Embed
Email

Artnet

Document Sample
Artnet
Shared by: HC111126055511
Categories
Tags
Stats
views:
2
posted:
11/25/2011
language:
Hungarian
pages:
42
Artnet.hu



http://www.artnet.hu/portal/news.view?id=5832





május









Műgyűjtők éjszakája negyedszer

május 21. hétfő



A negyedik alkalommal megrendezendő Műgyűjtők éjszakáján, május 24-én, a Falk Miksa utcában négy

új üzlet hivatalos megnyitójára kerül sor. A harminckét résztvevővel zajló programon amellett, hogy

éjfélig látogathatók a galériák és régiségkereskedések, tizenkét kiállítás-megnyitó, három koncert,

borkóstoló és két könyvpremier közül is válogathatnak a programra ellátogatók.



Az eseményen résztvevők számos színes programot nyújtanak május 24-én. A 17 órakor kezdődő

esemény három kiállítás-megnyitót kínál: a Haas Modern Galériában fotókiállítás látható Máté Péterről,

filmvetítéssel és meghívott vendégek részvételével. A MissionArt Galéria Szabó Gyula festőművész eddig

kevéssé ismert periódusából, a 30-as, 40-es években készített alkotásaiból rendez tárlatot, a Moró Antik

pedig a távol-keleti kultúrába nyújt betekintést Japán Tekercsképek című kiállításával. Este 6 órától a

MissionArt Galéria a Miskolcon megrendezendő III. aukciós kiállításának anyagát mutatja be a Falk Miksa

utca 5-ben a nagybányai és a magyar avantgard alkotók, a XX. századi magyar modern képzőművészeti

tendenciák legjelentősebb képviselőinek műveiből és grafikai anyagból.



Fél 7-től Nagyítások: álomtöredékek címmel Horváth Lajos festőművész kiállítása nyílik az Európa

Galériában. Az alkotó világos, tiszta kompozíciói álmokba, látomásokba és az emberi lélek színpadába

nyújtanak betekintést.



19 órakor Egy építész útirajzai láthatók Csák Máté fényképeiből, rajzaiból és akvarelljeiből a névadó

galériában. A Pintér Sonja Kortárs Galéria ezúttal a három éve Magyarországon élő és inspirálódó angol

Karina Hortiz műveit mutatja be Látótávolság címmel, melyek között installációk, mozgóképek és fotók is

láthatók. A Silverhouse Antikvitás a 105 éves, világhírű halasi csipke remekműveit tárja a látogatók elé

"Királynők csipkéje - csipkék királynője" kiállításával.



Két galéria ad helyet az este 8 órakor nyíló Kántor Lajos-kiállításnak. A Munkácsy-díjas festőművész

alkotásai a Körmendi és a Múzsa Galériában láthatók.



Fél 10-kor az Erdész & Makláry Fine Arts Galéria egy nagymester alkotásait mutatja be: a Párizsban élő

klasszikus kortárs festőművész, Csernus Tibor munkáiból rendezett tárlatot nyitja meg olyan művekkel,

amelyek döntő többségét még nem láthatta a nagyközönség.



Ezen az estén a már korábban megnyílt és állandó kiállítások is látogathatók, így például a Haas Galéria

és Kiállítóterem Barcsaytól Scheiberig címmel XX. századi festményeket, rajzokat mutat be, a Memoart

Galériában pedig Havadtőy Sámuel:Hommage à Agnes Martin című kiállítása látható.



Három új galéria és egy lakástextil stúdió nyitja meg kapuit a galériás negyedben a negyedik alkalommal

megrendezendő Műgyűjtők éjszakáján. A Stereo Gallery holland mintára született, street art művészek

képzőművészeti alkotásait állítja ki, legyen az festmény, fénykép vagy akár kisplasztika. A B55 kortárs

galéria ugyan néhány hete már megnyitotta kapuit, de a szélesebb publikumnak május 24-én mutatkozik

be először a Tothems című, Tóth Gyula alkotásaiból válogatott tárlattal. A Mihálka Antikvitás XVIII., XIX.

és XX. századi bútorokat, festményeket és nívós berendezési műtárgyakat kínál az érdeklődőknek.

Ugyancsak a Műgyűjtők éjszakáján hullik le először a lepel a La Fenice Lakástextil Stúdió előtt, ahol

ezentúl különleges drapériákhoz, textíliákhoz juthat a betérő vendég.



A koncerteket Gerlóczy Zsigmond 11 éves zongoraművész jazz-improvizációi nyitják a Pintér Antikban. A

már hagyománnyá váló Haas Galéria előadói ezúttal - a galéria kiállításához kapcsolódva - "Azért vannak

a jóbarátok" címmel Máté Péter dalait adják elő az este folyamán. 21 órakor a zenei központ ismét a

Pintér Antik, ahol a Jazz H.C. Trio az avantgárd és a szabadzene határán álló szerzeményeit mutatja be.



Két képzőművészeti témájú könyvvel is a Műgyűjtők éjszakáján ismerkedhet először az olvasó. 17 órától

az Erdész & Makláry Fine Arts Galériában a Franciaországban élő világhírű festőművész, Sándorfi István

eddigi életművét bemutató kötet budapesti könyvpremierjére kerül sor, amely a debreceni MODEM-ben,

június 3-ig látható életmű-kiállítással egy időben jelent meg, majd 19.30-kor Simon Houpt: Eltűnt

műkincsek múzeuma című könyvbemutatójának ad helyet a Pintér Antik. A kiadvány egy olyan csodálatos

galériába kalauzolja az olvasót, mely sosem létezett. Simon Houpt egyedülálló módon meséli el e galéria

gyűjteményének történetét és mutatja be azokat a férfiakat és nőket, akiknek valamilyen módon közük

volt a műkincsek eltulajdonításához. Az eseményen a hazai helyzetről is beszámol Bucsek Gábor, a

Nemzeti Nyomozóiroda Műkincsvédelmi Alosztályvezetője.



A 4. Műgyűjtők éjszakája a különleges borokat kedvelők számára is kínál programot; a Parlament

Vinotékában este 19-től 23 óráig Washington állam borait ízlelhetik meg az üzletbe látogatók, és

hosszabbított nyitva tartással, éjfélig várja ezen a napon a vendégeket a Biarritz Étterem és a Café Picard

is.



A programok ingyenesek.







Artportal



http://www.artportal.hu/aktualis/hirek/4_mugyujtok_ejszakaja/



2007. május 19.



4. Műgyűjtők Éjszakája

Május 24-én, csütörtökön 17 és 24 óra között rendezik meg a 4. Műgyűjtők Éjszakáját a Falk

Miksa, Balaton, Markó és Balassi utcában. A negyedik alkalommal megrendezendő Műgyűjtők

éjszakáján négy új üzlet hivatalos megnyitójára kerül sor, és az ezúttal már harminckét

résztvevővel zajló programon 12 kiállítás-megnyitó, három koncert, borkóstoló és két

könyvpremier közül is válogathatnak a programra ellátogatók.

A programok ingyenesek. Web-elérhetőség: www.mugyujtokejszakaja.hu



A 17 órakor kezdődő esemény három kiállítás-megnyitót kínál: a Haas Modern Galériában

fotókiállítás látható Máté Péterről, filmvetítéssel és meghívott vendégek részvételével. A

MissionArt Galéria Szabó Gyula festőművész eddig kevéssé ismert periódusából, a 30-as, 40-es

években készített alkotásaiból rendez tárlatot, a Moró Antik pedig a távol-keleti kultúrába nyújt

betekintést Japán Tekercsképek című kiállításával. Este 6 órától a MissionArt Galéria a Miskolcon

megrendezendő III. aukciós kiállításának anyagát mutatja be a Falk Miksa utca 5-ben a

nagybányai és a magyar avantgard alkotók, a XX. századi magyar modern képzőművészeti

tendenciák legjelentősebb képviselőinek műveiből és grafikai anyagból. Fél 7-től Nagyítások:

álomtöredékek címmel Horváth Lajos festőművész kiállítása nyílik az Európa Galériában. Az

alkotó világos, tiszta kompozíciói álmokba, látomásokba és az emberi lélek színpadába nyújtanak

betekintést.

19 órakor Egy építész útirajzai láthatók Csák Máté fényképeiből, rajzaiból és akvarelljeiből a

névadó galériában. A Pintér Sonja Kortárs Galéria ezúttal a három éve Magyarországon élő és

inspirálódó angol Karina Hortiz műveit mutatja be Látótávolság címmel, melyek között

installációk, mozgóképek és fotók is láthatók. A Silverhouse Antikvitás a 105 éves, világhírű

halasi csipke remekműveit tárja a látogatók elé "Királynők csipkéje - csipkék királynője"

kiállításával.

Két galéria ad helyet az este 8 órakor nyíló Kántor Lajos-kiállításnak. A Munkácsy-díjas

festőművész alkotásai a Körmendi és a Múzsa Galériában láthatók.

Fél 10-kor az Erdész & Makláry Fine Arts Galéria egy nagymester alkotásait mutatja be: a

Párizsban élő klasszikus kortárs festőművész, Csernus Tibor munkáiból rendezett tárlatot nyitja

meg olyan művekkel, amelyek döntő többségét még nem láthatta a nagyközönség.

A Kieselbach Galéria ezúttal is meglepetés kiállítással készül a Műgyűjtők éjszakájára.

Ezen az estén a már korábban megnyílt és állandó kiállítások is látogathatók, így például a Haas

Galéria és Kiállítóterem Barcsaytól Scheiberig címmel XX. századi festményeket, rajzokat mutat

be, a Memoart Galériában pedig Havadtőy Sámuel: Hommage à Agnes Martin című kiállítása

látható.

Három új galéria és egy lakástextil stúdió nyitja meg kapuit a galériás negyedben a negyedik

alkalommal megrendezendő Műgyűjtők éjszakáján. A Stereo Gallery holland mintára született,

street art művészek képzőművészeti alkotásait állítja ki, legyen az festmény, fénykép vagy akár

kisplasztika. A B55 kortárs galéria ugyan néhány hete már megnyitotta kapuit, de a szélesebb

publikumnak május 24-én mutatkozik be először a Tothems című, Tóth Gyula alkotásaiból

válogatott tárlattal. A Mihálka Antikvitás XVIII., XIX. és XX. századi bútorokat, festményeket és

nívós berendezési műtárgyakat kínál az érdeklődőknek. Ugyancsak a Műgyűjtők éjszakáján hullik

le először a lepel a La Fenice Lakástextil Stúdió előtt, ahol ezentúl különleges drapériákhoz,

textíliákhoz juthat a betérő vendég.

Két képzőművészeti témájú könyvvel is a Műgyűjtők éjszakáján ismerkedhet először az olvasó.

17 órától az Erdész & Makláry Fine Arts Galériában a Franciaországban élő világhírű festőművész,

Sándorfi István eddigi életművét bemutató kötet budapesti könyvpremierjére kerül sor, amely a

debreceni MODEMben, június 3-ig látható életmű-kiállítással egyidőben jelent meg, majd 19.30-

kor Simon Houpt: Eltűnt műkincsek múzeuma című könyvbemutatójának ad helyet a Pintér Antik.

A kiadvány egy olyan csodálatos galériába kalauzolja az olvasót, mely sosem létezett. Simon

Houpt egyedülálló módon meséli el e galéria gyűjteményének történetét és mutatja be azokat a

férfiakat és nőket, akiknek valamilyen módon közük volt a műkincsek eltulajdonításához. Az

eseményen a hazai helyzetről is beszámol Bucsek Gábor, a Nemzeti Nyomozóiroda

Műkincsvédelmi Alosztályvezetője.



Forrás: Andrási Kata







Kapcsolódó weboldal: w w w . m u g y u j t o k e j s z a k a j a . h u





Budaörs.hu



http://www.budaors.hu/index.php?akt_menu=402&set_list_type=long&archiv=0





Május 24-én ismét Műgyűjtők éjszakája

Negyedik alkalommal rendezik meg csütörtökön a Műgyűjtők Éjszakáját Budapesten a galériás negyedben. A

galériák és régiségkereskedők tulajdonosai délután öt órától kiállítás-megnyitókkal, koncertekkel, Washington

állam boraival várják a programra ellátogatókat.

Csütörtökön már harminckét résztvevővel zajlik az esemény a Falk Miksa, a Balaton, a Markó és a Balassi utcában.

A Haas Modern Galériában Máté Péterről nyílik fotókiállítás. A MissionArt Galéria Szabó Gyula festőművész 30-as,

40-es években készített alkotásaiból rendez tárlatot, a Moró Antik pedig a távol-keleti kultúrába nyújt betekintést

Japán Tekercsképek című kiállításával.



A MissionArt Galéria a XX. századi magyar modern képzőművészek műveiből mutat be válogatást. Az Európa

Galériában Nagyítások: álomtöredékek címmel Horváth Lajos festőművész kiállítása nyílik. A Pintér Sonja Kortárs

Galéria a három éve Magyarországon élő és angol Karina Hortiz műveit mutatja be Látótávolság címmel. A

Silverhouse Antikvitás pedig a halasi csipke remekműveit tárja a látogatók elé.



Két galéria is otthont ad a Kántor Lajos-kiállításnak. A Munkácsy-díjas festőművész alkotásai a Körmendi és a

Múzsa Galériában láthatók. Az Erdész & Makláry Fine Arts Galéria a Párizsban élő festőművész, Csernus Tibor

munkáiból rendez tárlatot. A Kieselbach Galéria ezúttal is meglepetés kiállítással készül a Műgyűjtők Éjszakájára.



Csütörtökön három új galéria, a Stereo Gallery, a B55 kortárs galéria, a Mihálka Antikvitás és a La Fenice

Lakástextil Stúdió nyitja meg kapuit a galériás negyedben. A Parlament Vinotékában Washington állam borait

kóstolhatják meg az üzletbe látogatók.



Bővebb információ a: www.mugyujtokejszakaja.hu oldalon olvasható.





Programok

Résztvevők

A rendezvény honlapja

2007-05-24,

Day.hu



http://day.hu/esemenyek/978





Műgyűjtők éjszakája

A negyedik alkalommal megrendezendő Műgyűjtők éjszakáján, május 24-én, csütörtökön négy új üzlet hivatalos

megnyitójára kerül sor, és az ezúttal már harminckét résztvevővel zajló programon amellett, hogy éjfélig látogathatók a

galériák és régiségkereskedések, 12 kiállítás-megnyitó, három koncert, borkóstoló és két könyvpremier közül is

válogathatnak a programra ellátogatók.



http://www.mugyujtokejszakaja.hu/

Az esemény részletesenKezdődik: 2007. május 24., csütörtök, 17:00

Várható befejeződés: 2007. május 25., péntek, 00:00

Helyszín:

Régiségkereskedők utcája



Közelebbi cím: Budapest V., Falk Miksa utca



Érdekli az esemény:1 felhasználó

yazard ... Tovább

Valószínűleg elmegy:1 felhasználó

yazard ... Tovább

Ott volt:0 felhasználó







Kapcsolódó csoport:Komédiás

Létrehozta: yazard hitelesített felhasználó

Kategória:Fesztivál

Cimkék:

bor, jazz, kiállítás, műgyűjtők éjszakája









Deluxe.hu



http://www.deluxe.hu/cikk.php?article=3814





A Falk Miksa utcán éjszakáznak a műgyűjtők

2007. május 22., 19:51









Immár negyedik alkalommal rendezik meg a Falk Miksa utcai galériák május 24-én a Műgyűjtők éjszakáját. Ezen a napon

az üzletek és a galériák egészen éjfélig várják különböző előadásokkal, bemutatókkal és új kiállításokkal az érdeklődőket.

Már nem csak a francia példát itthon meghonosító Falk Miksa utcai galériákat, antikvitásokat és

műkereskedéseket lehet éjszakába nyúlóan látogatni, hanem az újonnan csatlakozott

környékbeli - a Balaton, a Markó és a Balassi utcai -, műtárgyakkal foglalkozó üzleteket is.

Összesen harminckét helyszínen fogadják képpel, műtárggyal, zenével, enni-és innivalóval a

vendégeket.



Tizenkét galériában nyílik majd új kiállítás erre az éjszakára időzítve. Csernus Tibornak rendez

tárlatot az Erdész & Makláry Fine Arts Gallery, a Párizsban élő művész eddig itthon nem látott

képeiből, ugyanitt mutatják be a Franciaországban élő és alkotó Sándorfi István életmű

katalógusát.



A Silverhouse Antikvitásban a halasi csipke lesz a főszereplő, míg a Körmendi és a Múzsa

Galériában a Munkácsy-díjas Kántor Lajos festményeivel találkozhatnak a látogatók. A Moró

Antik japán tekercsképekkel teremt keleti hangulatot, míg a Haas Modern Galériában Máté

Péterről készült fotókat és filmet lehet majd megnézni.



Installációk, mozgóképek és fotók szerepelnek a Pintér Sonja Kortárs Galériában az angol, de

három éve Magyarországon élő Karina Hortiztól. A MissionArt Galéria ekkor mutatja be miskolci

képaukciójának anyagát, valamint Szabó Gyula festőművész tárlatát is. Az Európa Galériában Régiségek a középpontban

Nagyítások, álomtöredékek címmel Horváth Lajos festményeiből nyílik tárlat.



A Műgyűjtők éjszakájára időzítette megnyitását az utca három új galériája. A Stereo Galleryben

az utcaművészet kapott helyet, a Mihálka Antikvitás régi bútorokat, festményeket, műtárgyakat A Műgyűjtők

kínál, míg a B56 Kortárs Galéria Tóth Gyula tiszteletére rendez kiállítást. A La Fenice éjszakája honlapja

Lakástextil Stúdió is a Műgyűjtők éjszakájára nyit ki először, különleges textilkínálatát

vonultatva fel.



Forrás: MTI



Deluxe Magazin





Demokrata.hu



http://www.demokrata.hu/hirek/hir.php?azon=3927





Kultúra

Műgyűjtők Éjszakája Budapesten

(L.E.) 2007-05-24 11:05:59



Negyedik alkalommal rendezik meg csütörtökön a Műgyűjtők Éjszakáját Budapesten a galériás negyedben.





A galériák és régiségkereskedők tulajdonosai délután öt órától kiállítás-megnyitókkal, koncertekkel, Washington állam boraival várják a

programra ellátogatókat.



Csütörtökön már harminckét résztvevővel zajlik az esemény a Falk Miksa, a Balaton, a Markó és a Balassi utcában. A Haas Modern

Galériában Máté Péterről nyílik fotókiállítás. A MissionArt Galéria Szabó Gyula festőművész 30-as, 40-es években készített alkotásaiból

rendez tárlatot, a Moró Antik pedig a távol-keleti kultúrába nyújt betekintést Japán Tekercsképek című kiállításával.



A MissionArt Galéria a XX. századi magyar modern képzőművészek műveiből mutat be válogatást. Az Európa Galériában Nagyítások:

álomtöredékek címmel Horváth Lajos festőművész kiállítása nyílik. A Pintér Sonja Kortárs Galéria a három éve Magyarországon élő és

angol Karina Hortiz műveit mutatja be Látótávolság címmel. A Silverhouse Antikvitás pedig a halasi csipke remekműveit tárja a látogatók

elé.



Két galéria is otthont ad a Kántor Lajos-kiállításnak. A Munkácsy-díjas festőművész alkotásai a Körmendi és a Múzsa Galériában láthatók.

Az Erdész & Makláry Fine Arts Galéria a Párizsban élő festőművész, Csernus Tibor munkáiból rendez tárlatot. A Kieselbach Galéria ezúttal

is meglepetés kiállítással készül a Műgyűjtők Éjszakájára.



Csütörtökön három új galéria, a Stereo Gallery, a B55 kortárs galéria, a Mihálka Antikvitás és a La Fenice Lakástextil Stúdió nyitja meg

kapuit a galériás negyedben. A Parlament Vinotékában Washington állam borait kóstolhatják meg az üzletbe látogatók.





Eseménymenedzser.hu



http://www.esemenymenedzser.hu/content/view/4576/89/



Főoldal Események IV. Műgyűjtők éjszakája

IV. Műgyűjtők éjszakája

A negyedik alkalommal megrendezendő Műgyűjtők éjszakáján, május 24-én, csütörtökön négy új üzlet

hivatalos megnyitójára kerül sor, és az ezúttal már harminckét résztvevővel zajló programon amellett, hogy

éjfélig látogathatók a galériák és régiségkereskedések, 12 kiállítás-megnyitó, három koncert, borkóstoló és ...



két könyvpremier közül is válogathatnak a programra ellátogatók. A 4. Műgyűjtők éjszakája a különleges

borokat kedvelők számára is kínál programot; a Parlament Vinotékában este 19-től 23 óráig Washington állam borait

ízlelhetik meg az üzletbe látogatók, és hosszabbított nyitva tartással, éjfélig várja ezen a napon a vendégeket a Biarritz

Étterem és a Café Picard is. A programok ingyenesek. A következő Műgyűjtők éjszakájára augusztus közepén kerül sor.



A 4. Műgyűjtők Éjszakáján kiállítás megnyitók, Programok időrendi sorrendben:



Forrás: Esemény Menedzser



Funzine.hu



http://www.funzine.hu/?q=node/1810





4th Art Collectors Night in the Falk Miksa Gallery District





Official opening ceremonies of four galleries are imminent,

at the fourth Art Collectors Night, with thirty-two

participants on the 24th of May. Besides the chance to visit

galleries and antique shops until midnight, there are twelve

exhibition openings, three concerts, wine-tasting and two

book-premiers from which visitors can choose.



The participating locations of this event will offer various programs

throughout the evening. At 5 p.m. a photo exhibition by Péter Máté will

open, as well as an exhibition by artist Gyula Szabó and a Japanese

exhibition entitled “Rollpictures.” From 6 p.m. an auction exhibition will

begin, while at 6:30p.m. artist Lajos Horváth’s work will be on display,

an exhibition on the photos, drawings and watercolors of Máté Csák

and the works of Karina Hortiz will be waiting for their audiences. Fine

pieces of work from the 105-year-old world-famous lace of Halas can

be viewed from 7 p.m.; after at 8 p.m. a special salon will open to

display work by Lajos Kántor, and from 9:30p.m. an exhibition of a

classical contemporary Parisian artist Tibor Csernus will open.



In the spirit of celebration for the 4th Art Collectors Night, four new

shops are opening their doors in the gallery district, including Stereo

Gallery, B55 contemporary gallery, Mihály Antikvitás and La Fenice

Lakástextil Studio.



During this special night, there will be concerts, book premiers

and wine-tasting. All programs are free.



Time: Thursday, May 24, 5pm-midnight

Place: 5th District, Falk Miksa utca, Balaton utca, Markó utca,

Balassi utca

www.mugyujtokejszakaja.hu

Gondola.hu



http://www.gondola.hu/cikkek/54385









gondola 2007. május 16. 14:41





4. Műgyűjtők éjszakája

Budapest, V. kerület Falk Miksa, Balaton, Markó és

Balassi utca





A negyedik alkalommal megrendezendő Műgyűjtők éjszakáján, május 24-

én, csütörtökön négy új üzlet hivatalos megnyitójára kerül sor, és az

ezúttal már harminckét résztvevővel zajló programon amellett, hogy

éjfélig látogathatók a galériák és régiségkereskedések, 12 kiállítás-

megnyitó, három koncert, borkóstoló és két könyvpremier közül is

válogathatnak a programra ellátogatók.



Az eseményen résztvevők számos színes programot nyújtanak május 24-én. A 17

órakor kezdődő esemény három kiállítás-megnyitót kínál: a Haas Modern

Galériában fotókiállítás látható Máté Péterről, filmvetítéssel és meghívott vendégek

részvételével. A MissionArt Galéria Szabó Gyula festőművész eddig kevéssé ismert

periódusából, a 30-as, 40-es években készített alkotásaiból rendez tárlatot, a Moró

Antik pedig a távol-keleti kultúrába nyújt betekintést Japán Tekercsképek című

kiállításával. Este 6 órától a MissionArt Galéria a Miskolcon megrendezendő III.

aukciós kiállításának anyagát mutatja be a Falk Miksa utca 5-ben a nagybányai és a

magyar avantgard alkotók, a XX. századi magyar modern képzőművészeti

tendenciák legjelentősebb képviselőinek műveiből és grafikai anyagból.



Fél 7-től Nagyítások: álomtöredékek címmel Horváth Lajos festőművész kiállítása

nyílik az Európa Galériában. Az alkotó világos, tiszta kompozíciói álmokba,

látomásokba és az emberi lélek színpadába nyújtanak betekintést.



19 órakor Egy építész útirajzai láthatók Csák Máté fényképeiből, rajzaiból és

akvarelljeiből a névadó galériában. A Pintér Sonja Kortárs Galéria ezúttal a három

éve Magyarországon élő és inspirálódó angol Karina Hortiz műveit mutatja be

Látótávolság címmel, melyek között installációk, mozgóképek és fotók is láthatók. A

Silverhouse Antikvitás a 105 éves, világhírű halasi csipke remekműveit tárja a

látogatók elé "Királynők csipkéje - csipkék királynője" kiállításával.



Két galéria ad helyet az este 8 órakor nyíló Kántor Lajos-kiállításnak. A Munkácsy-

díjas festőművész alkotásai a Körmendi és a Múzsa Galériában láthatók.



Fél 10-kor az Erdész & Makláry Fine Arts Galéria egy nagymester alkotásait mutatja

be: a Párizsban élő klasszikus kortárs festőművész, Csernus Tibor munkáiból

rendezett tárlatot nyitja meg olyan művekkel, amelyek döntő többségét még nem

láthatta a nagyközönség.



A Kieselbach Galéria ezúttal is meglepetés kiállítással készül a Műgyűjtők

éjszakájára.



Ezen az estén a már korábban megnyílt és állandó kiállítások is látogathatók, így

például a Haas Galéria és Kiállítóterem Barcsaytól Scheiberig címmel XX. századi

festményeket, rajzokat mutat be, a Memoart Galériában pedig Havadtőy

Sámuel:Hommage à Agnes Martin című kiállítása látható.



Három új galéria és egy lakástextil stúdió nyitja meg kapuit a galériás negyedben a

negyedik alkalommal megrendezendő Műgyűjtők éjszakáján. A Stereo Gallery

holland mintára született, street art művészek képzőművészeti alkotásait állítja ki,

legyen az festmény, fénykép vagy akár kisplasztika. A B55 kortárs galéria ugyan

néhány hete már megnyitotta kapuit, de a szélesebb publikumnak május 24-én

mutatkozik be először a Tothems című, Tóth Gyula alkotásaiból válogatott tárlattal.

A Mihálka Antikvitás XVIII., XIX. és XX. századi bútorokat, festményeket és nívós

berendezési műtárgyakat kínál az érdeklődőknek. Ugyancsak a Műgyűjtők

éjszakáján hullik le először a lepel a La Fenice Lakástextil Stúdió előtt, ahol ezentúl

különleges drapériákhoz, textíliákhoz juthat a betérő vendég.



A koncerteket Gerlóczy Zsigmond 11 éves zongoraművész jazz-improvizációi nyitják

a Pintér Antikban. A már hagyománnyá váló Haas Daléria előadói ezúttal – a galéria

kiállításához kapcsolódva – „Azért vannak a jóbarátok…”címmel Máté Péter dalait

adják elő az este folyamán. 21 órakor a zenei központ ismét a Pintér Antik, ahol a

Jazz H.C. Trio az avantgárd és a szabadzene határán álló szerzeményeit mutatja

be.



Két képzőművészeti témájú könyvvel is a Műgyűjtők éjszakáján ismerkedhet először

az olvasó. 17 órától az Erdész & Makláry Fine Arts Galériában a Franciaországban

élő világhírű festőművész, Sándorfi István eddigi életművét bemutató kötet

budapesti könyvpremierjére kerül sor, amely a debreceni MODEMben, június 3-ig

látható életmű-kiállítással egyidőben jelent meg, majd 19.30-kor Simon Houpt:

Eltűnt műkincsek múzeuma című könyvbemutatójának ad helyet a Pintér Antik. A

kiadvány egy olyan csodálatos galériába kalauzolja az olvasót, mely sosem létezett.

Simon Houpt egyedülálló módon meséli el e galéria gyűjteményének történetét és

mutatja be azokat a férfiakat és nőket, akiknek valamilyen módon közük volt a

műkincsek eltulajdonításához. Az eseményen a hazai helyzetről is beszámol Bucsek

Gábor, a Nemzeti Nyomozóiroda Műkincsvédelmi Alosztályvezetője.



A 4. Műgyűjtők éjszakája a különleges borokat kedvelők számára is kínál

programot; a Parlament Vinotékában este 19-től 23 óráig Washington állam borait

ízlelhetik meg az üzletbe látogatók, és hosszabbított nyitva tartással, éjfélig várja

ezen a napon a vendégeket a Biarritz Étterem és a Café Picard is.



A programok ingyenesek. Web-elérhetőség: www.mugyujtokejszakaja.hu A

következő Műgyűjtők éjszakájára augusztus közepén kerül sor.









Kiállítás megnyitók, Programok időrendi sorrendben:



17.00 óra Szabó Gyula művei a 30-as, 40-es évekből (MissionArt Galéria -

Falk Miksa u. 30.)



Fotókiállítás Máté Péterről - filmvetítéssel, meghívott vendégekkel a galéria előtt,

XX. századi festmények, rajzok a galériában (HAAS Modern Művészeti Galéria - Falk

Misa u. 6. )



Japán Tekercsképek (Moró Antik - Falk Miksa u. 13.)



A Sándorfi István kötet budapesti könyvpremierje (Erdész & Makláry Fine Arts

Galéria – Falk Miksa u. 10.)



Gerlóczi Zsigmond jazz improvizációi (Pintér Antik – Falk Miksa u.

10.)



17.30 óra Galéria-megnyitó (Mihálka Antikvitás Markó u. 3.)



18.00 óra „Lehullik a lepel” - az üzlet hivatalos megnyitója (La fenice

Lakástextil Stúdió – Markó u. 4.)

A MissionArt Galéria III. aukciós kiállítása a Falk Miksa utca 5-ben.



18.30 óra Nagyítások: álomtöredékek – Horváth Lajos festőművész kiállítása,

megnyitja Kratochwill Mimi művészettörténész (Európa Galéria – Falk Miksa u. 18-

20.)



Galéria- és kiállítás-megnyitó (Stereo Gallery – Falk Miksa u. 6.)









19.00 óra „Egy építész útirajzai” – fényképek, rajzok, akvarellek (Csák Máté

Galéria – Falk Miksa u. 5.)



Borkóstoló Washington állam boraiból 23.00 óráig (Parlament Vinotéka – Falk Miksa

u. 6.)



Látótávolság - Karina Horitz kiállítása, megnyitja: Roskó Gábor (Pintér Sonja

Kortárs Galéria – Falk Miksa u. 10.)



Királynők csipkéje - csipkék királynője, a 105 éves halasi csipke, megnyitja: Lengyel

Anna (Silverhouse Antikvitás – Markó u. 4-6.)



19.30 óra Simon Houpt: Eltűnt műkincsek múzeuma – könyvbemutató,

előadást tart Bucsek Gábor, a Nemzeti Nyomozóiroda Műkincsvédelmi

Alosztályvezetője (Pintér Antik – Falk Miksa u. 10.)



20.00 óra Kántor Lajos Munkácsy-díjas festőművész kiállítása (Múzsa

Galéria – Falk Miksa u. 5, Körmendi Galéria – Falk Miksa utca 7.)



21.00 óra A Jazz H.C. Trio koncertje (Pintér Antik – Falk Miksa u. 10.)



21.30 óra Csernus Tibor kiállítása, megnyitja Passuth Krisztina (Erdész &

Makláry Fine Arts Galéria – Falk Miksa u. 10.)



Az este folyamán HAAS DALÉRIA: „Azért vannak a jóbarátok…” – egy este Máté

Péter dalaival.



Az eseményen közreműködő üzletek, galériák és programjaik



20. Anni Domini

1055 Budapest, Falk Miksa u. 12.



Régi tárgyak kicsiny boltja.



19. Artcore Antik & Design

1055 Budapest, Falk Miksa u. 12.



A kényelmet és a használhatóságot az igényes egyediséggel ötvöző XX. századi

bútorok.



17. Art-Deco Galéria

1055 Budapest, Markó u. 6. (pince)



Egyedi lámpák, csillárok, tükrök készítése, bútorok szakszerű restaurálása

klasszikus, kézi politúros módszerrel.



24. B55 Kortárs Galéria

1055 Budapest, Balassi Bálint u. 25.



Tothems – Tóth Gyula kiállítása. Megtekinthető: 2007. május 31-ig.



18. Bardoni Interiour

1055 Budapest, Falk Miksa u. 12., www.bardoni.hu



A galéria nem csupán kereskedik, hanem tulajdonosa és munkatársai egyben

lakberendezők is. Műtárgykereskedőként azt tartják feladatuknak, hogy felkutassák

a múlt legszebb bútorait. Lakberendezőként pedig azt, hogy a 21. századi európaiak

új ízléséhez és értékeihez igazítsák azokat.



1. Biarritz Étterem és Kávézó

1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 18., www.biarritz.hu



A 11 éve működő, üzleti és közéleti személyiségek által is kedvelt étterem francia

és magyar, valamint szezonális ételspecialitásait, a magyar borvidékek top borait,

valamint különleges koktéljait kínálja vendégei számára.



6. Café Picard

1055 Budapest, Falk Miksa u. 10.



10. Csák Máté Galéria

1055 Budapest, Falk Miksa u. 5.



19.00 óra: „Egy építész útirajzai” – fényképek, rajzok, akvarellek. Megtekinthető

2007. július 31-ig.



Csák Máté dr. techn. okl. építészmérnök, író, újságíró, festőművész, grafikus korai

eszmélésétől kezdve próbálja megragadni a pillanatot, visszafogni az időt. Jóllehet

művei jelentős része lapnak, mint az „Osztálynapló IV.A. 1956”, vagy a „Karlsruhe

Nemzetközi Tervpályázat Makettja”, vagy az „Építészet lényege” könyv kézirata,

útirajzai, fotói, akvarelljei egy generáció életútját és életérzését rögzítik. Bár

sokszor szorult az élet árnyékos oldalára, derűje, életöröme, igenlése töretlen,

visszfénye annak a sok jónak, amit barátaitól, osztálytársaitól szakmája művelőitől,

az ifjúságtól és a hölgyektől, családjától, szülőföldjétől, útitársaitól és a természettől

kapott. Most ezt a visszfényt tükrözi galériája.

www.kormendigaleria.hu/muvesz_413.html



8. Erdész & Makláry Fine Arts Gallery

1055 Budapest, Falk Miksa u. 10., www.erdeszmaklary.hu



17.00 órától a Sándorfi István kötet budapesti könyvpremierje.



21.30 óra: Csernus Tibor kiállítása, megnyitja Passuth Krisztina. Megtekinthető:

2007. június 23-ig. A Párizsban élő klasszikus kortárs festőművész, Csernus Tibor

munkáiból rendezett tárlaton olyan műveket állít ki a galéria, amelyek döntő

többségét még nem láthatta a nagyközönség.



21. Európa Galéria

1055 Budapest, Falk Miksa u. 18-20.



18.30 óra: Nagyítások: álomtöredékek – Horváth Lajos festőművész kiállítása.

Megnyitja Kratochwill Mimi művészettörténész. Megtekinthető: 2007. július 24-ig.



„Nagyítások: álomtöredékek”: Horváth Lajos festőművész világos, tiszta kompozíciói

álmokról, látomásokról, az emberi lélek színpadáról közös kultúránk és a festészet

mítoszaink nyelvén.



Európa Galéria: európai értékek, folyamatos megújulás. Sokszínű kulturális tér:

régiségek és kortárs művek, tárgyak és bútorok, fotók és festmények 400

négyzetméteren. Szüntelen keresés: kiállítások, hiteles alkotók, átélhető művészet.



23. Ferenczi Interior

1055 Budapest, Balassi Bálint u. 21-23., www.ferenczienterior.com



XX. századi designerek bútorai



2. HAAS Modern Művészeti Galéria

1055 Budapest, Falk Misa u. 6., www.haasgaleria.hu



17.00 és 24.00 óra között: a galéria előtt: Fotókiállítás Máté Péterről -

filmvetítéssel, meghívott vendégekkel. A galériában: XX. századi festmények,

rajzok. HAAS DALÉRIA: „Azért vannak a jóbarátok…” – egy este Máté Péter

dalaival.



30. HAAS Galéria és Kiállítóterem

1055 Budapest, Falk Miksa u. 13. mfszt. 2., www.haasgaleria.hu



Barcsaytól Scheiberig – XX. századi festmények, rajzok . Megtekinthető: 2007.

június15-ig.



32. Kieselbach Galéria és Aukciósház

1055 Budapes, Szent István krt. 5.; www.kieselbach.hu



Meglepetés kiállítás



12. Körmendi Galéria

1055 Budapest, Falk Miksa u. 7.; www.kormendigaleria.hu



20.00 óra: Kántor Lajos Munkácsy-díjas festőművész kiállítása. Megtekinthető:

2007. június 10-ig.



Kántor Lajos festőművész Vajdácskán született 1922. november 24-én. 1934-40

között a Műszaki Polgári továbbképzőn tanul, 1949-től 1954-ig a Képzőművészeti

Főiskola hallgatója. Tanárai: Hincz Gyula, Domanovszky Endre, Bernáth Aurél és

Barcsay Jenő voltak. 1951-54 között Domanovszky és Bernáth mesterek

tanársegéde. 1955-től szabad művészként folytatja életpályáját. 1954-től

szerepelnek művei egyéni és csoportos kiállításokon, magyarországi és külföldi

rendezvényeken. 1955-60 között forma-kísérletek és kubisztikus hatás jellemezte

munkáit. 1962-től 1970-ig tartó korszakát a gépi konstrukciókra emlékeztető

formák ábrázolása, később pedig, gépi mozgások síkra vetített dekoratív hatásával

és emellett épület díszítésével is foglalkozott. 1975-82 között szabadon alakított

formák kombinációiból, organikus és mértani struktúrákat alakít a vászon felületén.

1983-tól éveken át az ember létérzését, létállapotát kifejező, belső látás, szín- és

fényjelenségek ábrázolása a célja.



16. La Fenice Lakástextil Stúdió

1055 Budapest, Markó u. 4.; www.lafenice.hu



18.00 óra: „Lehullik a lepel” - az üzlet hivatalos megnyitója.



Lakástextil kiskereskedelem. Helyszíni felmérés alapján saját varrodai háttérrel

függöny, drapéria, ágytakaró és kiegészítők varrása. Saját műhelyben karnisok

méretre gyártása. Kárpitozás. Különleges beltéri árnyékolók minta utáni

értékesítése.



29. Magyar Francia Galéria

1055 Budapest, Falk Miksa u. 13.; www.magyar-franciagaleria.hu

22. Memoart Galéria

1055 Budapest, Balassi Bálint u. 21-23. 1. emelet; www.me-mo-art.com



Havadtőy Sámuel:Hommage à Agnes Martin. Megtekinthető: 2007. május 28-ig.



Havadtőy Sámuel saját, egyedi stílusában antik csipkékre dolgozza fel Ágnes Martin

ihlette festményeit.



13. Mihálka Antikvitás

1055 Budapest, Markó u. 3.; www.antiques2000.hu



17.30 óra: galéria-megnyitó



XVIII.-XIX.-XX. századi bútorok, festmények és nívós berendezési műtárgyak.



26. MissionArt Galéria

1055 Budapest, Falk Miksa u. 30.; www.missionartgaleria.hu



17.00 óra: Szabó Gyula művei a 30-as, 40-es évekből. Megtekinthető: 2007. június

24-ig.



18.00 óra: A MissionArt Galéria III. aukciós kiállítása a Falk M. u 5-ben.



A Missionart Galériában Szabó Gyula életműjének a pályakezdés időszakában, a

’30-as, ’40-es években készült műveiből mutat be egy reprezentatív válogatást. Ez

a korszak a festő életművében kevésbé ismert, mivel kiállításokon az ’50-es, ’60-as

években készült munkái szerepeltek elsősorban (pl. 1971-ben Magyar Nemzeti

Galériában rendezett gyűjteményes kiállítás). A festő alapélménye volt fiatalkori

párizsi utazása. Az itt és Magyarországon tapasztaltak alapján alakította ki kezdeti

stílusát, amely Van Gogh hatását is mutatja. Pasztózusan viszi fel a festéket a

vászonra és a kis foltok szinte mozgásba hozzák az ábrázolt tájakat, embereket,

csendéleteket. Színgazdag, anyagszerű festészete mellett kitűnően komponált. Az

1940-es években Csontváry festményeinek hangulatát idéző képeket fest a Garam

partján, illetve Ipolyságon. Az eddig ismeretlen életmű remek kvalitású darabjai

bizonyára felkeltik a műgyűjtők, de a műkedvelők érdeklődését is.



A MissionArt Galéria harmadik, miskolci aukciójának anyagát a nagy érdeklődésre

való tekintettel, most a budapesti közönségnek is bemutatja, a Falk Miksa u. 5 szám

alatt. A 231 tételből álló anyagban a galéria profiljának megfelelően nagyon erős a

nagybányai (pl. Jándi Dávid, Iványi Grünwald Béla, Nagy Oszkár), a magyar

avantgard (pl. Mattis Teutsch János, Kádár Béla) és a grafikai anyag (Rippl-Rónaitól

Vaszary-n át, egészen Kondor Béláig). Rajtuk kívül a XX. századi magyar modern

képzőművészeti tendenciák legjelentősebb képviselői szerepelnek az aukcióban. A

aukció anyaga az interneten is megtekinthető: www. missionart.hu



31. Montparnasse

1055 Budapest, Falk Miksa u. 17.



Francia Art Deco bútorok



28. Moró Antik

1055 Budapest, Falk Miksa u. 13.; www.moroantik.hu



17.00 óra: Japán Tekercsképek, Megtekinthető: 2007. június 14-ig.



Mintegy 25 darab 18-19. századi japán tekercsképet tekinthet meg a közönség.

Tussal, akvarellel festett képek, a keleti hagyományoknak megfelelően többnyire

természetből vett (állat, növény) témát ábrázolnak. Ezeken kívül néhány kalligráfiát

is megismerhetnek a látogatók.

11. Múzsa Galéria

1055 Budapest, Falk Miksa u. 5.



20.00 óra: Kántor Lajos Munkácsy-díjas festőművész kiállítása. Megtekinthető:

2007. június 10-ig. További információ: www.kormendigaleria.hu/muvesz_120.html



9. Násfa Antik Galéria

1055 Budapest, Falk Miksa u. 5.



A Násfa Antik Galéria elsősorban a XX. század elejének képző- és iparművészeti

alkotásaival foglalkozik. Az érdeklődők találhatnak e galériában kvalitásos

festményeket jelentős mesterektől és kismesterektől, szép bútorokat és

tárgyakat iparművészek alkotásaiból.



25. Nemes Galéria

1055 Budapest, Falk Miksa u. 28.



XIX-XX. századi magyar festmények, grafikák



3. Parlament Vinotéka

1055 Budapest, Falk Miksa u. 6.



19.00 - 23.00 óra: borkóstoló Washington állam boraiból.

Magyar és külföldi borkülönlegességek, mintegy 400 féle bor közül válogathat az

üzletbe betérő vendég.



14. Pintér Sonja Kortárs Galéria



1055 Budapest, Falk Miksa u. 10.; www.pinterantik.hu



19.00 óra: Látótávolság - Karina Horitz kiállítása. Megnyitja: Roskó Gábor.

Megtekinthető: 2007. június 23-ig.



Karina Horitz képzőművészeti tevékenységét meghatározza a különböző médiumok

használata, mint legújabb „Látótávolság” című kiállításán, ahol az installáció, a

mozgókép és a fotográfia vizuális nyelvét alkalmazza. Munkáinak visszatérő eleme

a tájaknak és a városképeknek játékos felhasználása, amelyek saját múltjából vett

képek átdolgozásai is egyben. Ezek a művek a nézőt arra késztetik, hogy saját

megtett „útjára” tekintsen, vitatva az emlékképek értelmezhetőségét.



A kiállítás egyik termében digitális fotósorozatot mutatnak be, másik két termében

videofilmek térbeli kapcsolatot teremtenek úthálózatokkal és térkép

fragmentumokkal.



5. Pintér Antik

1055 Budapest, Falk Miksa u. 10. ; www.pinterantik.hu



17.00 óra: Gerlóczi Zsigmond jazz improvizációi



19.30 óra: Simon Houpt: Eltűnt műkincsek múzeuma – könyvbemutató. Az

eseményen előadást tart Bucsek Gábor, a Nemzeti Nyomozóiroda Műkincsvédelmi

Alosztályának vezetője.



"Mikor egy festmény eltűnik, elveszítjük közös örökségünk egy kis darabját is." – az

Eltűnt műkincsek múzeuma egy olyan csodálatos galériába kalauzolja az olvasót,

mely sosem létezett. Simon Houpt egyedülálló módon meséli el e galéria

gyűjteményének történetét és mutatja be azokat a férfiakat és nőket, akiknek

valamilyen módon közük volt a műkincsek eltulajdonításához.

21.00 óra: a Jazz H.C. Trio koncertje



A Jazz H.C. Trio 2004 őszén alakult. A zenekar repertoárja elsősorban saját

szerzeményekből áll, amelyek leginkább az avantgard és a szabadzene határán

állnak. Az alap trio felállás néha vendégművészekkel is bővül (Grencsó István,

Bede Péter), akik még lendületesebbé, erőteljesebbé teszik a zenekar muzsikáját.

Tagok: Weisz Gábor szaxofonok, G. Szabó Hunor dobok, Hock Ernő nagybőgő.



15. SILVERHOUSE Antikvitás

1055 Budapest, Markó u. 4-6.



19.00 óra: "Királynők csipkéje - csipkék királynője" - A 105 éves halasi csipke.

Megnyitja: Lengyel Anna.



4. Stereo Gallery

1055 Budapest, Falk Miksa u. 6.; www.stereogallery.nl



18.30 óra: galéria- és kiállítás-megnyitó



A Falk Miksa utca legújabb kortárs galériája holland mintára született. A koncepció

szerint minden országban, ahol jelen van a Stereo Gallery, ottani street art

művészek képzőművészeti alkotásait állítják ki, legyen az festmény, fénykép vagy

akár kisplasztika. Stereo, mert képzőművészeti alkotások és elegáns ruhák is

megtalálhatók a boltban. (A magyarországi üzletben szeptembertől lesznek ruhák.)



7. Studio Agram

1055 Budapest, Falk Miksa utca 10.; www.studioagram.com



A múlt századi design Közép-

Európában.



27. Wladis Galéria

1055 Budapest Falk Miksa u. 13.; www.wladisgaleria.hu



Különleges ékszerek, kisplasztikák és nemesfém használati tárgyak.









http://www.hirado.hu/cikk.php?id=207753





Kulturális hírek





Műgyűjtők Éjszakája immár negyedik alkalommal /Részletes program!/





2007. május 24. 10:46

Csütörtök este kiállítás-megnyitókkal, koncertekkel,

borkóstolóval várják az érdeklődőket Budapest galériás

negyedében









Negyedik alkalommal rendezik meg csütörtökön a Műgyűjtők Éjszakáját Budapesten a galériás

negyedben. A galériák és régiségkereskedők tulajdonosai délután öt órától kiállítás-

megnyitókkal, koncertekkel, Washington állam boraival várják a programra ellátogatókat.



Csütörtökön már harminckét résztvevővel zajlik az esemény a Falk Miksa, a

Balaton, a Markó és a Balassi utcában. A Haas Modern Galériában Máté

Péterről nyílik fotókiállítás. A MissionArt Galéria Szabó Gyula

festőművész 30-as, 40-es években készített alkotásaiból rendez tárlatot, a

Moró Antik pedig a távol-keleti kultúrába nyújt betekintést Japán

Tekercsképek című kiállításával.



A MissionArt Galéria a XX. századi magyar modern képzőművészek műveiből

mutat be válogatást. Az Európa Galériában Nagyítások: álomtöredékek

címmel Horváth Lajos festőművész kiállítása nyílik. A Pintér Sonja Kortárs Galéria a három éve

Magyarországon élő és angol Karina Hortiz műveit mutatja be Látótávolság címmel. A Silverhouse

Antikvitás pedig a halasi csipke remekműveit tárja a látogatók elé.



Két galéria is otthont ad a Kántor Lajos kiállításnak. A Munkácsy-díjas

festőművész alkotásai a Körmendi és a Múzsa Galériában láthatók. Az

Erdész & Makláry Fine Arts Galéria a Párizsban élő festőművész, Csernus

Tibor munkáiból rendez tárlatot. A Kieselbach Galéria ezúttal is meglepetés

kiállítással készül a Műgyűjtők Éjszakájára.



Csütörtökön három új galéria, a Stereo Gallery, a B55 kortárs

galéria, a Mihálka Antikvitás és a La Fenice Lakástextil Stúdió

nyitja meg kapuit a galériás negyedben. A Parlament Vinotékában

Washington állam borait kóstolhatják meg az üzletbe látogatók.



Bővebb információ a: www.mugyujtokejszakaja.hu oldalon olvasható.



A következő Műgyűjtők éjszakájára augusztus közepén kerül sor.





Programok időrendi sorrendben:



17.00 óra



Szabó Gyula művei a 30-as, 40-es évekből (MissionArt Galéria - Falk Miksa u. 30.)

Fotókiállítás Máté Péterről - filmvetítéssel, meghívott vendégekkel a galéria előtt, XX. századi

festmények, rajzok a galériában (HAAS Modern Művészeti Galéria - Falk Misa u. 6. )

Japán Tekercsképek (Moró Antik - Falk Miksa u. 13.)

A Sándorfi István kötet budapesti könyvpremierje (Erdész & Makláry Fine Arts Galéria - Falk

Miksa u. 10.)

Gerlóczi Zsigmond jazz improvizációi (Pintér Antik - Falk Miksa u. 10.)



17.30 óra



Galéria-megnyitó (Mihálka Antikvitás Markó u. 3.)



18.00 óra



"Lehullik a lepel" - az üzlet hivatalos megnyitója (La fenice Lakástextil Stúdió - Markó u. 4.)

A MissionArt Galéria III. aukciós kiállítása a Falk Miksa utca 5-ben.

18.30 óra



Nagyítások: álomtöredékek - Horváth Lajos festőművész

kiállítása, megnyitja Kratochwill Mimi művészettörténész (Európa

Galéria - Falk Miksa u. 18-20.)

Galéria- és kiállítás-megnyitó (Stereo Gallery - Falk Miksa u.

6.)



19.00 óra



"Egy építész útirajzai" - fényképek, rajzok, akvarellek (Csák Máté Galéria - Falk Miksa u. 5.)

Borkóstoló Washington állam boraiból 23.00 óráig (Parlament Vinotéka - Falk Miksa u. 6.)

Látótávolság - Karina Horitz kiállítása, megnyitja: Roskó Gábor (Pintér Sonja Kortárs Galéria -

Falk Miksa u. 10.)

Királynők csipkéje - csipkék királynője, a 105 éves halasi csipke, megnyitja: Lengyel Anna, a

Magyar Rádió szerkesztője (Silverhouse Antikvitás - Markó u. 4-6.) A megnyitó után csipkevarrási

bemutató.



19.30 óra



Simon Houpt: Eltűnt műkincsek múzeuma - könyvbemutató, előadást tart Bucsek Gábor, a

Nemzeti Nyomozóiroda Műkincsvédelmi Alosztályvezetője (Pintér Antik - Falk Miksa u. 10.)



20.00 óra



Kántor Lajos Munkácsy-díjas festőművész kiállítása (Múzsa

Galéria - Falk Miksa u. 5, Körmendi Galéria - Falk Miksa utca 7.)



21.00 óra



A Jazz H.C. Trio koncertje (Pintér Antik - Falk Miksa u. 10.)



21.30 óra



Csernus Tibor kiállítása, megnyitja Passuth Krisztina (Erdész & Makláry Fine Arts Galéria - Falk

Miksa u. 10.)



Az este folyamán HAAS DALÉRIA: "Azért vannak a jóbarátok" - egy este Máté Péter dalaival.







hirado.hu/Független Hírügynökség





Híradó.hu



http://www.hirado.hu/cikk.php?id=207978









Kulturális hírek





Tízezer embert vonzott a Műgyűjtők Éjszakája!

2007. május 25. 10:08



A csütörtökön megnyílt kiállítások többsége június közepéig-

végéig megtekinthető









Csaknem tízezren voltak kíváncsiak a negyedik alkalommal megrendezett

Műgyűjtők Éjszakáján a fővárosi galériás negyed programjaira csütörtökön este -

tájékoztatták a Független Hírügynökséget a szervezők.



Csütörtökön 32 galéria és antiküzlet tartott nyitva éjfélig a

Falk Miksa, a Balaton, a Markó és a Balassi utcában.

Összesen 17 kiállítás, 3 koncert, 2 könyvpremier, és

Washington állam borai közül válogathatott a közönség. A

látogatók a kortárs és antik képző- és iparművészet számos

vállfajával és képviselőjével ismerkedhettek az este

folyamán. Négy új üzlet, a Stereo Gallery, a B55 Kortárs

Galéria, a Mihálka Antikvitás és a La Fenice Lakástextil

Stúdió nyitotta meg kapuit a negyedik Műgyűjtők

Éjszakáján.



A csütörtökön megnyílt kiállítások többsége június közepéig-végéig megtekinthető. A

tárlatokról bővebb információ a www.mugyujtokejszakaja.hu weblapon olvasható.



A következő Műgyűjtők éjszakáját augusztus közepén rendezik meg.





hirado.hu/Független Kapcsolódó cikkek

Hírügynökség

Műgyűjtők

Éjszakája immár negyedik

alkalommal /Részletes

program!/









Hírextra.hu



http://www.hirextra.hu/hirek/article.php?menu_id=2&article_id=11739









A műgyűjtők ma éjszakáznak

2007. 05. 24. 13.16 Hírextra

Negyedik alkalommal rendezik meg csütörtökön a Műgyűjtők Éjszakáját

Budapesten a galériás negyedben. A galériák és régiségkereskedők

tulajdonosai délután öt órától kiállítás-megnyitókkal, koncertekkel,

Washington állam boraival várják a programra ellátogatókat.

Csütörtökön már harminckét résztvevővel zajlik az esemény a Falk Miksa, a Balaton, a

Markó és a Balassi utcában. A Haas Modern Galériában Máté Péterről nyílik

fotókiállítás. A MissionArt Galéria Szabó Gyula festőművész 30-as, 40-es években

készített alkotásaiból rendez tárlatot, a Moró Antik pedig a távol-keleti kultúrába nyújt

betekintést Japán Tekercsképek című kiállításával.



A MissionArt Galéria a XX. századi magyar modern képzőművészek műveiből mutat be

válogatást. Az Európa Galériában Nagyítások: álomtöredékek címmel Horváth Lajos

festőművész kiállítása nyílik. A Pintér Sonja Kortárs Galéria a három éve

Magyarországon élő és angol Karina Hortiz műveit mutatja be Látótávolság címmel. A

Silverhouse Antikvitás pedig a halasi csipke remekműveit tárja a látogatók elé.



Két galéria is otthont ad a Kántor Lajos-kiállításnak. A Munkácsy-díjas festőművész

alkotásai a Körmendi és a Múzsa Galériában láthatók. Az Erdész & Makláry Fine Arts

Galéria a Párizsban élő festőművész, Csernus Tibor munkáiból rendez tárlatot. A

Kieselbach Galéria ezúttal is meglepetés kiállítással készül a Műgyűjtők Éjszakájára.



Csütörtökön három új galéria, a Stereo Gallery, a B55 kortárs galéria, a Mihálka

Antikvitás és a La Fenice Lakástextil Stúdió nyitja meg kapuit a galériás negyedben. A

Parlament Vinotékában Washington állam borait kóstolhatják meg az üzletbe

látogatók.



Bővebb információ a: www.mugyujtokejszakaja.hu oldalon olvasható.



Forrás: FH



Hírtv.hu



http://www.hirtv.hu/kultura/?article_hid=156941





Kultúra Archívum





2007-05-24 07:20



Műgyűjtők Éjszakája Budapesten



Negyedik alkalommal rendezik meg csütörtökön a Műgyűjtők Éjszakáját Budapesten a

galériás negyedben. A galériák és régiségkereskedők tulajdonosai délután öt órától

kiállítás-megnyitókkal, koncertekkel, Washington állam boraival várják a programra

ellátogatókat.

Csütörtökön már harminckét résztvevővel zajlik az esemény a Falk Miksa, a Balaton, a Markó és

a Balassi utcában. A Haas Modern Galériában Máté Péterről nyílik fotókiállítás. A MissionArt

Galéria Szabó Gyula festőművész 30-as, 40-es években készített alkotásaiból rendez tárlatot, a

Moró Antik pedig a távol-keleti kultúrába nyújt betekintést Japán Tekercsképek című kiállításával.



A MissionArt Galéria a XX. századi magyar modern képzőművészek műveiből mutat be

válogatást. Az Európa Galériában Nagyítások: álomtöredékek címmel Horváth Lajos festőművész

kiállítása nyílik. A Pintér Sonja Kortárs Galéria a három éve Magyarországon élő és angol Karina

Hortiz műveit mutatja be Látótávolság címmel. A Silverhouse Antikvitás pedig a halasi csipke

remekműveit tárja a látogatók elé.



Két galéria is otthont ad a Kántor Lajos-kiállításnak. A Munkácsy-díjas festőművész alkotásai a

Körmendi és a Múzsa Galériában láthatók. Az Erdész & Makláry Fine Arts Galéria a Párizsban

élő festőművész, Csernus Tibor munkáiból rendez tárlatot. A Kieselbach Galéria ezúttal is

meglepetés kiállítással készül a Műgyűjtők Éjszakájára.



Csütörtökön három új galéria, a Stereo Gallery, a B55 kortárs galéria, a Mihálka Antikvitás és a

La Fenice Lakástextil Stúdió nyitja meg kapuit a galériás negyedben. A Parlament Vinotékában

Washington állam borait kóstolhatják meg az üzletbe látogatók.



Bővebb információ a: www.mugyujtokejszakaja.hu oldalon olvasható.



FH





Inforadio.hu



http://www.inforadio.hu/hir/kultura/hir-123788







KULTÚRA



"Életre szóló feeling" csütörtök este

2007. május 23., szerda 5:31 InfoRádió / Sárközi Lóránt

Tizenkét kiállításmegnyitót, három koncertet, két könyvpremiert, négy új üzlet megnyitását és

számos más programot kínál május 24-én a negyedik Műgyűjtők éjszakája, a budapesti galériás

negyedben.

Az Európa Galéria tulajdonosa az InfoRádióban elmondta: a fesztivál lényege, hogy koncentráltan tudja

bemutatni a Falk Miksa utca és környékén megnyíló galériák munkásságát.



A Műgyűjtők éjszakája óriási kínálatot nyújt, nem csak a régebbi korok művészeti irányzataiból, hanem a

kortárs művészeti termékekből is - tette hozzá Lex Mihály.



A rendezvénynek 32 résztvevője lesz, 12 kiállítás koncentrálódik erre az időszakra.



Az ide látogatóknak nagyon érzelemgazdag élményben lehet része, jazzfesztivál és borkóstolás is lesz -

hangsúlyozta a galériatulajdonos, hozzátéve: a résztvevők egy nagy kulturális pezsgés részesévé válnak.



Lex Mihály szerint a fesztivál összbenyomása, a feelingje életre szóló élményként marad meg az

emberekben.



Közkincs.hu

www.kozkincs.hu/aggregator%3Fpage%3D3+%224.+m%C5%B1gy%C5%B1jt%C5%91k+%C3%A9

jszak%C3%A1ja%22&hl=hu&ct=clnk&cd=14&gl=hu





Hírolvasó

4. MŰGYŰJTŐK ÉJSZAKÁJA

Irodalmi Rádió - P, 2007-05-18 06:06

2007. május 24., csütörtök, 17-24 h, Budapest, V. kerület Falk Miksa, Balaton, Markó és Balassi utca.

A negyedik alkalommal megrendezendő Műgyűjtők éjszakáján, május 24-én, csütörtökön négy új

üzlet hivatalos megnyitójára kerül sor, és az ezúttal már harminckét résztvevővel zajló programon

amellett, hogy éjfélig látogathatók a galériák és régiségkereskedések, 12 kiállítás-megnyitó, három

koncert, borkóstoló és két könyvpremier közül is válogathatnak a programra ellátogatók.



Kulturpont.hu



http://www.kulturpont.hu/content.php?hle_id=13632&PHPSESSID=146764060423a5b1626ce61cd00

703d3





Rovat » A Műgyűjtők negyedik Éjszakája





A Műgyűjtők negyedik Éjszakája [2007-05-23]







2007. május 24-én rendezik meg a negyedik Műgyűjtők Éjszakáját Budapesten. (KultúrPont)

Negyedik alkalommal rendezik meg a Műgyűjtők éjszakáját 2007. május 24-én Budapesten. A már hagyománnyá vált est

lehetőséget nyújt a műkedvelőknek, hogy pezsgő környezetben, változatos programokkal és kiállításokkal kapcsolódjanak

ki.



A programot 2006 augusztusában szervezték meg először, s azóta nagy népszerűségre tett szert. A Műgyűjtők negyedik

Éjszakáján huszonöt galéria és üzlet vesz részt, akik hosszabbított nyitva tartással, kiállítás-megnyitókkal, koncerttel,

dedikálásokkal és más kulturális programokkal várják az érdeklődőket. A párizsi mintára kiválasztott galériás negyedet

Budapesten a Falk Miksa, a Balaton, a Markó és a Balassi utca fogja képviselni.







Bővebb információ:



I: www.mugyujtokejszakaja.hu





Lánchíd rádió



http://www.lanchidradio.hu/ezrek_voltak_kivancsiak_a_mugyujtok_ejszakajara_20070525



Ezrek voltak kíváncsiak a Műgyűjtők Éjszakájára



Lánchíd Rádió, p, 2007-05-25 10:49

 Kultúra

Csaknem tízezren voltak kíváncsiak a negyedik alkalommal megrendezett Műgyűjtők Éjszakáján a

fővárosi galériás negyed programjaira csütörtökön este.



Csütörtökön 32 galéria és üzlet tartott nyitva éjfélig a Falk Miksa, a Balaton, a Markó és a Balassi utcában.

Összesen 17 kiállítás, 3 koncert, 2 könyvpremier, és Washington állam borai közül válogathatott a közönség.



A látogatók a kortárs és antik képző- és iparművészet számos képviselőjével ismerkedhettek az este folyamán.

Négy új üzlet, a Stereo Gallery, a B55 Kortárs Galéria, a Mihálka Antikvitás és a La Fenice Lakástextil Stúdió

nyitotta meg kapuit a negyedik Műgyűjtők Éjszakáján.

A csütörtökön megnyílt kiállítások többsége június közepéig-végéig megtekinthető. A tárlatokról bővebb információ

a www.mugyujtokejszakaja.hu weblapon olvasható.



A következő Műgyűjtők éjszakáját augusztus közepén rendezik meg.



(FH)





Litera.hu



http://www.litera.hu/object.527f8f40-135f-4a06-b399-dd728d8d40b8.ivy









2007. 05. 23.

Műgyűjtők éjszakája – május 24.

Kiállítás-megnyitók, koncertek, könyvpremierek

A negyedik alkalommal rendezik meg a Műgyűjtők

éjszakáját május 24-én, csütörtökön Budapesten az V.

kerület Falk Miksa, Balaton, Markó és Balassi utcáiban.

Négy új üzlet hivatalos megnyitójára kerül sor ekkor, és

az ezúttal már harminckét résztvevővel zajló programon

amellett, hogy éjfélig látogathatók a galériák és

régiségkereskedések, 12 kiállítás-megnyitó, három

koncert, borkóstoló és két könyvpremier közül is

válogathatnak a programra ellátogatók.









A 17 órakor kezdődő esemény három kiállítás-megnyitót kínál: a Haas Modern Galériában fotókiállítás látható Máté

Péterről, filmvetítéssel és meghívott vendégek részvételével. A MissionArt Galéria Szabó Gyula festőművész eddig

kevéssé ismert periódusából, a 30-as, 40-es években készített alkotásaiból rendez tárlatot, a Moró Antik pedig a

távol-keleti kultúrába nyújt betekintést Japán Tekercsképek című kiállításával.



Este 6 órától a MissionArt Galéria a Miskolcon megrendezendő III. aukciós kiállításának anyagát mutatja be a Falk

Miksa utca 5-ben a nagybányai és a magyar avantgard alkotók, a XX. századi magyar modern képzőművészeti

tendenciák legjelentősebb képviselőinek műveiből és grafikai anyagból.



Fél 7-től Nagyítások: álomtöredékek címmel Horváth Lajos festőművész kiállítása nyílik az Európa Galériában. Az

alkotó világos, tiszta kompozíciói álmokba, látomásokba és az emberi lélek színpadába nyújtanak betekintést.



19 órakor Egy építész útirajzai láthatók Csák Máté fényképeiből, rajzaiból és akvarelljeiből a névadó galériában. A

Pintér Sonja Kortárs Galéria ezúttal a három éve Magyarországon élő és inspirálódó angol Karina Hortiz műveit

mutatja be Látótávolság címmel, melyek között installációk, mozgóképek és fotók is láthatók. A Silverhouse

Antikvitás a 105 éves, világhírű halasi csipke remekműveit tárja a látogatók elé „Királynők csipkéje – csipkék

királynője” kiállításával, a megnyitót csipkevarrási bemutató követi.



Két galéria ad helyet az este 8 órakor nyíló Kántor Lajos-kiállításnak. A Munkácsy-díjas festőművész alkotásai a

Körmendi és a Múzsa Galériában láthatók.

Fél 10-kor az Erdész & Makláry Fine Arts Galéria egy nagymester alkotásait mutatja be: a Párizsban élő klasszikus

kortárs festőművész, Csernus Tibor munkáiból rendezett tárlatot nyitja meg olyan művekkel, amelyek döntő

többségét még nem láthatta a nagyközönség.



A Kieselbach Galéria ezúttal is meglepetés kiállítással készül a Műgyűjtők éjszakájára. Ezen az estén a már

korábban megnyílt és állandó kiállítások is látogathatók, így például a Haas Galéria és Kiállítóterem Barcsaytól

Scheiberig címmel XX. századi festményeket, rajzokat mutat be, a Memoart Galériában pedig Havadtőy Sámuel:

Hommage à Agnes Martin című kiállítása látható.



Három új galéria és egy lakástextil stúdió nyitja meg kapuit a galériás negyedben a negyedik alkalommal

megrendezendő Műgyűjtők éjszakáján. AStereo Gallery holland mintára született, street art művészek

képzőművészeti alkotásait állítja ki, legyen az festmény, fénykép vagy akár kisplasztika. A B55 kortárs galéria ugyan

néhány hete már megnyitotta kapuit, de a szélesebb publikumnak május 24-én mutatkozik be először a Tothems

című, Tóth Gyula alkotásaiból válogatott tárlattal. A Mihálka Antikvitás XVIII., XIX. és XX. századi bútorokat,

festményeket és nívós berendezési műtárgyakat kínál az érdeklődőknek. Ugyancsak a Műgyűjtők éjszakáján hullik le

először a lepel a La Fenice Lakástextil Stúdió előtt, ahol ezentúl különleges drapériákhoz, textíliákhoz juthat a betérő

vendég.



A koncerteket Gerlóczy Zsigmond 11 éves zongoraművész jazz-improvizációi nyitják a Pintér Antikban. A már

hagyománnyá váló Haas Daléria előadói ezúttal – a galéria kiállításához kapcsolódva – „Azért vannak a

jóbarátok…” címmel Máté Péter dalait adják elő az este folyamán. 21 órakor a zenei központ ismét a Pintér Antik,

ahol a Jazz H.C. Trio az avantgárd és a szabadzene határán álló szerzeményeit mutatja be.



Két képzőművészeti témájú könyvvel is a Műgyűjtők éjszakáján ismerkedhet először az olvasó. 17 órától az Erdész

& Makláry Fine Arts Galériában a Franciaországban élő világhírű festőművész, Sándorfi István eddigi életművét

bemutató kötet budapesti könyvpremierjére kerül sor, amely a debreceni MODEMben, június 3-ig látható életmű-

kiállítással egyidőben jelent meg, majd 19.30-kor Simon Houpt: Eltűnt műkincsek múzeuma című

könyvbemutatójának ad helyet a Pintér Antik. Simon Houpt egyedülálló módon meséli el e galéria gyűjteményének

történetét és mutatja be azokat a férfiakat és nőket, akiknek valamilyen módon közük volt a műkincsek

eltulajdonításához. Az eseményen a hazai helyzetről is beszámol Bucsek Gábor, a Nemzeti Nyomozóiroda

Műkincsvédelmi Alosztályvezetője.



A 4. Műgyűjtők éjszakája a különleges borokat kedvelők számára is kínál programot; a Parlament Vinotékában este

19-től 23 óráig Washington állam borait ízlelhetik meg az üzletbe látogatók, és hosszabbított nyitva tartással, éjfélig

várja ezen a napon a vendégeket a Biarritz Étterem és a Café Picard is.



A programok ingyenesek. A következő Műgyűjtők éjszakájára augusztus közepén kerül sor.





A Műgyűjtők éjszakájának honlapja









Magyarcentrum

http://209.85.135.104/search?q=cache:v_duf5CvkTYJ:magyarcentrum.hu/%3Ffull%3D1%26day%3D

2007-05-

16+%224.+m%C5%B1gy%C5%B1jt%C5%91k+%C3%A9jszak%C3%A1ja%22&hl=hu&ct=clnk&c

d=23&gl=hu





4. Műgyűjtők éjszakája

A negyedik alkalommal megrendezendő Műgyűjtők éjszakáján, május 24-én, csütörtökön négy új

üzlet hivatalos megnyitójára kerül sor, és az ezúttal már harminckét résztvevővel zajló programon

amellett, hogy éjfélig látogathatók a galériák és régiségkereskedések, 12 kiállítás-megnyitó, három

koncert, borkóstoló és két könyvpremier közül is válogathatnak a programra ellátogatók.

máj. 16 14:41



http://mkdsz.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=5527&Itemid=147

Magyar-hon-lap



Műgyűjtők éjszakája

2007. május 20. vasárnap 00:00



4. Műgyűjtők éjszakája



2007. május 24., csütörtök, 17-24 h



Budapest, V. kerület Falk Miksa, Balaton, Markó és Balassi utca





A negyedik alkalommal megrendezendő Műgyűjtők éjszakáján, május 24-én,

csütörtökön négy új üzlet hivatalos megnyitójára kerül sor, és az ezúttal már harminckét

résztvevővel zajló programon amellett, hogy éjfélig látogathatók a galériák és

régiségkereskedések, 12 kiállítás-megnyitó, három koncert, borkóstoló és két

könyvpremier közül is válogathatnak a programra ellátogatók.



Az eseményen résztvevők számos színes programot nyújtanak május 24-én. A 17 órakor

kezdődő esemény három kiállítás-megnyitót kínál: a Haas Modern Galériában fotókiállítás

látható Máté Péterről, filmvetítéssel és meghívott vendégek részvételével. A MissionArt

Galéria Szabó Gyula festőművész eddig kevéssé ismert periódusából, a 30-as, 40-es

években készített alkotásaiból rendez tárlatot, a Moró Antik pedig a távol-keleti kultúrába

nyújt betekintést Japán Tekercsképek című kiállításával. Este 6 órától a MissionArt Galéria

a Miskolcon megrendezendő III. aukciós kiállításának anyagát mutatja be a Falk Miksa utca

5-ben a nagybányai és a magyar avantgard alkotók, a XX. századi magyar modern

képzőművészeti tendenciák legjelentősebb képviselőinek műveiből és grafikai anyagból.



Fél 7-től Nagyítások: álomtöredékek címmel Horváth Lajos festőművész kiállítása nyílik az

Európa Galériában. Az alkotó világos, tiszta kompozíciói álmokba, látomásokba és az

emberi lélek színpadába nyújtanak betekintést.



19 órakor Egy építész útirajzai láthatók Csák Máté fényképeiből, rajzaiból és akvarelljeiből

a névadó galériában. A Pintér Sonja Kortárs Galéria ezúttal a három éve Magyarországon

élő és inspirálódó angol Karina Hortiz műveit mutatja be Látótávolság címmel, melyek

között installációk, mozgóképek és fotók is láthatók. A Silverhouse Antikvitás a 105 éves,

világhírű halasi csipke remekműveit tárja a látogatók elé "Királynők csipkéje - csipkék

királynője" kiállításával.



Két galéria ad helyet az este 8 órakor nyíló Kántor Lajos-kiállításnak. A Munkácsy-díjas

festőművész alkotásai a Körmendi és a Múzsa Galériában láthatók.



Fél 10-kor az Erdész & Makláry Fine Arts Galéria egy nagymester alkotásait mutatja be: a

Párizsban élő klasszikus kortárs festőművész, Csernus Tibor munkáiból rendezett tárlatot

nyitja meg olyan művekkel, amelyek döntő többségét még nem láthatta a nagyközönség.



A Kieselbach Galéria ezúttal is meglepetés kiállítással készül a Műgyűjtők éjszakájára.



Ezen az estén a már korábban megnyílt és állandó kiállítások is látogathatók, így például a

Haas Galéria és Kiállítóterem Barcsaytól Scheiberig címmel XX. századi festményeket,

rajzokat mutat be, a Memoart Galériában pedig Havadtőy Sámuel:Hommage à Agnes Martin

című kiállítása látható.





Három új galéria és egy lakástextil stúdió nyitja meg kapuit a galériás negyedben a

negyedik alkalommal megrendezendő Műgyűjtők éjszakáján. A Stereo Gallery holland

mintára született, street art művészek képzőművészeti alkotásait állítja ki, legyen az

festmény, fénykép vagy akár kisplasztika. A B55 kortárs galéria ugyan néhány hete már

megnyitotta kapuit, de a szélesebb publikumnak május 24-én mutatkozik be először a

Tothems című, Tóth Gyula alkotásaiból válogatott tárlattal. A Mihálka Antikvitás XVIII.,

XIX. és XX. századi bútorokat, festményeket és nívós berendezési műtárgyakat kínál az

érdeklődőknek. Ugyancsak a Műgyűjtők éjszakáján hullik le először a lepel a La Fenice

Lakástextil Stúdió előtt, ahol ezentúl különleges drapériákhoz, textíliákhoz juthat a betérő

vendég.



A koncerteket Gerlóczy Zsigmond 11 éves zongoraművész jazz-improvizációi nyitják a

Pintér Antikban. A már hagyománnyá váló Haas Daléria előadói ezúttal – a galéria

kiállításához kapcsolódva – „Azért vannak a jóbarátok…”címmel Máté Péter dalait adják

elő az este folyamán. 21 órakor a zenei központ ismét a Pintér Antik, ahol a Jazz H.C. Trio

az avantgárd és a szabadzene határán álló szerzeményeit mutatja be.



Két képzőművészeti témájú könyvvel is a Műgyűjtők éjszakáján ismerkedhet először az

olvasó. 17 órától az Erdész & Makláry Fine Arts Galériában a Franciaországban élő

világhírű festőművész, Sándorfi István eddigi életművét bemutató kötet budapesti

könyvpremierjére kerül sor, amely a debreceni MODEMben, június 3-ig látható életmű-

kiállítással egyidőben jelent meg, majd 19.30-kor Simon Houpt: Eltűnt műkincsek

múzeuma című könyvbemutatójának ad helyet a Pintér Antik. A kiadvány egy olyan

csodálatos galériába kalauzolja az olvasót, mely sosem létezett. Simon Houpt egyedülálló

módon meséli el e galéria gyűjteményének történetét és mutatja be azokat a férfiakat és

nőket, akiknek valamilyen módon közük volt a műkincsek eltulajdonításához. Az

eseményen a hazai helyzetről is beszámol Bucsek Gábor, a Nemzeti Nyomozóiroda

Műkincsvédelmi Alosztályvezetője.



A 4. Műgyűjtők éjszakája a különleges borokat kedvelők számára is kínál programot; a

Parlament Vinotékában este 19-től 23 óráig Washington állam borait ízlelhetik meg az

üzletbe látogatók, és hosszabbított nyitva tartással, éjfélig várja ezen a napon a vendégeket

a Biarritz Étterem és a Café Picard is.



A programok ingyenesek.



Részletes program: www.mugyujtokejszakaja.hu



A következő Műgyűjtők éjszakájára augusztus közepén kerül sor.





Mixmagazin.hu



http://www.mixmagazin.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=4721

Műgyűjtők éjszakája negyedszer

Negyedik alkalommal rendezik meg csütörtökön a Műgyűjtők Éjszakáját Budapesten a galériás



negyedben. A galériák és régiségkereskedők tulajdonosai délután öt órától kiállítás-megnyitókkal, koncertekkel,

Washington állam boraival várják a programra ellátogatókat.









Csütörtökön már harminckét résztvevővel zajlik az esemény a Falk Miksa, a Balaton, a Markó és a Balassi utcában.

A Haas Modern Galériában Máté Péterről nyílik fotókiállítás. A MissionArt Galéria Szabó Gyula festőművész 30-as,

40-es években készített alkotásaiból rendez tárlatot, a Moró Antik pedig a távol-keleti kultúrába nyújt betekintést

Japán Tekercsképek című kiállításával.









A MissionArt Galéria a XX. századi magyar modern képzőművészek műveiből mutat be válogatást. Az Európa

Galériában Nagyítások: álomtöredékek címmel Horváth Lajos festőművész kiállítása nyílik. A Pintér Sonja Kortárs

Galéria a három éve Magyarországon élő és angol Karina Hortiz műveit mutatja be Látótávolság címmel. A

Silverhouse Antikvitás pedig a halasi csipke remekműveit tárja a látogatók elé.









Két galéria is otthont ad a Kántor Lajos-kiállításnak. A Munkácsy-díjas festőművész alkotásai a Körmendi és a

Múzsa Galériában láthatók. Az Erdész & Makláry Fine Arts Galéria a Párizsban élő festőművész, Csernus Tibor

munkáiból rendez tárlatot. A Kieselbach Galéria ezúttal is meglepetés kiállítással készül a Műgyűjtők Éjszakájára.









Csütörtökön három új galéria, a Stereo Gallery, a B55 kortárs galéria, a Mihálka Antikvitás és a La Fenice

Lakástextil Stúdió nyitja meg kapuit a galériás negyedben. A Parlament Vinotékában Washington állam borait

kóstolhatják meg az üzletbe látogatók.



Bővebb információ a: www.mugyujtokejszakaja.hu oldalon olvasható.







Mno.hu



http://mn.mno.hu/index.mno?cikk=412707&rvt=7&redirect=false&norel=1&pass=3









Bezárás | Nyomtatás







Tárlatok, koncertek: Műgyűjtők éjszakája

2007. május 24. (15. oldal)



P. Szabó Ernő

Négy új műkereskedés, illetve galéria is nyílik ma este a negyedik Műgyűjtők éjszakája

rendezvénysorozat részeként. Nőtt a közönség előtt egész este nyitva tartó intézmények

száma is; a már harminckét résztvevővel zajló programban éjfélig látogathatók a galériák és

a régiségkereskedések, tizenkét kiállításmegnyitó, három koncert, borkóstoló és két

könyvpremier közül válogathatnak a Falk Miksa utcába és környékére ellátogatók.



Kezdésként három tárlatmegnyitót is kínál délután öt órakor az eseménysorozat: a Haas Modern

Galériában fotókiállítás látható Máté Péterről, filmvetítéssel és meghívott vendégek részvételével.

A MissionArt Galéria Szabó Gyula festőművész eddig kevéssé ismert periódusából, a 30-as, 40-es

években készített alkotásaiból rendez tárlatot, a Moró Antik pedig a távol-keleti kultúrába nyújt

betekintést Japán tekercsképek című kiállításával. Az este folyamán félóránként, óránként lesz új

bemutató a Falk Miksa utcában, egészen fél tízig, amikor is az Erdész & Makláry Fine Arts Galéria

a Párizsban élő klasszikus kortárs festőművész, Csernus Tibor munkáiból rendezett tárlatot nyitja

meg olyan művekkel, amelyek döntő többségét még nem láthatta a nagyközönség.

Három új galéria és egy lakástextil-stúdió nyílik a galériás negyedben. A Stereo Gallery holland

mintára született, street art művészek képzőművészeti alkotásait állítja ki, legyen az festmény,

fénykép vagy akár kisplasztika. A B55 kortárs galéria ugyan néhány hete már megnyitotta

kapuit, de a szélesebb publikumnak ma mutatkozik be először a Tothems című, Tóth Gyula

alkotásaiból válogatott tárlattal. A Mihálka Antikvitás XVIII., XIX. és XX. századi bútorokat,

festményeket és nívós berendezési műtárgyakat kínál az érdeklődőknek. Ugyancsak a Műgyűjtők

éjszakáján hullik le először a lepel a La Fenice Lakástextil-stúdióról, ahol ezentúl különleges

drapériákhoz, textíliákhoz juthat a betérő vendég. A koncerteket Gerlóczy Zsigmond tizenegy

éves zongoraművész jazzimprovizációi nyitják a Pintér Antikban.

Két képzőművészeti témájú könyvvel is a Műgyűjtők éjszakáján ismerkedhet meg először az

olvasó. Öt órakor az Erdész & Makláry Fine Arts Galériában a Franciaországban élő festőművész,

Sándorfi István eddigi életművét bemutató kötet budapesti könyvpremierje lesz, amely a

debreceni Modemben június 3-ig látható életmű-kiállítással egy időben jelent meg, majd este fél

nyolckor Simon Houpt Eltűnt műkincsek múzeuma című könyvbemutatójának ad helyet a Pintér

Antik. Az eseményen a hazai helyzetről is beszámol Bucsek Gábor, a Nemzeti Nyomozó Iroda

műkincsvédelmi alosztályvezetője. A programok ingyenesek. Infó: www.mugyujtokejszakaja.hu.

A következő Műgyűjtők éjszakáját augusztus közepén rendezik meg.







MTI.hu



http://209.85.135.104/search?q=cache:bzLqV6fn2aQJ:hirek.mti.hu/kultura/kiallitas/+%22m%C5%B1

gy%C5%B1jt%C5%91k+%C3%A9jszak%C3%A1ja%22&hl=hu&ct=clnk&cd=96&gl=hu









Kiállítás

Újra lesz műgyűjtők éjszakája

2007. május 18. 11:46

Immár negyedik alkalommal rendezik meg a Falk Miksa utcai galériák május 24-én a Műgyűjtők

éjszakáját. Ezen a napon este 6-kor nem zárnak be az üzletek, hanem új kiállításokkal, előadásokkal,

bemutatókkal várják az érdeklődőket, egészen éjfélig. Már nem csak a francia példát itthon

meghonosító Falk Miksa utcai galériákat, antikvitásokat és műkereskedéseket lehet azonban az

éjszakába nyúlóan meglátogatni, hanem az újonnan csatlakozott környékbeli - a Balaton, a Markó és a

Balassi utcai - műtárgyakkal foglalkozó üzleteket is. Harminckét helyszínen fogadják képpel,

műtárggyal, zenével, enni-innivalóval, szíves szóval a vendégeket.





Művész-világ.hu



http://www.muvesz-vilag.hu/kepzomuveszet/esemenyek/4978



Műgyűjtők éjszakája

Négy új üzlet hivatalos megnyitójára is sor kerül a negyedik alkalommal

megrendezendő Műgyűjtők éjszakáján május 24-én, csütörtökön. A harminckét résztvevővel

zajló programon amellett, hogy éjfélig látogathatók a galériák és régiségkereskedések, 12

kiállítás-megnyitó, három koncert, borkóstoló és két könyvpremier közül is válogathatnak az

érdeklődők.

Az eseményen résztvevők számos színes programot nyújtanak május 24-én. A 17 órakor kezdődő esemény három kiállítás-

megnyitót kínál: a Haas Modern Galériában fotókiállítás látható Máté Péterről, filmvetítéssel és meghívott vendégek

részvételével. A MissionArt Galéria Szabó Gyula festőművész eddig kevéssé ismert periódusából, a 30-as, 40-es években

készített alkotásaiból rendez tárlatot, a Moró Antik pedig a távol-keleti kultúrába nyújt betekintést Japán Tekercsképek

című kiállításával. Este 6 órától a MissionArt Galéria a Miskolcon megrendezendő III. aukciós kiállításának anyagát

mutatja be a Falk Miksa utca 5-ben a nagybányai és a magyar avantgard alkotók, a XX. századi magyar modern

képzőművészeti tendenciák legjelentősebb képviselőinek műveiből és grafikai anyagból.



Fél 7-től Nagyítások: álomtöredékek címmel Horváth Lajos festőművész kiállítása nyílik az Európa Galériában. Az alkotó

világos, tiszta kompozíciói álmokba, látomásokba és az emberi lélek színpadába nyújtanak betekintést.



19 órakor Egy építész útirajzai láthatók Csák Máté fényképeiből, rajzaiból és akvarelljeiből a névadó galériában. A Pintér

Sonja Kortárs Galéria ezúttal a három éve Magyarországon élő és inspirálódó angol Karina Hortiz műveit mutatja be

Látótávolság címmel, melyek között installációk, mozgóképek és fotók is láthatók. A Silverhouse Antikvitás a 105 éves,

világhírű halasi csipke remekműveit tárja a látogatók elé „Királynők csipkéje - csipkék királynője" kiállításával.



Két galéria ad helyet az este 8 órakor nyíló Kántor Lajos-kiállításnak. A Munkácsy-díjas festőművész alkotásai a

Körmendi és a Múzsa Galériában láthatók.



Fél 10-kor az Erdész & Makláry Fine Arts Galéria egy nagymester alkotásait mutatja be: a Párizsban élő klasszikus kortárs

festőművész, Csernus Tibor munkáiból rendezett tárlatot nyitja meg olyan művekkel, amelyek döntő többségét még nem

láthatta a nagyközönség.

A Kieselbach Galéria ezúttal is meglepetés kiállítással készül a Műgyűjtők éjszakájára.



Ezen az estén a már korábban megnyílt és állandó kiállítások is látogathatók, így például a Haas Galéria és Kiállítóterem

Barcsaytól Scheiberig címmel XX. századi festményeket, rajzokat mutat be, a Memoart Galériában pedig Havadtőy

Sámuel:Hommage à Agnes Martin című kiállítása látható.



Három új galéria és egy lakástextil stúdió nyitja meg kapuit a galériás negyedben a negyedik alkalommal megrendezendő

Műgyűjtők éjszakáján. A Stereo Gallery holland mintára született, street art művészek képzőművészeti alkotásait állítja ki,

legyen az festmény, fénykép vagy akár kisplasztika. A B55 kortárs galéria ugyan néhány hete már megnyitotta kapuit, de a

szélesebb publikumnak május 24-én mutatkozik be először a Tothems című, Tóth Gyula alkotásaiból válogatott tárlattal. A

Mihálka Antikvitás XVIII., XIX. és XX. századi bútorokat, festményeket és nívós berendezési műtárgyakat kínál az

érdeklődőknek. Ugyancsak a Műgyűjtők éjszakáján hullik le először a lepel a La Fenice Lakástextil Stúdió előtt, ahol

ezentúl különleges drapériákhoz, textíliákhoz juthat a betérő vendég.

A koncerteket Gerlóczy Zsigmond 11 éves zongoraművész jazz-improvizációi nyitják a Pintér Antikban. A már

hagyománnyá váló Haas Daléria előadói ezúttal – a galéria kiállításához kapcsolódva – „Azért vannak a

jóbarátok…”címmel Máté Péter dalait adják elő az este folyamán. 21 órakor a zenei központ ismét a Pintér Antik, ahol a

Jazz H.C. Trio az avantgárd és a szabadzene határán álló szerzeményeit mutatja be.



Két képzőművészeti témájú könyvvel is a Műgyűjtők éjszakáján ismerkedhet először az olvasó. 17 órától az Erdész &

Makláry Fine Arts Galériában a Franciaországban élő világhírű festőművész, Sándorfi István eddigi életművét bemutató

kötet budapesti könyvpremierjére kerül sor, amely a debreceni MODEMben, június 3-ig látható életmű-kiállítással

egyidőben jelent meg, majd 19.30-kor Simon Houpt: Eltűnt műkincsek múzeuma című könyvbemutatójának ad helyet a

Pintér Antik. A kiadvány egy olyan csodálatos galériába kalauzolja az olvasót, mely sosem létezett. Simon Houpt

egyedülálló módon meséli el e galéria gyűjteményének történetét és mutatja be azokat a férfiakat és nőket, akiknek

valamilyen módon közük volt a műkincsek eltulajdonításához. Az eseményen a hazai helyzetről is beszámol Bucsek

Gábor, a Nemzeti Nyomozóiroda Műkincsvédelmi Alosztályvezetője.



A 4. Műgyűjtők éjszakája a különleges borokat kedvelők számára is kínál programot; a Parlament Vinotékában este 19-től

23 óráig Washington állam borait ízlelhetik meg az üzletbe látogatók, és hosszabbított nyitva tartással, éjfélig várja ezen a

napon a vendégeket a Biarritz Étterem és a Café Picard is.



A programok ingyenesek.

Web-elérhetőség: www.mugyujtokejszakaja.hu







Nol.hu



http://nol.hu/kultura/cikk/446997/

A vevő válogat a MissionArt aukciós kiállítására





NOL • Népszabadság Online • 2007. május 18.

A MissionArt Galéria harmadik képzőművészeti aukcióját 2007. június 6-án rendezi meg. A Miskolcon

sorra kerülő aukció anyagának nagy részét bemutatják Budapesten is, a Műgyűjtők éjszakája (május 24.) után még három

napon át tekinthető meg a kiállítás.

Mivel a szervezők a galéria szűkössége miatt nem tudják mind a 232 tételt bemutatni, így arra kérik

látogatóikat, weboldalunkon tanulmányozzák át az agyagot, és a megtekintésre méltó képek listáját

küldjék el, mert az így

jelzett igények alapján szeretnék összeállítani a budapesti anyagot. Az aukciós kiállítás idején a

katalógus átvehető a helyszínen, vagy azt kérésére postán elküldik.



A teljes anyag itt elérthető el >>>



További információ a Missionart honlapján >>>



A kiállítás megtekinthető:



Budapesten (1055 Budapest, Falk Miksa u. 5.)

május 24. (18-24 óráig) Műgyűjtők éjszakája

május 25. (10.30-18 óráig)

május 26. (10.30-16 óráig)

május 29. (10.30-18 óráig)



Miskolcon (Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum, 3530 Miskolc, Rákóczi u. 2.)

2007. június 2–5. (minden nap 10-18 óráig)

Aukció helyszíne és időpontja:

Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Bizottsága

(3530 Miskolc, Erzsébet tér 3., 2007. június 6. szerda, 18.00 óra.)





Observer.hu



http://www.icenter.hu/cgi-bin/automatic/bianko.pl?szo=4851&cikk=0705255710063





2007.05.25 - Híradó





Tízezer embert vonzott a Műgyűjtők Éjszakája!





A csütörtökön megnyílt kiállítások többsége június közepéig-végéig megtekinthető



Csaknem tízezren voltak kíváncsiak a negyedik alkalommal megrendezett Műgyűjtők Éjszakáján a

fővárosi galériás negyed programjaira csütörtökön este - tájékoztatták a Független Hírügynökséget a

szervezők.



Csütörtökön 32 galéria és antiküzlet tartott nyitva éjfélig a Falk Miksa, a Balaton, a Markó és a Balassi

utcában. Összesen 17 kiállítás, 3 koncert, 2 könyvpremier, és Washington állam borai közül

válogathatott a közönség. A látogatók a kortárs és antik képző- és iparművészet számos vállfajával és

képviselőjével ismerkedhettek az este folyamán. Négy új üzlet, a Stereo Gallery, a B55 Kortárs

Galéria, a Mihálka Antikvitás és a La Fenice Lakástextil Stúdió nyitotta meg kapuit a negyedik

Műgyűjtők Éjszakáján.



A csütörtökön megnyílt kiállítások többsége június közepéig-végéig megtekinthető. A tárlatokról

bővebb információ a www.mugyujtokejszakaja.hu weblapon olvasható.



A következő Műgyűjtők éjszakáját augusztus közepén rendezik meg.





Orientpress.hu



http://www.orientpress.hu/portal.php?ReszletesHir=1&HirID=18616&Tema=&Tar=&Keresesben=&

Szoveg=&Altema=





címlap





Csütörtökön Műgyűjtők éjszakája

[Kultúra] 2007.05.24 10:50



Május 24-én, csütörtökön négy új üzlet hivatalos megnyitójára kerül sor a Műgyűjtők éjszakája nevű

rendezvény keretein belül, amely már 4. alkalommal kínál számos programot, a művészetet és a bort kedvelő

közönségnek.



Három új galéria és egy lakástextil stúdió nyitja meg kapuit a galériás negyedben. A Stereo Gallery holland mintára

született, street art művészek képzőművészeti alkotásait állítja ki, legyen az festmény, fénykép vagy akár kisplasztika.

A B55 kortárs galéria ugyan néhány hete már megnyitotta kapuit, de a szélesebb publikumnak május 24-én mutatkozik

be először a Tothems című, Tóth Gyula alkotásaiból válogatott tárlattal. A Mihálka Antikvitás XVIII., XIX. és XX.

századi bútorokat, festményeket és nívós berendezési műtárgyakat kínál az érdeklődőknek. Ugyancsak a Műgyűjtők

éjszakáján hullik le először a lepel a La Fenice Lakástextil Stúdió előtt, ahol ezentúl különleges drapériákhoz,

textíliákhoz juthat a betérő vendég.





Ez alkalommal már harminckét résztvevővel zajló programon amellett, hogy éjfélig látogathatók a galériák és

régiségkereskedések, 12 kiállítás-megnyitó, három koncert, borkóstoló és két könyvpremier közül is válogathatnak a

programra ellátogatók.



[Forrás: OrientPress]



Küldje el ismerősének ezt @ hírt...









Port.hu



http://imdb.hu/pls/w/event.event_page?i_event_id=757532&i_area_id=24&i_city_id=-

1&i_county_id=-1



Falk Miksa utca máj. 24. (csütörtök), 17:00 - 23:59



4. Műgyűjtők éjszakája

Az eseményen résztvevők számos színes programot nyújtanak május 24-én. A 17 órakor kezdődő esemény három kiállítás-

megnyitót kínál: a Haas Modern Galériában fotókiállítás látható Máté Péterről, filmvetítéssel és meghívott vendégek

részvételével. A MissionArt Galéria Szabó Gyula festőművész eddig kevéssé ismert periódusából, a 30-as, 40-es években

készített alkotásaiból rendez tárlatot, a Moró Antik pedig a távol-keleti kultúrába nyújt betekintést Japán Tekercsképek című

kiállításával. Este 6 órától a MissionArt Galéria a Miskolcon megrendezendő III. aukciós kiállításának anyagát mutatja be a

Falk Miksa utca 5-ben a nagybányai és a magyar avantgard alkotók, a XX. századi magyar modern képzőművészeti

tendenciák legjelentősebb képviselőinek műveiből és grafikai anyagból.

Fél 7-től Nagyítások: álomtöredékek címmel Horváth Lajos festőművész kiállítása nyílik az Európa Galériában. Az alkotó

világos, tiszta kompozíciói álmokba, látomásokba és az emberi lélek színpadába nyújtanak betekintést.

19 órakor Egy építész útirajzai láthatók Csák Máté fényképeiből, rajzaiból és akvarelljeiből a névadó galériában. A Pintér

Sonja Kortárs Galéria ezúttal a három éve Magyarországon élő és inspirálódó angol Karina Hortiz műveit mutatja be

Látótávolság címmel, melyek között installációk, mozgóképek és fotók is láthatók. A Silverhouse Antikvitás a 105 éves,

világhírű halasi csipke remekműveit tárja a látogatók elé "Királynők csipkéje - csipkék királynője" kiállításával.

Két galéria ad helyet az este 8 órakor nyíló Kántor Lajos-kiállításnak. A Munkácsy-díjas festőművész alkotásai a Körmendi és

a Múzsa Galériában láthatók.

Fél 10-kor az Erdész & Makláry Fine Arts Galéria egy nagymester alkotásait mutatja be: a Párizsban élő klasszikus kortárs

festőművész, Csernus Tibor munkáiból rendezett tárlatot nyitja meg olyan művekkel, amelyek döntő többségét még nem

láthatta a nagyközönség.

Ezen az estén a már korábban megnyílt és állandó kiállítások is látogathatók.



Három új galéria és egy lakástextil stúdió nyitja meg kapuit a galériás negyedben a negyedik alkalommal megrendezendő

Műgyűjtők éjszakáján. A Stereo Gallery holland mintára született, street art művészek képzőművészeti alkotásait állítja ki,

legyen az festmény, fénykép vagy akár kisplasztika. A B55 kortárs galéria ugyan néhány hete már megnyitotta kapuit, de a

szélesebb publikumnak május 24-én mutatkozik be először a Tothems című, Tóth Gyula alkotásaiból válogatott tárlattal. A

Mihálka Antikvitás XVIII., XIX. és XX. századi bútorokat, festményeket és nívós berendezési műtárgyakat kínál az

érdeklődőknek. Ugyancsak a Műgyűjtők éjszakáján hullik le először a lepel a La Fenice Lakástextil Stúdió előtt, ahol ezentúl

különleges drapériákhoz, textíliákhoz juthat a betérő vendég.



A koncerteket Gerlóczy Zsigmond 11 éves zongoraművész jazz-improvizációi nyitják a Pintér Antikban. A már hagyománnyá

váló Haas Daléria előadói ezúttal - a galéria kiállításához kapcsolódva - "Azért vannak a jóbarátok?"címmel Máté Péter dalait

adják elő az este folyamán. 21 órakor a zenei központ ismét a Pintér Antik, ahol a Jazz H.C. Trio az avantgárd és a

szabadzene határán álló szerzeményeit mutatja be. Két képzőművészeti témájú könyvvel is a Műgyűjtők éjszakáján

ismerkedhet először az olvasó.



A 4. Műgyűjtők éjszakája a különleges borokat kedvelők számára is kínál programot; a Parlament Vinotékában este 19-től

23 óráig Washington állam borait ízlelhetik meg az üzletbe látogatók, és hosszabbított nyitva tartással, éjfélig várja ezen a

napon a vendégeket a Biarritz Étterem és a Café Picard is.









Rekreátor.hu



http://www.rekreator.hu/kultura/mugyujtok-ejszakaja.html



Műgyűjtők

éjszakája

Írta: Lenhardt Ibolya

2007.05.23.

Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Műgyűjtők éjszakája rendezvény, amelyet a

Falk Miksa utcában kereshetnek fel az érdeklődők.



Május 24.-én este 7 órától az utcában lévő galériák nyitott kapukkal várják a valódi értékek

szerelmeseit.



A finom borok sem hiányozhatnak a különleges eseményről.



Az egyre népszerűbb programot mindenkinek szíves figyelmébe ajánlom, hiszen semmihez

nem hasonlítható a szép, májusi estében a kultúra, a művészet érintése.



A mostani Műgyűjtők éjszakája rendezvényt augusztusban követi hasonló.



Jó szórakozást kívánunk!









Stop.hu



http://www.stop.hu/articles/article.php?id=137156



Műgyűjtők éjszakája - negyedszer

2007. május 19. 09:01 | Forrás: MTI

nyomtat | elküld









Immár negyedik alkalommal rendezik meg a Falk Miksa utcai galériák május 24-én a Műgyűjtők

éjszakáját. Ezen a napon este 6-kor nem zárnak be az üzletek, hanem új kiállításokkal,

előadásokkal, bemutatókkal várják az érdeklődőket, egészen éjfélig.



Már nem csak a francia példát itthon meghonosító Falk Miksa utcai galériákat, antikvitásokat és

műkereskedéseket lehet azonban az éjszakába nyúlóan meglátogatni, hanem az újonnan csatlakozott

környékbeli - a Balaton, a Markó és a Balassi utcai - műtárgyakkal foglalkozó üzleteket is. Harminckét

helyszínen fogadják képpel, műtárggyal, zenével, enni-innivalóval, szíves szóval a vendégeket. Harminckét

régi és kortárs művészeti galéria, műkereskedés, antikvitás, fegyver, porcelán, ékszer, óra, műtárgy

értékesítésére szakosodott galéria rendezi a fesztivált, a csatlakozó borozókkal, kávézókkal együtt.



Tizenkét galériában új kiállítást nyitnak erre az éjszakára időzítve. Többek között az Erdész & Makláry Fine

Arts Gallery a Párizsban élő Csernus Tibornak rendez tárlatot eddig itthon nem látott képeiből. Ugyanitt

mutatják be a Franciaországban élő és alkotó Sándorfi István életmű katalógusát. (A festőnek korábban

ebben a galériában volt tárlata, most pedig a debreceni MODEM-ben).

A halasi csipke, a királynők csipkéje - a csipkék királynője lesz a főszereplő a Silverhouse Antikvitásban. A

Munkácsy-díjas Kántor Lajos festményeivel a Körmendi és a Múzsa Galériában találkozhatnak a látogatók. A

Moró Antik japán tekercsképekkel teremt keleti hangulatot, míg a Haas Modern Galériában Máté Péterről

készült fotókat és filmet lehet megnézni. Installációk, mozgóképek és fotók szerepelnek a Pintér Sonja

Kortárs Galériában az angol, de három éve Magyarországon élő Karina Hortiztól. Itt is lesz könyvbemutató,

Simon Houpt Eltűnt műkincsek múzeuma című, a műkincsrablások történetéről szóló kötetét ismertetik a

rendezők, akik meghívták előadónak Bucsek Gábort, a Nemzeti Nyomozóiroda Műkincsvédelmi

alosztályvezetőjét.



Ekkor mutatja be miskolci képaukciójának anyagát a MissionArt Galéria a Falk Miksa utca elején, míg az

utca végén lévő galériájukban Szabó Gyula festőművész tárlatát rendezik meg. Az Európa Galériában

Nagyítások, álomtöredékek címmel Horváth Lajos festményeiből nyitnak tárlatot.



Erre a csütörtök estére időzítette megnyitását az utca három új galériája, természetesen kiállításnyitánnyal.

A Stereo Galleryben az utcaművészet kapott helyet, a Mihálka Antikvitás régi bútorokat, festményeket,

műtárgyakat kínál, míg a B56 Kortárs Galéria Tóth Gyula tiszteletére rendez kiállítást. A La Fenice

Lakástextil Stúdió is a Műgyűjtők éjszakájára nyit ki először, különleges textilkínálatát vonultatva fel.



STOP









Szerep művészeti portál



http://www.szerepalapitvany.hu/index.php?me=12&ka=%20&contentid=419





KÉPZŐMŰVÉSZET





MŰGYŰJTŐK ÉJSZAKÁJA NEGYEDSZER

Negyedik alkalommal rendezik meg a Műgyűjtők éjszakáját május 24-én Budapesten a

galériás negyedben. A galériák és régiségkereskedők tulajdonosai délután öt órától

kiállítás-megnyitókkal, koncertekkel, Washinton állam boraival és két könyvpremierrel is

várják a programra ellátogatókat.









Május 24-én már harminckét résztvevővel zajlik az esemény a Falk Miksa, a Balaton, a Markó és a Balassi

utcában. A Haas Modern Galériában Máté Péterről nyílik fotókiállítás. A MissionArt Galéria Szabó Gyula

festőművész 30-as, 40-es években készített alkotásaiból rendez tárlatot, a Moró Antik pedig a távol-keleti

kultúrába nyújt betekintést Japán Tekercsképek című kiállításával.



A MissionArt Galéria a XX. századi magyar modern képzőművészek műveiből mutat be válogatást. Az Európa

Galériában Nagyítások: álomtöredékek címmel Horváth Lajos festőművész kiállítása nyílik. A Pintér Sonja Kortárs

Galéria a három éve Magyarországon élő és angol Karina Hortiz műveit mutatja be Látótávolság címmel. A

Silverhouse Antikvitás pedig a halasi csipke remekműveit tárja a látogatók elé.



Két galéria is otthont ad a Kántor Lajos-kiállításnak. A Munkácsy-díjas festőművész alkotásai a Körmendi és a

Múzsa Galériában láthatók. Az Erdész Makláry Fine Arts Galéria a Párizsban élő festőművész, Csernus Tibor

munkáiból rendez tárlatot. A Kieselbach Galéria ezúttal is meglepetés kiállítással készül a Műgyűjtők éjszakájára.



Május 24-én három új galéria, a Stereo Gallery, a B55 kortárs galéria, a Mihálka Antikvitás és a La Fenice

Lakástextil Stúdió nyitja meg kapuit a galériás negyedben. A koncerteken a 11 éves Gerlóczy Zsigmond jazz-

improvizációit, a Haas Daléria előadóit valamint Jazz H.C. Trio szerzeményeit hallgathatja meg a közönség A

Parlament Vinotékában Washington állam borait kóstolhatják meg az üzletbe látogatók.



Bővebb információ a : www.mugyujtokejszakaja.hu oldalon olvasható.









Tiaramagazin.hu



http://www.tiaramagazin.hu/hu/text.php?id=1148





Műgyűjtők Éjszakája Budapesten

Ma negyedik alkalommal rendezik meg a Műgyűjtők Éjszakáját Budapesten, a legtöbb galériát, aukciós házat,

régiségboltot „hozó” negyedben. A tulajdonosok délután öt órától kiállítás-megnyitókkal, koncertekkel, különleges

borokkal várják a programra ellátogatókat.



Idén harminckét helyszínen zajlik az esemény a Falk Miksa, a Balaton, a Markó és a Balassi utcában, és akár 12

kiállítás-megnyitó, három koncert, borkóstoló és két könyvpremier közül is válogathatnak a programra ellátogatók.



A Haas Modern Galériában Máté Péterről nyílik fotókiállítás. A MissionArt Galéria Szabó Gyula festőművész 30-as,

40-es években készített alkotásaiból rendez tárlatot, a Moró Antik pedig a távol-keleti kultúrába nyújt betekintést

Japán Tekercsképek című kiállításával.



A MissionArt Galéria a XX. századi magyar modern képzőművészek műveiből mutat be válogatást. Az Európa

Galériában Nagyítások: álomtöredékek címmel Horváth Lajos festőművész kiállítása nyílik. A Pintér Sonja Kortárs

Galéria a három éve Magyarországon élő és angol Karina Hortiz műveit mutatja be Látótávolság címmel. A

Silverhouse Antikvitás pedig a halasi csipke remekműveit tárja a látogatók elé.



Két galéria is otthont ad a Kántor Lajos-kiállításnak. A Munkácsy-díjas festőművész alkotásai a Körmendi és a

Múzsa Galériában láthatók. Az Erdész & Makláry Fine Arts Galéria a Párizsban élő festőművész, Csernus Tibor

munkáiból rendez tárlatot. A Kieselbach Galéria ezúttal is meglepetés kiállítással készül a Műgyűjtők Éjszakájára.



A mai napon három új galéria, a Stereo Gallery, a B55 kortárs galéria, a Mihálka Antikvitás valamint a La Fenice

Lakástextil Stúdió nyitja meg kapuit a galériás negyedben. A Parlament Vinotékában Washington állam borait

kóstolhatják meg az üzletbe látogatók.



A következő oldalon megtalálhatják a helyszín térképét és a résztvevők programját.



oldalak: 1, 2





Műgyűjtők Éjszakája Budapesten

Ma negyedik alkalommal rendezik meg a Műgyűjtők Éjszakáját Budapesten, a legtöbb galériát, aukciós házat,

régiségboltot „hozó” negyedben. A tulajdonosok délután öt órától kiállítás-megnyitókkal, koncertekkel, különleges

borokkal várják a programra ellátogatókat.

Az eseményen közreműködő üzletek, galériák és programjaik



20. Anni Domini

1055 Budapest, Falk Miksa u. 12.

Régi tárgyak kicsiny boltja.



19. Artcore Antik & Design

1055 Budapest, Falk Miksa u. 12.

A kényelmet és a használhatóságot az igényes egyediséggel ötvöző XX. századi bútorok.



17. Art-Deco Galéria

1055 Budapest, Markó u. 6. (pince)

Egyedi lámpák, csillárok, tükrök készítése, bútorok szakszerű restaurálása klasszikus, kézi politúros módszerrel.



24. B55 Kortárs Galéria

1055 Budapest, Balassi Bálint u. 25.

Tothems - Tóth Gyula kiállítása. Megtekinthető: 2007. május 31-ig.



18. Bardoni Interiour

1055 Budapest, Falk Miksa u. 12., www.bardoni.hu

A galéria nem csupán kereskedik, hanem tulajdonosa és munkatársai egyben lakberendezők is.

Műtárgykereskedőként azt tartják feladatuknak, hogy felkutassák a múlt legszebb bútorait. Lakberendezőként

pedig azt, hogy a 21. századi európaiak új ízléséhez és értékeihez igazítsák azokat.



1. Biarritz Étterem és Kávézó

1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 18.



6. Café Picard

1055 Budapest, Falk Miksa u. 10.



10. Csák Máté Galéria

1055 Budapest, Falk Miksa u. 5.

19.00 óra: "Egy építész útirajzai" - fényképek, rajzok, akvarellek. Megtekinthető 2007. július 31-ig.

Csák Máté dr. techn. okl. építészmérnök, író, újságíró, festőművész, grafikus korai eszmélésétől kezdve próbálja

megragadni a pillanatot, visszafogni az időt. Jóllehet művei jelentős része lapnak, mint az "Osztálynapló IV.A.

1956", vagy a "Karlsruhe Nemzetközi Tervpályázat Makettja", vagy az "Építészet lényege" könyv kézirata,

útirajzai, fotói, akvarelljei egy generáció életútját és életérzését rögzítik. Bár sokszor szorult az élet árnyékos

oldalára, derűje, életöröme, igenlése töretlen, visszfénye annak a sok jónak, amit barátaitól, osztálytársaitól

szakmája művelőitől, az ifjúságtól és a hölgyektől, családjától, szülőföldjétől, útitársaitól és a természettől kapott.

Most ezt a visszfényt tükrözi galériája. www.kormendigaleria.hu/muvesz_413.html

8. Erdész & Makláry Fine Arts Gallery

1055 Budapest, Falk Miksa u. 10., www.erdeszmaklary.hu

17.00 órától a Sándorfi István kötet budapesti könyvpremierje.

21.30 óra: Csernus Tibor kiállítása, megnyitja Passuth Krisztina. Megtekinthető: 2007. június 23-ig. A Párizsban

élő klasszikus kortárs festőművész, Csernus Tibor munkáiból rendezett tárlaton olyan műveket állít ki a galéria,

amelyek döntő többségét még nem láthatta a nagyközönség.



21. Európa Galéria

1055 Budapest, Falk Miksa u. 18-20.

18.30 óra: Nagyítások: álomtöredékek - Horváth Lajos festőművész kiállítása. Megnyitja Kratochwill Mimi

művészettörténész. Megtekinthető: 2007. július 24-ig.

"Nagyítások: álomtöredékek": Horváth Lajos festőművész világos, tiszta kompozíciói álmokról, látomásokról, az

emberi lélek színpadáról közös kultúránk és a festészet mítoszaink nyelvén.

Európa Galéria: európai értékek, folyamatos megújulás. Sokszínű kulturális tér: régiségek és kortárs művek,

tárgyak és bútorok, fotók és festmények 400 négyzetméteren. Szüntelen keresés: kiállítások, hiteles alkotók,

átélhető művészet.



23. Ferenczi Interior

1055 Budapest, Balassi Bálint u. 21-23., www.ferenczienterior.com

XX. századi designerek bútorai



2. HAAS Modern Művészeti Galéria

1055 Budapest, Falk Misa u. 6., www.haasgaleria.hu

17.00 és 24.00 óra között: Máté Péter est. Ennek részeként a közönség Fotókiállítás Máté Péterről címmel láthat

tárlatot: a nagyszerű zeneművész pályafutásának különböző korszakaiból származó, sokak számára ismerős

mozzanatok családi, baráti köreiben készített, az alkalomra felnagyított papírképeken és kivetítőn tekinthetők

meg. A kiállítást - mely csak aznap lesz látható a Galéria előtt - egy, a zenész életéről, munkásságáról forgatott

film vetítése kíséri majd; emellett meghívott vendégekkel történő beszélgetések teszik teljessé a Máté Péter-estet,

mely folyamán végig hallhatóak lesznek Máté Péter dalai eredeti hangzásukban. A program nagy érdeklődéssel

várt része a Haas Daléria "Azért vannak a jó barátok" - egy este Máté Péter dalaival című zenés műsor. Ennek

keretében a Főnix együttes és a Daléria társulata lép fel. A Főnix együttes 1967-ben alakult Máté Péter kísérő

zenekaraként, ebben a minőségben meghatározó szerepe volt zenei pályafutásának felépítésében, első lemez-, és

sikeres rádiófelvételeiben. Az együttes jelenlegi felállásban rendszeresen ad koncerteket, hogy ezzel is méltó

módon közvetítse Máté Péter szerzeményeit. Az est házigazdája Tarnai Kiss László dalénekes, a Magyar Rádió

főmunkatársa.

A Galériában XX. századi festmények, rajzok várják majd a látogatókat, műgyűjtőket.



30. HAAS Galéria és Kiállítóterem

1055 Budapest, Falk Miksa u. 13. mfszt. 2., www.haasgaleria.hu

Barcsaytól Scheiberig - XX. századi festmények, rajzok. Megtekinthető: 2007. június15-ig.

A Galéria többek között Barcsay Jenő, Berény Róbert, Kádár Béla, Börzsönyi Kollarits Ferenc, Dési Huber István,

Gyarmathy Tihamér, Klie Zoltán, Medveczky Jenő, Orbán Dezső, Scheiber Hugó, Sugár Andor, Róna Klára és

Ráfael Győző Viktor műveiből nyújt válogatást.



32. Kieselbach Galéria és Aukciósház

1055 Budapes, Szent István krt. 5.; www.kieselbach.hu

Meglepetés kiállítás



12. Körmendi Galéria

1055 Budapest, Falk Miksa u. 7.; www.kormendigaleria.hu

20.00 óra: Kántor Lajos Munkácsy-díjas festőművész kiállítása. Megtekinthető: 2007. június 10-ig.

Kántor Lajos festőművész Vajdácskán született 1922. november 24-én. 1934-40 között a Műszaki Polgári

továbbképzőn tanul, 1949-től 1954-ig a Képzőművészeti Főiskola hallgatója. Tanárai: Hincz Gyula, Domanovszky

Endre, Bernáth Aurél és Barcsay Jenő voltak. 1951-54 között Domanovszky és Bernáth mesterek tanársegéde.

1955-től szabad művészként folytatja életpályáját. 1954-től szerepelnek művei egyéni és csoportos kiállításokon,

magyarországi és külföldi rendezvényeken. 1955-60 között forma-kísérletek és kubisztikus hatás jellemezte

munkáit. 1962-től 1970-ig tartó korszakát a gépi konstrukciókra emlékeztető formák ábrázolása, később pedig,

gépi mozgások síkra vetített dekoratív hatásával és emellett épület díszítésével is foglalkozott. 1975-82 között

szabadon alakított formák kombinációiból, organikus és mértani struktúrákat alakít a vászon felületén. 1983-tól

éveken át az ember létérzését, létállapotát kifejező, belső látás, szín- és fényjelenségek ábrázolása a célja.



16. La Fenice Lakástextil Stúdió

1055 Budapest, Markó u. 4.; www.lafenice.hu

18.00 óra: "Lehullik a lepel" - az üzlet hivatalos megnyitója.

Lakástextil kiskereskedelem. Helyszíni felmérés alapján saját varrodai háttérrel függöny, drapéria, ágytakaró és

kiegészítők varrása. Saját műhelyben karnisok méretre gyártása. Kárpitozás. Különleges beltéri árnyékolók minta

utáni értékesítése.



29. Magyar Francia Galéria

1055 Budapest, Falk Miksa u. 13.; www.magyar-franciagaleria.hu



22. Memoart Galéria

1055 Budapest, Balassi Bálint u. 21-23. 1. emelet; www.me-mo-art.com

Havadtőy Sámuel:Hommage a Agnes Martin. Megtekinthető: 2007. május 28-ig.

Havadtőy Sámuel saját, egyedi stílusában antik csipkékre dolgozza fel Ágnes Martin ihlette festményeit.



13. Mihálka Antikvitás

1055 Budapest, Markó u. 3.; www.antiques2000.hu

17.30 óra: galéria-megnyitó

XVIII.-XIX.-XX. századi bútorok, festmények és nívós berendezési műtárgyak.



26. MissionArt Galéria

1055 Budapest, Falk Miksa u. 30.; www.missionartgaleria.hu

17.00 óra: Szabó Gyula művei a 30-as, 40-es évekből. Megtekinthető: 2007. június 24-ig.

18.00 óra: A MissionArt Galéria III. aukciós kiállítása a Falk M. u 5-ben.

A Missionart Galériában Szabó Gyula életműjének a pályakezdés időszakában, a '30-as, '40-es években készült

műveiből mutat be egy reprezentatív válogatást. Ez a korszak a festő életművében kevésbé ismert, mivel

kiállításokon az '50-es, '60-as években készült munkái szerepeltek elsősorban (pl. 1971-ben Magyar Nemzeti

Galériában rendezett gyűjteményes kiállítás). A festő alapélménye volt fiatalkori párizsi utazása. Az itt és

Magyarországon tapasztaltak alapján alakította ki kezdeti stílusát, amely Van Gogh hatását is mutatja.

Pasztózusan viszi fel a festéket a vászonra és a kis foltok szinte mozgásba hozzák az ábrázolt tájakat, embereket,

csendéleteket. Színgazdag, anyagszerű festészete mellett kitűnően komponált. Az 1940-es években Csontváry

festményeinek hangulatát idéző képeket fest a Garam partján, illetve Ipolyságon. Az eddig ismeretlen életmű

remek kvalitású darabjai bizonyára felkeltik a műgyűjtők, de a műkedvelők érdeklődését is.

A MissionArt Galéria harmadik, miskolci aukciójának anyagát a nagy érdeklődésre való tekintettel, most a

budapesti közönségnek is bemutatja, a Falk Miksa u. 5 szám alatt. A 231 tételből álló anyagban a galéria

profiljának megfelelően nagyon erős a nagybányai (pl. Jándi Dávid, Iványi Grünwald Béla, Nagy Oszkár), a magyar

avantgard (pl. Mattis Teutsch János, Kádár Béla) és a grafikai anyag (Rippl-Rónaitól Vaszary-n át, egészen Kondor

Béláig). Rajtuk kívül a XX. századi magyar modern képzőművészeti tendenciák legjelentősebb képviselői

szerepelnek az aukcióban. A aukció anyaga az interneten is megtekinthető: www. missionart.hu



31. Montparnasse

1055 Budapest, Falk Miksa u. 17.

Francia Art Deco bútorok



28. Moró Antik

1055 Budapest, Falk Miksa u. 13.; www.moroantik.hu

17.00 óra: Japán Tekercsképek, Megtekinthető: 2007. június 14-ig.

Mintegy 25 darab 18-19. századi japán tekercsképet tekinthet meg a közönség. Tussal, akvarellel festett képek, a

keleti hagyományoknak megfelelően többnyire természetből vett (állat, növény) témát ábrázolnak. Ezeken kívül

néhány kalligráfiát is megismerhetnek a látogatók.



11. Múzsa Galéria

1055 Budapest, Falk Miksa u. 5.

20.00 óra: Kántor Lajos Munkácsy-díjas festőművész kiállítása. Megtekinthető: 2007. június 10-ig. További

információ: www.kormendigaleria.hu/muvesz_120.html



9. Násfa Antik Galéria

1055 Budapest, Falk Miksa u. 5.

A Násfa Antik Galéria elsősorban a XX. század elejének képző- és iparművészeti alkotásaival foglalkozik. Az

érdeklődők találhatnak e galériában kvalitásos festményeket jelentős mesterektől és kismesterektől, szép

bútorokat és tárgyakat iparművészek alkotásaiból.



25. Nemes Galéria

1055 Budapest, Falk Miksa u. 28.

XIX-XX. századi magyar festmények, grafikák



3. Parlament Vinotéka

1055 Budapest, Falk Miksa u. 6.

19.00 - 23.00 óra: borkóstoló Washington állam boraiból.

Magyar és külföldi borkülönlegességek, mintegy 400 féle bor közül válogathat az üzletbe betérő vendég.



14. Pintér Sonja Kortárs Galéria

1055 Budapest, Falk Miksa u. 10.; www.pinterantik.hu

19.00 óra: Látótávolság - Karina Horitz kiállítása. Megnyitja: Roskó Gábor. Megtekinthető: 2007. június 23-ig.

Karina Horitz képzőművészeti tevékenységét meghatározza a különböző médiumok használata, mint legújabb

"Látótávolság" című kiállításán, ahol az installáció, a mozgókép és a fotográfia vizuális nyelvét alkalmazza.

Munkáinak visszatérő eleme a tájaknak és a városképeknek játékos felhasználása, amelyek saját múltjából vett

képek átdolgozásai is egyben. Ezek a művek a nézőt arra késztetik, hogy saját megtett "útjára" tekintsen, vitatva

az emlékképek értelmezhetőségét.

A kiállítás egyik termében digitális fotósorozatot mutatnak be, másik két termében videofilmek térbeli kapcsolatot

teremtenek úthálózatokkal és térkép fragmentumokkal.



5. Pintér Antik

1055 Budapest, Falk Miksa u. 10. ; www.pinterantik.hu

17.00 óra: Gerlóczi Zsigmond jazz improvizációi

19.30 óra: Simon Houpt: Eltűnt műkincsek múzeuma - könyvbemutató. Az eseményen előadást tart Bucsek

Gábor, a Nemzeti Nyomozóiroda Műkincsvédelmi Alosztályának vezetője.

"Mikor egy festmény eltűnik, elveszítjük közös örökségünk egy kis darabját is." - az Eltűnt műkincsek múzeuma

egy olyan csodálatos galériába kalauzolja az olvasót, mely sosem létezett. Simon Houpt egyedülálló módon meséli

el e galéria gyűjteményének történetét és mutatja be azokat a férfiakat és nőket, akiknek valamilyen módon

közük volt a műkincsek eltulajdonításához.

21.00 óra: a Jazz H.C. Trio koncertje

A Jazz H.C. Trio 2004 őszén alakult. A zenekar repertoárja elsősorban saját szerzeményekből áll, amelyek

leginkább az avantgard és a szabadzene határán állnak. Az alap trio felállás néha vendégművészekkel is bővül

(Grencsó István, Bede Péter), akik még lendületesebbé, erőteljesebbé teszik a zenekar muzsikáját. Tagok: Weisz

Gábor szaxofonok, G. Szabó Hunor dobok, Hock Ernő nagybőgő.



15. SILVERHOUSE Antikvitás

1055 Budapest, Markó u. 4-6.

19.00 óra: "Királynők csipkéje - csipkék királynője" - A 105 éves halasi csipke. Megnyitja: Lengyel Anna.

Megtekinthető: 2007. június 20-ig.

A Silverhouse Antikvitás igazán különleges programot kínál az érdeklődőknek. A halasi csipke a világon

egyedülálló, értéke az arany értékével vetekedik, hiszen 105 éves hagyománya van, 100 %-os kézimunkával,

leheletfinom, különleges cérnával, 60 féle öltésmintával készítik és a csipkevarrás titkát csak a 14 halasi

csipkevarró ismeri. A kiállítás-megnyitó után csipkevarrási bemutatóval várják az érdeklődőket.



4. Stereo Gallery

1055 Budapest, Falk Miksa u. 6.; www.stereogallery.nl

18.30 óra: galéria- és kiállítás-megnyitó

A Falk Miksa utca legújabb kortárs galériája holland mintára született. A koncepció szerint minden országban, ahol

jelen van a Stereo Gallery, ottani street art művészek képzőművészeti alkotásait állítják ki, legyen az festmény,

fénykép vagy akár kisplasztika. Stereo, mert képzőművészeti alkotások és elegáns ruhák is megtalálhatók a

boltban. (A magyarországi üzletben szeptembertől lesznek ruhák.)



7. Studio Agram

1055 Budapest, Falk Miksa utca 10.; www.studioagram.com

A múlt századi design Közép-Európában.



27. Wladis Galéria

1055 Budapest Falk Miksa u. 13.; www.wladisgaleria.hu

Különleges ékszerek, kisplasztikák és nemesfém használati tárgyak.



www.mugyujtokejszakaja.hu



oldalak: 1, 2

Uno.hu



www.uno.hu/news/story/243055+%22m%C5%B1gy%C5%B1jt%C5%91k+%C3%A9jszak%C3%A1j

a%22&hl=hu&ct=clnk&cd=15&gl=hu



Szórakozás



Műgyűjtők éjszakája negyedszer

2007. május 24. 09:12



Negyedik alkalommal rendezik meg csütörtökön a Műgyűjtők Éjszakáját Budapesten a galériás

negyedben. A galériák és régiségkereskedők tulajdonosai délután öt órától kiállítás-megnyitókkal,

koncertekkel, Washington állam boraival várják a programra ellátogatókat.

Csütörtökön már harminckét résztvevővel zajlik az esemény a Falk Miksa, a Balaton, a Markó és a

Balassi utcában. A Haas Modern Galériában Máté Péterről nyílik fotókiállítás. A MissionArt Galéria

Szabó Gyula festőművész 30-as, 40-es években készített alkotásaiból rendez tárlatot, a Moró Antik

pedig a távol-keleti kultúrába nyújt betekintést Japán Tekercsképek című kiállításával.



A MissionArt Galéria a XX. századi magyar modern képzőművészek műveiből mutat be válogatást.

Az Európa Galériában Nagyítások: álomtöredékek címmel Horváth Lajos festőművész kiállítása

nyílik. A Pintér Sonja Kortárs Galéria a három éve Magyarországon élő és angol Karina Hortiz műveit

mutatja be Látótávolság címmel. A Silverhouse Antikvitás pedig a halasi csipke remekműveit tárja a

látogatók elé.



Két galéria is otthont ad a Kántor Lajos-kiállításnak. A Munkácsy-díjas festőművész alkotásai a

Körmendi és a Múzsa Galériában láthatók. Az Erdész & Makláry Fine Arts Galéria a Párizsban élő

festőművész, Csernus Tibor munkáiból rendez tárlatot. A Kieselbach Galéria ezúttal is meglepetés

kiállítással készül a Műgyűjtők Éjszakájára.



Csütörtökön három új galéria, a Stereo Gallery, a B55 kortárs galéria, a Mihálka Antikvitás és a La

Fenice Lakástextil Stúdió nyitja meg kapuit a galériás negyedben. A Parlament Vinotékában

Washington állam borait kóstolhatják meg az üzletbe látogatók.



Bővebb információ a: www.mugyujtokejszakaja.hu oldalon olvasható.



Vasárnap reggel

http://www.vasarnapreggel.hu/index.php?apps=cikk&d=2007-05-20&r=2&c=600506



2007. május 20.





KÖZÉLET, GAZDASÁG, POLITIKA









Hírsáv

4. Műgyűjtők éjszakája



A negyedik alkalommal megrendezendő Műgyűjtők éjszakáján, csütörtökön, négy új üzlet

hivatalos megnyitójára kerül sor, és az ezúttal már harminckét résztvevővel zajló

programon amellett, hogy éjfélig látogathatók a galériák és régiségkereskedések, 12

kiállításmegnyitó, három koncert, borkóstoló és két könyvpremier közül is válogathatnak a

látogatók.









Webradio.hu



http://www.webradio.hu/index.php?option=content&task=view&id=74868





Művészet, kultúra, szórakozás



Műgyűjtők éjszakája negyedszer

Független Hírügynökség 2007 május 24, csütörtök

Negyedik alkalommal rendezik meg csütörtökön a Műgyűjtők Éjszakáját Budapesten a galériás

negyedben.







A galériák és régiségkereskedők tulajdonosai délután öt órától kiállítás-megnyitókkal,

koncertekkel, Washington állam boraival várják a programra ellátogatókat.



Csütörtökön már harminckét résztvevővel zajlik az esemény a Falk Miksa, a Balaton, a Markó és

a Balassi utcában. A Haas Modern Galériában Máté Péterről nyílik fotókiállítás. A MissionArt

Galéria Szabó Gyula festőművész 30-as, 40-es években készített alkotásaiból rendez tárlatot, a

Moró Antik pedig a távol-keleti kultúrába nyújt betekintést Japán Tekercsképek című kiállításával.



A MissionArt Galéria a XX. századi magyar modern képzőművészek műveiből mutat be

válogatást. Az Európa Galériában Nagyítások: álomtöredékek címmel Horváth Lajos festőművész

kiállítása nyílik. A Pintér Sonja Kortárs Galéria a három éve Magyarországon élő és angol Karina

Hortiz műveit mutatja be Látótávolság címmel. A Silverhouse Antikvitás pedig a halasi csipke

remekműveit tárja a látogatók elé.



Két galéria is otthont ad a Kántor Lajos-kiállításnak. A Munkácsy-díjas festőművész alkotásai a

Körmendi és a Múzsa Galériában láthatók. Az Erdész & Makláry Fine Arts Galéria a Párizsban élő

festőművész, Csernus Tibor munkáiból rendez tárlatot. A Kieselbach Galéria ezúttal is meglepetés

kiállítással készül a Műgyűjtők Éjszakájára.



Csütörtökön három új galéria, a Stereo Gallery, a B55 kortárs galéria, a Mihálka Antikvitás és a

La Fenice Lakástextil Stúdió nyitja meg kapuit a galériás negyedben. A Parlament Vinotékában

Washington állam borait kóstolhatják meg az üzletbe látogatók.



Bővebb információ a: www. mugyujtokejszakaja. hu oldalon olvasható.



Z’ART.KOR





http://zartkor.hu/c1143/4-mugyujtok-ejszakaja





4. MŰGYŰJTŐK ÉJSZAKÁJA

A negyedik alkalommal megrendezendő Műgyűjtők éjszakáján, 2007. május 24-én,

csütörtökön négy új üzlet hivatalos megnyitójára kerül sor, és az ezúttal már

harminckét résztvevővel zajló programon amellett, hogy éjfélig látogathatók a

galériák és régiségkereskedések, 12 kiállítás-megnyitó, három koncert,

borkóstoló és két könyvpremier közül is válogathatnak a programra ellátogatók.

2007. május 24., csütörtök, 17-24 h

Budapest, V. kerület Falk Miksa, Balaton, Markó és Balassi utca









Az eseményen résztvevők számos színes programot nyújtanak 2007. május 24-én. A

17 órakor kezdődő esemény három kiállítás-megnyitót kínál: a Haas Modern

Galériában fotókiállítás látható Máté Péterről, filmvetítéssel és meghívott

vendégek részvételével. A MissionArt Galéria Szabó Gyula festőművész eddig

kevéssé ismert periódusából, a 30-as, 40-es években készített alkotásaiból

rendez tárlatot, a Moró Antik pedig a távol-keleti kultúrába nyújt betekintést

Japán Tekercsképek című kiállításával. Este 6 órától a MissionArt Galéria a

Miskolcon megrendezendő III. aukciós kiállításának anyagát mutatja be a Falk

Miksa utca 5-ben a nagybányai és a magyar avantgard alkotók, a XX. századi

magyar modern képzőművészeti tendenciák legjelentősebb képviselőinek műveiből

és grafikai anyagból.

Fél 7-től Nagyítások: álomtöredékek címmel Horváth Lajos festőművész

kiállítása nyílik az Európa Galériában. Az alkotó világos, tiszta kompozíciói

álmokba, látomásokba és az emberi lélek színpadába nyújtanak betekintést.

19 órakor Egy építész útirajzai láthatók Csák Máté fényképeiből, rajzaiból és

akvarelljeiből a névadó galériában. A Pintér Sonja Kortárs Galéria ezúttal a

három éve Magyarországon élő és inspirálódó angol Karina Hortiz műveit mutatja

be Látótávolság címmel, melyek között installációk, mozgóképek és fotók is

láthatók. A Silverhouse Antikvitás a 105 éves, világhírű halasi csipke

remekműveit tárja a látogatók elé "Királynők csipkéje - csipkék királynője"

kiállításával.

Két galéria ad helyet az este 8 órakor nyíló Kántor Lajos-kiállításnak. A

Munkácsy-díjas festőművész alkotásai a Körmendi és a Múzsa Galériában

láthatók.

Fél 10-kor az Erdész & Makláry Fine Arts Galéria egy nagymester alkotásait

mutatja be: a Párizsban élő klasszikus kortárs festőművész, Csernus Tibor

munkáiból rendezett tárlatot nyitja meg olyan művekkel, amelyek döntő

többségét még nem láthatta a nagyközönség.

A Kieselbach Galéria ezúttal is meglepetés kiállítással készül a Műgyűjtők

éjszakájára.

Ezen az estén a már korábban megnyílt és állandó kiállítások is látogathatók,

így például a Haas Galéria és Kiállítóterem Barcsaytól Scheiberig címmel XX.

századi festményeket, rajzokat mutat be, a Memoart Galériában pedig Havadtőy

Sámuel:Hommage - Agnes Martin című kiállítása látható.



Három új galéria és egy lakástextil stúdió nyitja meg kapuit a galériás

negyedben a negyedik alkalommal megrendezendő Műgyűjtők éjszakáján. A Stereo

Gallery holland mintára született, street art művészek képzőművészeti

alkotásait állítja ki, legyen az festmény, fénykép vagy akár kisplasztika. A

B55 kortárs galéria ugyan néhány hete már megnyitotta kapuit, de a szélesebb

publikumnak május 24-én mutatkozik be először a Tothems című, Tóth Gyula

alkotásaiból válogatott tárlattal. A Mihálka Antikvitás XVIII., XIX. és XX.

századi bútorokat, festményeket és nívós berendezési műtárgyakat kínál az

érdeklődőknek. Ugyancsak a Műgyűjtők éjszakáján hullik le először a lepel a La

Fenice Lakástextil Stúdió előtt, ahol ezentúl különleges drapériákhoz,

textíliákhoz juthat a betérő vendég.



A koncerteket Gerlóczy Zsigmond 11 éves zongoraművész jazz-improvizációi

nyitják a Pintér Antikban. A már hagyománnyá váló Haas Daléria előadói ezúttal

-; a galéria kiállításához kapcsolódva - "Azért vannak a jóbarátok..."címmel

Máté Péter dalait adják elő az este folyamán. 21 órakor a zenei központ ismét

a Pintér Antik, ahol a Jazz H.C. Trio az avantgárd és a szabadzene határán

álló szerzeményeit mutatja be.



Két képzőművészeti témájú könyvvel is a Műgyűjtők éjszakáján ismerkedhet

először az olvasó. 17 órától az Erdész & Makláry Fine Arts Galériában a

Franciaországban élő világhírű festőművész, Sándorfi István eddigi életművét

bemutató kötet budapesti könyvpremierjére kerül sor, amely a debreceni

MODEMben, június 3-ig látható életmű-kiállítással egyidőben jelent meg, majd

19.30-kor Simon Houpt: Eltűnt műkincsek múzeuma című könyvbemutatójának ad

helyet a Pintér Antik. A kiadvány egy olyan csodálatos galériába kalauzolja az

olvasót, mely sosem létezett. Simon Houpt egyedülálló módon meséli el e

galéria gyűjteményének történetét és mutatja be azokat a férfiakat és nőket,

akiknek valamilyen módon közük volt a műkincsek eltulajdonításához. Az

eseményen a hazai helyzetről is beszámol Bucsek Gábor, a Nemzeti Nyomozóiroda

Műkincsvédelmi Alosztályvezetője.



A 4. Műgyűjtők éjszakája a különleges borokat kedvelők számára is kínál

programot; a Parlament Vinotékában este 19-től 23 óráig Washington állam

borait ízlelhetik meg az üzletbe látogatók, és hosszabbított nyitva tartással,

éjfélig várja ezen a napon a vendégeket a Biarritz Étterem és a Café Picard

is.

A programok ingyenesek. Web-elérhetőség: www.mugyujtokejszakaja.hu

A következő Műgyűjtők éjszakájára augusztus közepén kerül sor.





KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓK, PROGRAMOK IDŐRENDI SORRENDBEN:



17.00 óra Szabó Gyula művei a 30-as, 40-es évekből (MissionArt Galéria - Falk

Miksa u. 30.)

Fotókiállítás Máté Péterről - filmvetítéssel, meghívott vendégekkel a galéria

előtt, XX. századi festmények, rajzok a galériában (HAAS Modern Művészeti

Galéria - Falk Misa u. 6. )

Japán Tekercsképek (Moró Antik - Falk Miksa u. 13.)

A Sándorfi István kötet budapesti könyvpremierje (Erdész & Makláry Fine Arts

Galéria - Falk Miksa u. 10.)

Gerlóczi Zsigmond jazz improvizációi (Pintér Antik - Falk Miksa u. 10.)



17.30 óra Galéria-megnyitó (Mihálka Antikvitás Markó u. 3.)



18.00 óra "Lehullik a lepel" - az üzlet hivatalos megnyitója (La fenice

Lakástextil Stúdió - Markó u. 4.)

A MissionArt Galéria III. aukciós kiállítása a Falk Miksa utca 5-ben.



18.30 óra Nagyítások: álomtöredékek - Horváth Lajos festőművész kiállítása,

megnyitja Kratochwill Mimi művészettörténész (Európa Galéria - Falk Miksa u.

18-20.)

Galéria- és kiállítás-megnyitó (Stereo Gallery - Falk Miksa u. 6.)



19.00 óra "Egy építész útirajzai" - fényképek, rajzok, akvarellek (Csák Máté

Galéria - Falk Miksa u. 5.)

Borkóstoló Washington állam boraiból 23.00 óráig (Parlament Vinotéka - Falk

Miksa u. 6.)

Látótávolság - Karina Horitz kiállítása, megnyitja: Roskó Gábor (Pintér Sonja

Kortárs Galéria - Falk Miksa u. 10.)

Királynők csipkéje - csipkék királynője, a 105 éves halasi csipke, megnyitja:

Lengyel Anna (Silverhouse Antikvitás - Markó u. 4-6.)



19.30 óra Simon Houpt: Eltűnt műkincsek múzeuma - könyvbemutató, előadást tart

Bucsek Gábor, a Nemzeti Nyomozóiroda Műkincsvédelmi Alosztályvezetője (Pintér

Antik - Falk Miksa u. 10.)



20.00 óra Kántor Lajos Munkácsy-díjas festőművész kiállítása (Múzsa Galéria -;

Falk Miksa u. 5, Körmendi Galéria - Falk Miksa utca 7.)



21.00 óra A Jazz H.C. Trio koncertje (Pintér Antik - Falk Miksa u. 10.)



21.30 óra Csernus Tibor kiállítása, megnyitja Passuth Krisztina (Erdész &

Makláry Fine Arts Galéria - Falk Miksa u. 10.)



Az este folyamán HAAS DALÉRIA: "Azért vannak a jóbarátok..." - egy este Máté

Péter dalaival.



Kapcsolódó írások



Előtte



3. Műgyűjtők éjszakája

A zord időjárást is legyőzte a Műgyűjtők éjszakája


Related docs
Other docs by HC111126055511
kerettanterv 1 4 evf 080328
Views: 3  |  Downloads: 0
Rapport sur la r�novation des BTS tourisme
Views: 4  |  Downloads: 0
XXXnumeroetdaterevueXXX
Views: 10  |  Downloads: 0
Matiere
Views: 3  |  Downloads: 0
Fran�ais
Views: 1  |  Downloads: 0
TITRE A
Views: 3  |  Downloads: 0
INTERACTION ORALE 2
Views: 2  |  Downloads: 0
ISO 9001 Quality Manual for Manufacturers
Views: 1  |  Downloads: 1
By registering with docstoc.com you agree to our
privacy policy

You are almost ready to download!

You are almost ready to download!