatles - Lovely Rita
5127 Beatles - All You Need is Love                 5182 Beatles - Lucy in the sky with daimond
5128 Beatles - And I love her                       5183 Beatles - Maxwell's silver hammer
5129 Beatles - Anna                                 5184 Beatles - Misery
5130 Beatles - Another Day                          5185 Beatles - No Reply
5131 Beatles - Anytime at all                       5186 Beatles - Norwegian Wood
5132 Beatles - Baby it's you                        5187 Beatles - Norwwood
5133 Beatles - Ballad of John and Yoko              5188 Beatles - Nowhere Man
5134 Beatles - Ballroom Dancing                     5189 Beatles - Ob-la-di, Ob-la-da
5135 Beatles - Being for the benefit                5190 Beatles - Octopussy's Garden
5136 Beatles - Beware My Love                       5191 Beatles - Oh' Darling 1
5137 Beatles - Bip bop                              5192 Beatles - Oh' Darling 2
5138 Beatles - Birthday 2                           5193 Beatles - Paperback Writer
5139 Beatles - Blackbird                            5194 Beatles - Penny Lane
5140 Beatles - Blue Bird                            5195 Beatles - Please Please Me
5141 Beatles - C moon                               5196 Beatles - PS I love you
5142 Beatles - Can't Buy Me Love                    5197 Beatles - Real love
5143 Beatles - Chains                               5198 Beatles - Revolution
5144 Beatles - Come together                        5199 Beatles - Rock 'n' roll music
5145 Beatles - Do you want to know a secret         5200 Beatles - Run for your Life
5146 Beatles - Don't be cruel                       5201 Beatles - Sergeant Pepper's Lonely Heart Club Band
5202 Beatles - She Loves You                          5257 Boney M - Daddy Cool
5203 Beatles - She's leaving home                     5258 Boney M - Dread lock
5204 Beatles - Something                              5259 Boney M - Happy song
5205 Beatles - Strawberry field forever               5260 Boney M - Rasputin
5206 Beatles - Taxman                                 5261 Boney M - Rivers Of Babylon
5207 Beatles - Tell me what you see                   5262 Boney M - Sunny
5208 Beatles - The Fool on the hill                   5263 Bonnie Tyler - Holding Out For A Hero
5209 Beatles - The long and winding road              5264 Bonnie Tyler - Its A Heartache
5210 Beatles - The Night Before                       5265 Boyzone - Baby Can I Hold You
5211 Beatles - Things we said                         5266 Boyzone - Love Me For A Reason
5212 Beatles - This boy                               5267 Boyzone - Picture Of You
5213 Beatles - Ticket To Ride                         5268 Bread - Aubrey
5214 Beatles - Till there was you                     5269 Bread - Guitar Man
5215 Beatles - Tomorrow Never Knows                   5270 Bread - Lost without your love
5216 Beatles - We Can Work It Out                     5271 Britney Spears - Baby One More Time
5217 Beatles - When I'm Sixty-Four                    5272 Britney Spears - Born to make you happy
5218 Beatles - While My Guitar Gently Weeps           5273 Britney Spears - Crazy
5219 Beatles - Yellow Submarine                       5274 Britney Spears - Dont let me be the last to know
5220 Beatles - Yes it is                              5275 Britney Spears - Email my heart
5221 Beatles - Yesterday                              5276 Britney Spears - From the bottom
5222 Beatles - You can't do that                      5277 Britney Spears - Lucky
5223 Beatles - You're going to lose the girl          5278 Britney Spears - Over protected
5224 Beatles - You've got to hide your love away      5279 Britney Spears - Slave 4 u
5225 Bee Gees - How Deep Is Your Love                 5280 Britney Spears - Sometimes
5226 Bee Gees - Massachusetts                         5281 Britney Spears - Stronger
5227 Bee Gees - More than a woman                     5282 Britney Spears - What you see
5228 Bee Gees - Staying Alive                         5283 Bruce Springsteen - Badlands
5229 Bee Gees - Words                                 5284 Bruce Springsteen - Cover Me
5230 Bee Gees And Michael Bolton - To Love Somebody   5285 Bruce Springsteen - Dancing in the dark
5231 Big Mountain - Baby I love your way              5286 Bruce Springsteen - Darkness On The Edge Of Town
5232 Billy Joel - Honesty                             5287 Bruce Springsteen - Human Touch
5233 Billy Joel - It's still rock and roll to me      5288 Bruce Springsteen - Streets Of Philadelphia
5234 Billy Joel - Just the way you are                5289 Bruce Springsteen - Tenth Avenue Freeze-Out
5235 Billy Joel - Piano man                           5290 Bryan Adam,Rod Stewart,Sting - All For Love
5236 Billy Joel - She's got a way                     5291 Bryan Adams - Cloud number 9
5237 Billy Joel - The Longest time                    5292 Bryan Adams - Cuts Like A Knife
5238 Billy Joel - Uptown Girl                         5293 Bryan Adams - Everything I do I do it for You
5239 Blondie - Call Me                                5294 Bryan Adams - Have You Ever Really Loved
5240 Blondie - Heart of glass                         5295 Bryan Adams - Heaven
5241 Blondie - Maria                                  5296 Bryan Adams - Here I am
5242 Bob Dylan - Absolutely Sweet Marie               5297 Bryan Adams - Please forgive me
5243 Bob Dylan - Don't Think Twice It's Alright       5298 Bryan Adams - Run to you
5244 Bob Marley - Could you be loved                  5299 Bryan Adams - Summer of '69
5245 Bob Marley - No woman no cry                     5300 Bryan Adams - The best of me
5246 Bob Marley - One Love                            5301 Bryan Adams - The only thing that looks good on me
5247 Bob Marley - Waiting in vain                     5302 Bryan Adams - This Time
5248 Boban Markovits - Macskajaj (eredeti)            5303 Buddy Holly - It's So Easy
5249 Bobby McFerin - Don't worry, be happy            5304 Buddy Holly - Peggy Sue
5250 Bon Jovi - Always                                5305 Buddy Holly - That ll be the day
5251 Bon Jovi - Ill Be There For You                  5306 Celine Dion - Because You Love me
5252 Bon Jovi - It's my life                          5307 Celine Dion - Destin (francia)
5253 Bon Jovi - Livin On A Prayer                     5308 Celine Dion - Immortality
5254 Bon Jovi - Runaway                               5309 Celine Dion - Je Sais Pas (francia)
5255 Bon Jovi - Someday I'll Be Saturday Night        5310 Celine Dion - L`amour existe encore
5256 Boney M - Belfast                                5311 Celine Dion - La Mour Existeencore (francia)
5312 Celine Dion - My Heart Will Go On (Titanic Theme) 5367 Dire Straits - Brothers in arms
5313 Celine Dion - Power of Love                       5368 Dire Straits - Callin Elvis
5314 Celine Dion - That's way it is                    5369 Dire Straits - Love Over Gold
5315 Celine Dion - Think Twice                         5370 Dire Straits - Money for nothing
5316 Celine Dion - To Love You More                    5371 Dire Straits - Romeo And Juliet
5317 Celine Dion - Vole (francia)                      5372 Dire Straits - Sultans Of Swing
5318 Celine Dion - Zora Sourit (francia)               5373 Dire Straits - Walk of life
5319 Cher - Believe                                    5374 Dire Straits Sultans of swing
5320 Cher - Dov el amore                               5375 Dj Bobo - Freedom
5321 Cher - Strong Enough                              5376 Dj Bobo - What a feeling
5322 Chris Rea - Driving Home For Christmas            5377 Don McLean - American Pie
5323 Chris Rea - Fool                                  5378 Don McLean - And I Love You So
5324 Chris Rea - Josephine                             5379 Donna Summer - I Feel Love
5325 Chris Rea - Road to hell                          5380 Donna Summer - She Works Hard For The Money
5326 Christina Aguilera - Come on over                 5381 Doors - Light my fire
5327 Christina Aguilera - Falsas Esperanzas            5382 Doors - Riders In The Storm
5328 Christina Aguilera - Genio atrapado               5383 Doors - Satisfaction
5329 Christina Aguilera - I turn 2 U                   5384 Duran Duran - Hungry Like The Wolf
5330 Christina Aguilera - Lady Marmalade               5385 Duran Duran - Ordinary World
5331 Christmas - Hark the Harol angel sing             5386 Duran Duran - The Chauffeur
5332 Christmas - Here Comes Santa Claus                5387 Eagles - Desperado
5333 Christmas - Jingle bells                          5388 Eagles - Hotel California
5334 Christmas - O come all ye faithful2               5389 Eagles - Tequila Sunrise
5335 Christmas - Rock n around the Christmas tree      5390 Earth Wind & Fire - Boogie Wonderland
5336 Christmas - The christmas song                    5391 Earth Wind & Fire - Fantasy
5337 Christmas - We wish You a Merry Christmas2        5392 Earth Wind & Fire - In The Stone
5338 Chuck Berry - Carol (rocky)                       5393 Earth Wind & Fire - Let's Groove
5339 Chuck Berry - Johnny B Goode                      5394 Earth Wind & Fire - September
5340 Chuck Berry - Rock & Roll Music                   5395 Earth Wind & Fire - Shining Star
5341 Coolio - Gangsta's Paradise                       5396 Earth Wind & Fire - Sing
5342 Corrs - Breathless                                5397 Earth Wind & Fire - That's The Way Of The World
5343 Corrs - Radio                                     5398 East17 - Stay Another Day
5344 Corrs - What can I do to make you love me         5399 Eiffel 65 - 2 Much Heaven
5345 Cranberries - Dreams                              5400 Eiffel 65 - Blue
5346 Cranberries - Promises                            5401 Elton John - All The Girls Love Alice
5347 Cranberries - Zombie                              5402 Elton John - Believe
5348 Cras Test Dummies - Mmm                           5403 Elton John - Big Dipper
5349 David Bowie - Ashes To Ashes                      5404 Elton John - Blessed
5350 David Bowie - Changes                             5405 Elton John - Blue Eyes
5351 David Bowie - Modern Love                         5406 Elton John - Can you feel the love tonight
5352 David Bowie - Moonaged Daydream                   5407 Elton John - Candle In The Wind
5353 David Bowie - Space Oddity                        5408 Elton John - Don't go breaking my heart
5354 David Bowie - Starman                             5409 Elton John - Don't let the sun going down on me
5355 David Bowie - Suffragette City                    5410 Elton John - I Don't Want To Go On With You Like
5356 David Bowie - Ziggy Stardust                      5411 Elton John - I Guess That's Why They Call It
5357 Dean Martin - That's Amore                        5412 Elton John - I'm Still Standing
5358 Deep Purple - Black Night                         5413 Elton John - Little Jeannie
5359 Deep Purple - Child In Time                       5414 Elton John - Nikita
5360 Deep Purple - Smoke On The Water                  5415 Elton John - Nobody Wins
5361 Depeche Mode - Dreaming Of Me                     5416 Elton John - Rocket Man
5362 Depeche Mode - Its No Good                        5417 Elton John - Sweet Painted Lady
5363 Depeche Mode - Somebody                           5418 Elton John - Take Me To The Pilot
5364 Dido - Here with me                               5419 Elton John - The one
5365 Dido - Hunter                                     5420 Elton John - Yellow Brick Road
5366 Dido - Thank you                                  5421 Elton John - Your song
5422 Elton John & Bernie Taupin - Benny And The Jets 5477 Eric Clapton - Bad Love
5423 Elton John & Bernie Taupin - Crocodile rock        5478 Eric Clapton - Change The World
5424 Elton John & Bernie Taupin - Empty Garden          5479 Eric Clapton - Crosscut Saw
5425 Elton John & BernieTaupin - Sacrific               5480 Eric Clapton - i shot the sheriff
5426 Elton John & Kiki Dee - Dont Go Breaking My Heart5481 Eric Clapton - Lay Down Sally
5427 Elton John & Tim Rice - Circle Of Life             5482 Eric Clapton - Layla
5428 Elvis Presley - A Big Hunk Of Love                 5483 Eric Clapton - Look a wonderful tonight
5429 Elvis Presley - All Shook Up                       5484 Eric Clapton - My Fathers Eyes
5430 Elvis Presley - Always On My Mind                  5485 Eric Clapton - Tears In Heaven
5431 Elvis Presley - Are You Lonesome Tonight (gitáros) 5486 Eric Clapton - Wonderful tonight
5432 Elvis Presley - Are You Lonesome Tonight (zongorás)5487 Eros Ramazzotti - Cose Della Vita
5433 Elvis Presley - Be Bop A Lu La                     5488 Eros Ramazzotti - Fuego en el fuego
5434 Elvis Presley - Blue Christmas                     5489 Eros Ramazzotti - Fuoconelfuoco
5435 Elvis Presley - Blue Moon                          5490 Eros Ramazzotti - L Aurora
5436 Elvis Presley - Blue suede shoes                   5491 Eros Ramazzotti - L'ombradelgigante
5437 Elvis Presley - Cant help falling in love with You 5492 Eros Ramazzotti - Si Bastasen Un par de canciones
5438 Elvis Presley - Danny boy                          5493 Eros Ramazzotti - Stella Gemella
5439 Elvis Presley - Don't Be Cruel                     5494 Eros Ramazzotti - Un altra te
5440 Elvis Presley - Don't cry Daddy                    5495 Eros Ramazzotti - Una Storia Importante
5441 Elvis Presley - Fever                              5496 Europe - Bohemian
5442 Elvis Presley - Hard Headed Woman                  5497 Europe - Final Countdown
5443 Elvis Presley - Heartbreak Hotel                   5498 Extreme - More Than Words
5444 Elvis Presley - Hound Dog                          5499 Five - Keep On Moving
5445 Elvis Presley - In The Ghetto                      5500 Folk song - Guantanamera
5446 Elvis Presley - Jailhouse Rock                     5501 Fools Garden - Lemon tree
5447 Elvis Presley - Just can't help believing          5502 Fool's garden - Lemon tree
5448 Elvis Presley - Just Tell Her Jim Said Hello       5503 Frank Sinatra - After You've Gone
5449 Elvis Presley - Love me tender                     5504 Frank Sinatra - All Or Nothing At All
5450 Elvis Presley - My Boy                             5505 Frank Sinatra - My Way
5451 Elvis Presley - Return to sender                   5506 Frank Sinatra - New York New York
5452 Elvis Presley - Rock Around The Clock              5507 Frank Sinatra - Strangers In The Night
5453 Elvis Presley - Separate Ways                      5508 Frank Sinatra - The Summer Wind
5454 Elvis Presley - Suspicious Minds                   5509 Frank Sinatra - The Way You Look Tonight
5455 Elvis Presley - Teddy bear                         5510 Frank Sinatra - Three coins in a fountain
5456 Elvis Presley - The Wonder Of You                  5511 Freddie Mercury - Living on my own
5457 Elvis Presley - Too Much                           5512 Freddy Mercury - Champion
5458 Elvis Presley - Wooden Heart                       5513 Freddy Mercury - Show must go on
5459 Emilia - Big Big World                             5514 Fugees - Killing Me Softly
5460 Eminem - Stan                                      5515 Gala - Freed From Desire
5461 Englebert Humperdinck - After The Lovin'           5516 Gene Kelly - Singing In The Rain
5462 Englebert Humperdinck - The Last Waltz             5517 Genesis - I can't dance
5463 Enrique Iglesias - Bailamos                        5518 George Harrison - My Sweet Lord
5464 Enrique Iglesias - Could have this kiss            5519 George Michael - One more try
5465 Enrique Iglesias - No Llores Por Mí                5520 George Michael - Outside
5466 Enrique Iglesias - Nollorespormi                   5521 Geri Haliwell - Look At Me
5467 Enrique Iglesias - Por Amarte                      5522 Geri Halliwell - It's raining man
5468 Enrique Iglesias - Rhythm Divine                   5523 Geri Halliwell - Mi chico latino
5469 Enrique Iglesias - Una Experiencia Religiosa       5524 Geri Halliwell - Scream
5470 Enya - Only if                                     5525 Gigi D'Agostino - I will fly with you
5471 Enya - Only time                                   5526 Gigi D'agostino - La Passion
5472 Erasure - A Little Respect                         5527 Gloria Estefan - Ayer
5473 Erasure - Always                                   5528 Gloria Estefan - Cant Stay Away From You
5474 Erasure - Breath Of Life                           5529 Gloria Estefan - Corazón prohibido
5475 Erasure - Chains Of Love                           5530 Gloria Estefan - Cuba Libre
5476 Eric Clapton - After Midnight                      5531 Gloria Estefan - Farolito
5532 Gloria Estefan - Get On Your Feet                      5587 Lionel Richie - Angel
5533 Gloria Estefan - La parranda                           5588 Lionel Richie - Hello
5534 Gloria Estefan - Mi buen amor                          5589 Lisa Stansfield - All Around The World
5535 Gloria Estefan - No pretendo                           5590 Los Del Rio - Macarena
5536 Gloria Estefan - Oye mi canto                          5591 Los Lobos - La Bamba
5537 Gloria Estefan - Oye                                   5592 Louis Armstrong - What a Wonderful World
5538 Gloria Gaynor - I Will Survive                         5593 Luis Miguel - Abrazame
5539 Grease - Summer Nights                                 5594 Luis Miguel - Bésame Mucho
5540 Grease - You're The One That I Want                    5595 Luis Miguel - Como Es Posible
5541 Green Day - 86                                         5596 Luis Miguel - Dame
5542 Green Day - Brain Stew                                 5597 Luis Miguel - Dormir Contigo
5543 Green Day - Hitchin A Ride                             5598 Luis Miguel - El Reloj
5544 Green Day - When I Come Around1                        5599 Luis Miguel - Historia De Un Amor
5545 Green Day - When I Come Around2                        5600 Luis Miguel - La Media Vuelta
5546 Guns 'n' Roses - Don't Cry                             5601 Luis Miguel - No Sé Tú
5547 Guns 'n' Roses - Knockin' on Heaven's Door             5602 Luis Miguel - Sin ti
5548 Guns 'n' Roses - November rain                         5603 Luis Miguel - Somos Novios
5549 Guns 'n' Roses - Patience                              5604 Luis Miguel - Voy a apagar la luz
5550 Haddaway - What Is Love                                5605 Luis Miguel - Yo Sé Que Volverás
5551 Hair - Aquarius                                        5606 Madonna - American Pie
5552 Hair - Laissons entrer le soleil                       5607 Madonna - Bedtime Story
5553 Hair - Let The Sunshine In (Musical)                   5608 Madonna - Borderline
5554 Jennifer Lopez - Ain't it funny                        5609 Madonna - Candy Perfume Girl
5555 Jennifer Lopez - Love Don't Cost A Thing               5610 Madonna - Cherish
5556 Jesus Christ Superstar - Everything's Alright          5611 Madonna - Crazy for You
5557 Jesus Christ the suparstar - Heaven On Their Minds     5612 Madonna - Deeper and Deeper
5558 Jesus Christ the superstar - Gethsemane                5613 Madonna - Don't cry for me Argentina
5559 Jesus Christ the superstar - Hosanna                   5614 Madonna - Don't tell me
5560 Jesus Christ the superstar - I dont know how to love   5615 Madonna - Drowned world substitude for love
5561 Jesus Christ the superstar - Jesus Christ Superstar    5616 Madonna - Fever
5562 Jim Croce - I will have to say I love you in a song    5617 Madonna - Frozen
5563 Jimmy Hendrix - Hey Joe                                5618 Madonna - Into the groove
5564 Jimmy Hendrix - The Wind Cries Mary                    5619 Madonna - La Is la Bonita
5565 Joan Osbourne - One of Us                              5620 Madonna - Like A Virgin
5566 Joe Cocker - Unchained melody                          5621 Madonna - Live to Tell
5567 Joe Cocker - You Are So Beautiful                      5622 Madonna - Music
5568 John Denver - Annies Song                              5623 Madonna - Papa Don't Preach
5569 John Denver - Take me home country road                5624 Madonna - Take a Bow
5570 John Lennon - Happy Christmas                          5625 Madonna - Who's that girl
5571 John Lennon - Imagine                                  5626 Madonna - You must love me
5572 John Lennon - Jealous Guy                              5627 Mamas and the Papas - Monday
5573 John Lennon - Mind Games                               5628 Meat Loaf - I Would do Anything for Love
5574 John Lennon - Woman                                    5629 Metallica - Master of puppets
5575 Julio Iglesias - Bamboleo                              5630 Metallica - Nothing else mathers
5576 Julio Iglesias - Caballo viejo                         5631 Metallica - Sad but true
5577 Julio Iglesias - El dia que me quieras                 5632 Metallica - The memory remains
5578 Kaoma - Lambada                                        5633 Metallica - The unforgiven
5579 Kenny Rogers - Lucille                                 5634 Michael Jackson - Bad
5580 Kenny Rogers - The Coward Of The Country               5635 Michael Jackson - Ban
5581 Kylie Minogue - Can't Get You Out Of My Head           5636 Michael Jackson - Beat it
5582 Kylie Minogue - Fever                                  5637 Michael Jackson - Billie Jean
5583 Kylie Minogue - In your eyes                           5638 Michael Jackson - Black or white
5584 Led Zeppelin - Stair                                   5639 Michael Jackson - Blood on the dance floor
5585 Linkin Park - Crawling                                 5640 Michael Jackson - Earthsong
5586 Linkin Park - In the end                               5641 Michael Jackson - Heal the world
5642 Michael Jackson - I Just Can't Stop Loving You    5697 Police - Dedododo
5643 Michael Jackson - Man in the mirror               5698 Police - Don't stand so close 1
5644 Michael Jackson - Scream                          5699 Police - Don't stand so close 2
5645 Michael Jackson - She's out of my life            5700 Police - Englishmen In New York
5646 Michael Jackson - Smooth Criminal                 5701 Police - Every breath you take
5647 Michael Jackson - The Girl is Mine                5702 Police - Fields of gold
5648 Michael Jackson - The Way You Make Me Feel        5703 Police - Freedom
5649 Michael Jackson - They don't care about us        5704 Police - King pain
5650 Michael Jackson - Thriller                        5705 Police - Message in a Bottle
5651 Michael Jackson - You are not alone               5706 Police - Roxanne 2
5652 Mike Oldfield - Moonlight Shadow                  5707 Police - Roxanne
5653 Modern Talking - Cheri Cheri Lady                 5708 Police - She magic
5654 Movie Aladdin - A Whole New World                 5709 Police - So Lonely
5655 Movie Casablanca - As Time Goes By                5710 Police - Spirits
5656 Movie French cancan - La Complainte De La Butte   5711 Police - Walkin' on the moon
5657 Movie Grease - Megamix                            5712 Queen - A kind of magic
5658 Movie Grease - Summer Nights                      5713 Queen - Another One Bites The Dust
5659 Movie SpaceJam - I Believe I Can Fly              5714 Queen - Bohemian Rhapsody
5660 Movie Titanic - My Heart Will Go On               5715 Queen - Crazy Little Thing Called Love
5661 Movie West Side Story - Tonight                   5716 Queen - Friends
5662 Neil Young - Comes a time                         5717 Queen - Heaven for Everyone
5663 Neil Young - Heart Of Gold                        5718 Queen - Love Of My Life
5664 Neil Young - Sail away                            5719 Queen - My Life Has Been Saved
5665 Neil Young - See the sky about to rain            5720 Queen - Radio Ga Ga
5666 Nirvana - About A Girl                            5721 Queen - The show must go on
5667 Nirvana - All Apologies                           5722 Queen - These are the days of our lives
5668 Nirvana - Dumb                                    5723 Queen - This Could Be Heaven
5669 Nirvana - Heart Shaped Box                        5724 Queen - We Are The Champions
5670 Nirvana - Lake Of Fire                            5725 Queen - We will rock you
5671 Nirvana - Lithium                                 5726 Queen - Who wants to live forever
5672 Nirvana - Pennyroyal Tea                          5727 Queen - Your my best friend
5673 Nirvana - Rape me                                 5728 R Kelly - I believe I can fly
5674 Nirvana - Smells like teen spirit                 5729 Ray Charles - Cryin' Time
5675 No Mercy - Where Do You Go                        5730 Ray Charles - Georgia on my mind
5676 Oasis - All Around The World                      5731 Ray Charles - Hit The Road Jack
5677 Oasis - Champagne Supernova                       5732 Red Hot Chili Peppers - Californication
5678 Oasis - D you Know What I Mean                    5733 Red Hot Chili Peppers - Otherside
5679 Oasis - Don't Look Back In Anger 2                5734 Red Hot Chili Peppers - Road trippin
5680 Oasis - Supersonic                                5735 Red Hot Chili Peppers - Under The Bridge
5681 Oasis - Wonderwall                                5736 Rednex - Cotton eye Joe
5682 Pet Shop Boys - Always On My Mind                 5737 REM - Everybody Hurts
5683 Pet Shop Boys - It's A Sin                        5738 REM - Shiny Happy People
5684 Phil Collins - A groovy kind of love              5739 Ricky Martin - La copa de la vida
5685 Phil Collins - Another Day In Paradise            5740 Ricky Martin - Loaded
5686 Phil Collins - Do you remember                    5741 Ricky Martin - Maria
5687 Phil Collins - Groovykl                           5742 Ricky Martin - Priva tee motion
5688 Phil Collins - I can't dance                      5743 Ricky Martin - She bangs
5689 Phil Collins Another day in paradise              5744 Ricky Martin - Vuelve
5690 Pink Floyd - Another Brick In The Wall            5745 Ritchie Valens - La Bamba
5691 Pink Floyd - Money                                5746 Robbie Williams - Angels
5692 Pink Floyd - Wall - We Don't Need No Education    5747 Robbie Williams - Better Man
5693 Platters - Only You                               5748 Robbie Williams - Rock Dj
5694 Platters - Smoke Gets In Your Eyes                5749 Robbie Williams - Supreme
5695 Platters - Under The Boardwalk                    5750 Rolling Stones - Angie
5696 Police - Can't Stand Losing You                   5751 Rolling Stones - As tears go by
5752 Roxette - Almost unreal                   5807 Wham - Last Christmas
5753 Roxette - Chances                         5808 Wham - Wake Me Up Before You Go Go
5754 Roxette - Come back before you leave      5809 Whitney Houston - I Will Always Love You
5755 Roxette - Crash Boom Bang 1               5810 X-Perience - A neverending dream
5756 Roxette - Crazy about you
5757 Roxette - Cry
5758 Roxette - Fading Like A Flower
5759 Roxette - From head to toe
5760 Roxette - Goodbye to you
5761 Roxette - It Must Have Been Love 1
5762 Roxette - Joy of a toy
5763 Roxette - Joyride
5764 Roxette - Keep me waiting
5765 Roxette - Keep my love
5766 Roxette - Like lovers do
5767 Roxette - Listen to your heart
5768 Roxette - Never is a long time
5769 Roxette - No Se Si Es Amor
5770 Roxette - Perfect day
5771 Roxette - Run to you
5772 Roxette - Secrets that she keeps 2
5773 Roxette - Shadow Of A Doubt
5774 Roxette - Sleeping in my car
5775 Roxette - Spending My Time
5776 Roxette - Staring at the ground
5777 Roxette - The look
5778 Roxette - Un Dia Sin Ti
5779 Roy Orbison - Only the lonely
5780 Roy Orbison - Pretty women
5781 Roy Orbison - You got it
5782 Sash! - Mysterious Times
5783 Scooter - How Much Is The Fish
5784 Scooter - I'm raving
5785 Scooter - Rebel Yell
5786 Scorpions - Wind Of Change
5787 Shakira - Underneath Your Clothes
5788 Shakira - Whenever wherever
5789 Shania Twain - Any man of mine
5790 Simon & Garfunkel - Cecilia
5791 Smokie - Alice
5792 Sonny and Cher - The Beat Goes One
5793 Soul Asylum - Runaway Train
5794 Spice Girls - Viva Forever
5795 Status Quo - In the army now
5796 Status Quo - Rockin' all over the world
5797 Status Quo - Whatever you want
5798 Survivor - Eye Of The Tiger
5799 Take That - Back For Good
5800 Tatu - All the things she said
5801 Tatu - Not gonna get us
5802 USA for Africa - We are the world
5803 Vanessa Amorosi - Absolutely Everybody
5804 Venga Boys - Boom boom boom boom
5805 Venga Boys - We're Going To Ibiza
5806 West Side Story - Tonight

								
To top